Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-06 / 18. szám
kozást nyerjen a beírandó gyermek testi kifejlődéséről, tehetségéről, lelkiállapotáról és akaratjelenségeiről. E kérdőív fején a következő felvilágosítás van: »A gyermeket nem elitélni, hanem megérteni akarjuk. Ha a tanító azt kívánja, hogy a gyermek nevelését helyes irányban kezdhesse meg, legelőször szükséges, hogy minden egyes tanulónak a tulajdonságait ismerje és tudja meg, hogy a gyermek eddig milyen nevelésben részesült. E célból a szülőktől nyert mindennemű tájékoztatás az iskolára nézve nagyon becses, mert ők legjobban ismerik gyermekeik indulatát. Ezen kérdőivekkel, melyek a beiratkozásnál az osztálytanítónak átadandók, az iskola szükségképen a szülőházzal érintkezésbe akar lépni. Ha a szülők az összeállított kérdésekre lelkiismeretes feleleteket fognak adni, akkor a tanítónak megbecsülhetetlen intésül fognak szolgálni és ö azonnal tudni fogja, hogy az iskolába belépő tanuló mily bánásmódban kell, hogy részesüljön.* Az összeállíiott kérdések a következők: 1. Korán vagy későn kezdett-e a gyermek járni? 2. Későn vagy korán tanult-e a gyermek beszélni? 3. Észrevehetők-e most is a fogyatkozások a beszédében ? 4. Mily betegségei voltak a gyermeknek? 5. Ezen betegségeknek maradtak-e hátra nyomai? 6. A legutolsó kiállott betegségnek vannak-e következményei, melyekben a gyermek most is szenved? 7. Hogyan alszik a gyermek ? 8. Vérszegény vagy sárpkóros-e a gyermek ? 9. Idegbeteg vagy ideges-e ? 10. Tüdővagy szivbeteg-e ? 11. Rövidlátó vagy messzelátó-e ? 12. Nem nagyot halló-e? 13. Van-e orrbetegsége? 14. Szenved-e emésztési zavarokban? 15. Válogatós-e, vagy eszik mindent? 16. A gerincoszlopon görbülés van-e? 17. Húgyhólyag- vagy bélgyengeség van-e? 18. Szenved vagy szenvedett-e az atyja és anyja a) tüdőbetegségben, b) elme vagy idegbajban ? Theologus diákkongresszus. A magyarországi theologusok május 1-én kongresszust tartottak Debrecenben, a főiskola oratóriumában. A gyűlés egész menete, magas színvonala, komolysága arról tett bizonyságot, hogy az ifjúság teljes tudatában van annak, mily fontos hivatás vár reá Örökre emlékezetes nap ez theol. iskoláink életében! A gyűlés istentisztelettel kezdődött. Imádkozott Csomasz Dezső pápai szenior ; Makay Lajos budapesti szenior pedig prédikált. A közének elhangzása után nt. Csiky Lajos rektorprofesszor lelkes beszéddel buzdítván az ifjúságot, a gyűlést megnyitotta. Egyhangúlag megválasztatván a tisztikar, megindult a tanácskozás, s elhatározták, hogy ezután évenként tartassék hasonló célú gyűlés. Utána a lelkészminősítés eltörlését tárgyalták ; majd az önképzésről szóló értekezést s a közös theol. diák lapról szóló indítványt tették magokévá. Végül a theologusoknak a vallásos élet emelésére irányzott munkájáról folyt a tanácskozás. Még egy megható ünnepély folyt le délután a gályarabok oszlopánál. Mindenki örömmel, édes emlékekkel s*azzal a sóhajjal távozott : kár nem volt e gyűléseket már régen megkezdeni. Különben a kongresszus egész lefolyásáról Lapunk jövő szá mában