Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-20 / 20. szám

nyugalomba vonult varbói lelkész alapító-levelét, melynek értelmében 200 korona alapítványt tett a varbói egyház részére, azon megjegyzéssel, hogy ennek kamatait mindig azon szegénysorsú, tehetséges ifjú kapja, a ki a konfirmációi vizsga alkalmával hitvallásunk igazságait a legjobban érti és tudja. Egyházmegyénknek lévén kötelessége az őszi kerületi gyűlés-tartás: annak helyéül Boldva tüzetett ki, mely helyzeténél, vagyoni állásánál fogva csak kitüntetésnek veheti e ritka megtiszteltetést. Tavaszi kerületi gyűlésre képviselőkül, elnökségen kivül: Szinger József, Bartha Mihály, gr. Vay Tihamér és Vladár Ervin t. biráik küldettek. Jövő őszi közgyűlésünk helye Kondó lesz; a hol már a díszes parókhia elkészült, hogy illő helyen tudja fogadni az egyházmegyét. Lám, mire is jó az a régi, az az ósdi vándorgyűlésezési rendszer! Megujulvák a szivekkel együtt még a templomok, még a parókhiák és iskolák is! őseink helyesen gondolkoztak s mi a legtöbb helyen, kár, hogy nem követjük buzgó példájokat, hanem kényelmi szempontból állandó helyen tartjuk gyűléseinket. Gyűlésünk folyamán Botos és Elek lelkésztársak buzgólkodása folytán a Magyar Prot. Irodalmi Társaság tagjai közé beléptek 16-án. És pedig: Ragályi Béla, gr. Vay Tihamér, Vladár Ervin, Szekrényessy Árpád, Hídvégi Benő, Zsóry Gusztáv, Ferjencsik Miklós, Zsóry György a világi részről; Vadászy Pál, Barna Gyula, Bartha Mihály, Csizmadia Jenő, Bodnár István, Szinger József, Kerekes János, Dakó Lajos, Csiky József egyházi részről. És már is érdeklődéssel beszélgettünk a Pozsonyban tartandó nagygyűlés felől! Délben a tiszti kaszinóban 120 terítékű ebéd volt; este pedig táncmulatság tartatott az ózdi ev. ref. templom-alap javára, a mely 265 koronával gyarapodott is. A róm. kath. papság távollétével tündökölt. Sőt az ózdi hecc-káplán még vasárnap este is kontra felolvasást tervezett; de azt megakadályozták a felekezetiségen felül álló kitűnő gyári igazgatóság és tisztikar, s nem engedték megbontani a közöttük régi idők óta fennálló jó békességet. Kápolna. Szuhay Benedek, egyh.-m. főjegyző. Egy új reformáció küszöbén. Lapunk mult heti száma ismertette Tóvölgyi Titusznak fenti című, igen érdekes könyvét. A munkát ismertette a Debreceni Prot. Lapban Erőss Lajos is és erre, a nevezett lap legutóbbi számában Tóvölgyi nyilt levelet intézett a szerkesztőséghez. E nyilt levelet, a mely világosan feltünteti azt a benső forrongást, a melyet az evangélium tanulmányozása kelt a vizsgálódó római katholikus emberek lelkében, érdemesnek tartjuk mi is lenyomatni. Fényes bizonyítéka az a mi egyházunk igazságának és a róm. kath. egyház belső, elvi lehetetlenségének. »Igen tisztelt Uraim! A »Debreceni Protestáns Lap« szerkesztő-társa, ErÖss Lajos úr, szives volt, bírálatot és rövid ismertetést írni »Egy új reformáció küszöbén* című könyvemről, a mely bírálat és ismertetés jóakaratú hangjáért köszönetemet küldöm. Meg fognak azonban engedni nekem, öreg írónak, ki a feltűnni akarás és kezdői hiúság évein túl, már inkább a sírontúli élet küszöbe, tehát a sír felé járok, ha ezen bírálat következtében, igazi őszinteséggel nyilatkozom. A bírálatban reám nézve e három érdekes megjegyzés áll: »Általában reánk ez e mű azt a benyomást tette, hogy szerzőnek leggyengébb oldala a vallásbölcsészet; a legerősebb oldala pedig a szentírás ismerete*. »Mint érdekes jelenség megragadta figyelmünket az is, hogy szerző, laikus ember létére, mily helyes érzékkel ismeri fel a romanizmusban úgy a pogány, mint a zsidó elemet.