Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-13 / 19. szám

fentjelzett mű. Tele undorral az elfajult keresztyénség, a papizmus iránt; tele szomjúsággal az igaz Jézusi vallás iránt; tele rajongó hévvel a megváltónak vélt spiritizmus iránt: ez a három a jellemző vonása a Tóvölgyi könyvének. Három főrészre osztva 39 fejezetből áll a mű. Első részében (1 —19. fejj összehasonlítást tesz a pogány, a zsidó és a róm. kath. vallás között, s ebben a párhuzamban arra az eredményre jut, hogy a római kath. egyház hitcikkeiben, intézményeiben és gyakorlati életében több a pogány és a zsidó elem, mint a jézusi és az evangéliumi igazság. Pogánysága abban nyilatkozik meg, hogy az üdvösséget, a bűnbocsánatot pénzért árulja, mint az egyiptomi papok (9. f.). Pogány eredetűek a papirend, az áldozárság, a papság és a szentek közbenjárásáról, a pápák szentségéről, stb. gyártott babonás hitcikkelyek. »Nincs az a jezsuitizmus a föld kerekségén, a mely meg bírná cáfolni azt a tényt, hogy a r. kath egyház pogány alapokon nyugszik. Nincs az a jezsuitizmus a föld kerekségén, a mely képes lenne megcáfolni azt a tényt, hogy a római kaf

h. egyház nem a Jézus Krisztus egyháza« (68. 1.). Továbbá a róm. egyház nemcsak pogány, hanem egyszersmind zsidó elemekből áll. A zsidóktól vette át a szertelen ceremóniákat (15. f.), a vallási türelmetlenséget, üldözést és kegyetlenséget (17. f.), s mindazokat az intézményeket, a melyek »az egyház tartalmát növelték ; de a mi az egyszerűséget, a szerénységet, az önmegtagadást, a felebaráti szeretetet, az igazságot stb., tehát a mi Jézus tanának az alaptételeit képezi, azt csak farizeusi módon utánozta, de át nem vette a római egyház* (89. 1.). »A r. egyház a Krisztus példájából és cselekedeteiből alig vett át valamit; ellenben Mózes törvényeit nagy részben megtartotta és a Krisztus tanításának fölébe emelte* (69. 1.). A könyv második részében »a pápák mint pogányok* cím alatt azt bizonyítja a szerző, hogy a római egyház fejedelmei magok is nagyrészt pogány és zsidó módon s nem a Jézus Krisztus parancsolatjai és példája szerint éltek. Weber Gyula ismert német történetírót szólaltatva meg, hét fejezeten át ismerteti azokat a cégéres bűnöket, a melyek homlokegyenest ellenkeznek nemcsak a pápák ^szentséges* címével, hanem Jézus és az apostolok valóban kegyes és igazán szent életével. Bizonyítása végeredményeként azt a nem épen alaptalan vadat emeli a papizmus ellen, hogy korunk erkölcsi sülyedése a róm. egyház számlájára írandó*. A munka harmadik részében a római egyház elfajult vallásosságát tünteti föl a szerző. Kétmutató, külsőleges, álszenteskedő a római egyház. Bensőségteljes, igazi, evangéliumi kegyesség alig van benne. Isten és az isteni dolgok helyett embert és emberi intézményeket imád és imádtat. Valóságos Istenkáromlás a klérusnak az a követelése, hogy »a római pápát Isten helytartója gyanánt ismerjük el. Isten minket ügy segéljen: nem tehetjük* (204. 1.). Erkölcsileg is meg kell tisztulnia a római egyháznak. »Ha a krisztusi morálnak terjesztője akar lenni: kezdje önmagán. Ne csak hirdesse, de tegye is, a mit Jézus parancsol. Ne csak a templomban, ne csak a prédikáló székben legyen pap, hanem az életben is. Ne csináljon a templomból színpadot, hogy ott játsza a szentet, a magánéletben pedig a bűnök terén jár elől; hanem mikor a társadalmat a szószékből bűneiért, erkölcstelenségeért, istentelenségeért korholja, az egyházra mutatva így kiálthassunk föl: Vegyetek példát tőlünk* (214. 1.) Szakítson a római egyház a papnőtlenséggel, az erkölcstelenség ez állandó melegágyával (33. 1.); hagyjon (öl papjainak világias, pogányos fényűzésével és számos más erkölcstelen szokásával és intézményével, a melyek egyenes megtagadása a Jézus Krisztus tiszta és szelíd moráljának. Ez a könyv eszmemenete és tartalmi vázlata. Bevezető és záró fejezeteiben szerző azt is elmondja, hogy miért írta ezt a könyvet. Mint buzgó »spiritiszta«, nem hagyhatta sző nélkül azokat az irodalmi támadásokat, a melyeket a klerikálizmus a vallás kezére játszó spiritizmus ellen intézett. Már pedig szerző szerint »a spiritizmus nem bántja a pozitív vallásokat, sőt megerősíti és bebizonyítja azok igazságait*; »a spiritizmus nemcsak hiszi, de be is bizonyítja Isten létezését, Jézus Krisztus istenségét, tanainak igazságát és azoknak egyedül üdvözítő voltát*. Könyve megírásának külső indító oka tehát a klerikálizmus elleni védekezés volt. Belső indítékul meg az a sok és végzetes hitbeli tévedés, azok a pogányos, erkölcstelen és tisztán papuralmi intézmények szolgáltak, a melyekkel a klerikálizmus Jézus tiszta és szent vallását megfertőzteti s ezzel az emberiség erkölcsi haladását megbénítja. Mi teljes elismeréssel adózunk szerző ama nemes buzgalmának, a melyet a római egyház ismeretes tévelygéseinek, hibáinak és vétkeinek nyílt és kíméletlen leleplezésében kifejt. A degenerált keresztyénség elleni polémiája erőteljes, következetes és meggyőző. Abban is helyes nyomon jár a szerző, hogy a pápás egyház degenerációjával szemben a regeneráló erő egyedül a Jézus Krisztus isteni vallásában és fenséges moráljában, valamint az ő személyes életszentségében van. Csak azt nem érthetjük, hogy mindemez okos és biblikus fejtegetésekhez mi köze van a könyvében annyiszor elő-előrántott spiritizmusnak? Ez a spiritizmus akhillesi sarka a munkának. Mi megengedjük, hogy szerzőt a spiritiszta Isten-keresés vezette az evangélium isteni igazságához, a Jézus Krisztusban való élő hithez. Ilyenféle megtérést már más spiritisztáról is hallottunk. De azt határozottan állítjuk, hogy maga a spiritizmus metafizikai tévelygés és könnyen veszedelmessé válható ábrándozás, s néhol még szédelgés is. Meghaltak szellemei, véges lelkek nem képesek megtartani ; arra se hatalmuk, se erkölcsi tisztaságuk nincsen. Üdvösség csak a hatalmas és szent Istentől származhatik, az ő szent Fia és az ő szent Lelke által. Ezért a könyv spiritiszta alürjeit határozottan sajnáljuk és hibáztatjuk. Azt sem mondhatjuk, hogy a könyv theologiai és vallásbölcseleti mélyebb alapokon nyugszik. Szerzőnek