bővebben meg fogunk emlékezni. EGYESÜLET. A budapesti ref. ifjúsági egyesület májusi munkarendje. A keddi biblia-órák rendesen megtartatnak '/s8 órakor a ref. theologia nagytermében. Ugyanott május 3-án este 7 órakor választmányi ülés volt, a melynek tárgyai a >Lapkiadó-bizottság jelentése volt a megindítandó lap ügyében. Május 10-én felolvasást tart Kováts László: >A magyarországi boszorkányüldözés*-ről; 17-én Papp Mihály: »A tengerészet«-röl. A hónap 24-ik napján pedig, áldozó-csütörtökön, kirándulást tervez az egyesület a vidékre. A Lorántffy Zsuzsánna-egyesület javára az Uránia tudományos színházban f. hó 9-én ismét jótékonycélú előadás lesz. Ez alkalommal a »Velence* című darab kerül előadásra. A jótékonycélú előadást melegen ajánljuk fővárosi olvasónk figyelmébe. A jövedelem az egyesület által gondozott szegényeké és elhagyatottaké, azoknak száma pedig légió. GYÁSZROVAT. t Sepsi-Szentgyörgyi Nagy Lajos, dobokai ret. lelkész, a deési egyházmegye volt főjegyzője és esperese mult hó 15-én elhunyt. f Viski Krüzselyi Bálint jogakadémiai tanár, egyházmegyei tanácsbiró, a máramaros-szigeti liceum igazgató-tanácsosa, mult hó 28-án, életének 56-ik, tanári működésének 29-ik évében elhunyt. Haláláról a mármarosszigeti liceum igazgatósága és mindkét tanári kara külön gyászjelentést adott ki. Temetése mult hó 30-án ment végbe. Nyugodjanak békében és emlékezetük legyen áldott! KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hirek. Bilcy Károly esperes, a szatmári ref. egyház új lelkésze mult hó 29-én foglalta el hivatalát. — Kovács Kálmánt a dunántúli ref. püspök a nagykanizsai missziói-lelkészi állásra nevezte ki. Az új missziói-lelkészt, budapesti theologiai akadémiánk egykori tehetséges növendékét szívesen üdvözöljük szép új munkakörében. * Nyilatkozat. A >Protestáns Szemle* t. olvasóival kötelességemnek tartom közölni, hogy az áprilisi füzetben, a nevem alatt megjelent »A protestantizmus és romanizmus gyümölcsei* c. tanulmány Pfeiderer: »Katholicismus und Protestantismus im Liclite dcr Kulturgeschichte* c. s az Evang. Bund által kiadott »Flugschrift« (15. évf. 2. fúz.) nyomán készült, a legtöbb helyen annak a gondolatmenetét s követi, s itt-ott annak fordítása. Hogy a tanulmány elején említett Pfleiderer neve mellett röpiratának címe külön megnevezve nincsen, azt csak tévedésnek kérem tekinteni. — Eperjes, 1900. május 2. Dr. Szlávik Mátvás. ADAKOZÁS. Az orsz. vakok intézetére gyűlt adományok. 1. Felső-baranyai egyházmegye: Besencze 1 kor. Bisse 80 fill. Markócz 2 kor. 22 fill. Botyka 40 fill. Gzún 1 kor. 80 fill. Csehi 1 kor. 4 fill. Dancsháza 5 kor. 22 fill. Dráva-Szabolcs 90 fill. (iaré 1 kor. 70 fill. Haraszti 54 fill. Ipaesfa 1 kor 20 fill. Iványi 40 fill. Katádfa 2 kor. 24 fill. Kémes 60 fill. Piski 48 fill. Kis-csánv-oszrói lelkész 1 kor. Kis-Harsány 1 kor. 4 fill. Kis-Tótfalu 92 fill. Lúzsok 32 fill. Magyar-Mecske 3 kor. 30 fill. Magvar-Peterd 52 fill. Márfa 3 kor. Nagv-Harsány 2 kor. 88 fill. Nagy-Peterd 2 kor. 6 fill. Nagy-Tótfalu 90 fill. Nagy-Váty 1 kor. 18 fill. Okorág