* »Kár volt egyetlen egy történelmi kútforrással beérni. Van erre több is, sok is; ezeket mind fel kellett volna használni; vagy legalább vegyesen, mert így a szerző az egyoldalúság és elfogultság vádját aligha fogja kikerülhetni.* Hát kérem szépen, ennek a könyvnek megírására engemet nem az vezetett, hogy a tárgyat, a miről irok, tudományosan karoljam fel; mert ahhoz, a mint Eröss Lajos úr igen helyesen méltóztatott megjegyezni: de nagyon is lailcas ember vagyok. Leggyengébb oldalam a vallásbölcsészet; legerősebb oldalam a szentírás. Annyit értek a theologiához, mint tyúk az ábécéhez. És hogy ennyi hilbölcsészeti és hittudományi ismerettel ennek a könyvnek megírásába bele vágni mertem : amaz erös meggyőződés alapján tettem, a mely erös meggyőződést bennem a szentírás, az evangéliumok keltettek. Nem volt nekem eszem ágában sem, hogy a romanizmussal valaha összetűzzek; de sőt, mint katholikus vallásban növekedett egyén, minden rokonszenvemmel ezen a valláson csüggtem, és csakis a legutóbbi időkben ocsúdtam föl, a midőn is a kath. klérusnak a spiritizmus ellen intézett támadásai arra kényszerítettek, hogy saját lelkiismeretem megnyugtatására a vallások tanulmányozásába s kivált a kath. egyháznak a spiritizmussal szemben tanúsított, meglepően ellenszenves és ellenséges állásfoglalás természetének tanulmányozásába bocsátkozzam. Meglepő volt az eredmény, melyre e tanulmányozás vezetett. Hogy a protestánsok a spiritizmussal nem rokonszenveznek, abban nem találtam semmit; a protestánsok szentek látományaival, csodatételeivel, búcsújáró helyekkel, valamint más egyéb jelenségekkel sohasem dicsekedtek, holott a róm. kath. vallás alaptételének ezek dogmatikus bizonyítékait képezik, s íme, mikor előáll a spiritizmus, a mely ezen bizonyítékokról tudni akar, hát a tudni törekvés legnagyobb ellensége és ellenlábasa gyanánt a róm. kath. egyházat találja maga előtt. Miért? Pláne azt állítja, hogy a spiritiszták az ördögökkel cimborálnak és hogy minden jelenség, mely náluk mutatkozik, ördögi eredetű. Miért e riasztás? Mi célt akar a róm. kath. egyház ezzel a riasztással elérni? . . . Szóval ez az állástfoglalás és megdöbbenésre valló ezen ellenszenv sok mindenféle gondolatot támasztott bennem, mert hiszen a spiritizmus az én tudomásom szerint semmi egyebet, csakis hitet akar! A ki úgy is hisz, a kiben úgy is benne él az Isten és Istenben ő: annak nincs szüksége spiritizmusra, noha moráljából mindig, mindenkor és mindenki tanulhat ; ámde, hogy a hitetlenség hitté, az Isten tagadása Isten imádásává változzék, annak igen! Hát mikor a hitetlenségnek hitté, az Isten tagadásának Isten imádássá változtatásáról van szó, hát hogy akkor a róm. kath. egyház miért áll elő az ördögökkel, hogy az embereket ezen átváltozásuktól visszariassza? Ez megfoghatatlan volt előttem ! Hiszen a spiritizmust eddig tulajdonképen ö hirdette !. . . Méltóztatnak-e most már elég okot találni arra, hogy bennem, spiritisztában, vágy gerjedjen az iránt, hogy