Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-06 / 18. szám

képviseletével hazánkban: nyilván az az Isten akarata, hogy a mennyire időm és tehetségem engedi, használjam fel a rendelkezésemre bocsájtott eszközöket és terjeszszem az evangéliumot jó vallásos iratok útján is. Hogy mit tett, hogyan munkálkodott társulatunk eddig Magyarországon ? arról leszek bátor egyet mást elmondani. Az angol Traktátus Társaság, mely evangéliumi keresztyén tartalmú és nem felekezeties színezetű iratok kiadásával foglalkozik, 1865-ben kezdte meg minálunk működését, König Rudolf német lelkész felügyelete alatt. König R. távozása után, 1890—1899-ig Gladischefsky Károly német lelkész volt a társaság képviselője. Igaz, hogy minden kezdet nehéz. De ez a munka, azt hiszem különösen nehezen indult meg minálunk. Hiszen ma is panaszkodunk még egyre másra, hogy az érdeklődés hiánya s a közöny útját vágja sok keresztyén törekvés­nek. Pedig de mennyi történt itt már 1865 óta a komolv hitélet ébresztésére. König R. lelkész mégis bízott Isten segítségében, s noha még az is nehezítette dolgát, hogy nem tudott magyarul : — hozzáfogott a munkához. Mindenekelőtt érintkezésbe lépett a két prot. egyház több lelkészével. Felmutatta előttük a traktátusügy fontosságát. Megkérte őket, hogy támogassák ebben a dologban, s fordítsák le magyarra — természetesen kellő tiszteletdíj mellett — az általa kijelölt angol vagy német nyelven irott könyve­ket. Ez volt a munka kezdete! 1872-ben a társulat ma­gyar kiadványainak száma már 52-re szaporodott, és ezekhez azóta már néhány tót és román nyelvű iratot is számíthatunk. Minthogy König Rudolf lelkész egyszersmind képviselője volt a skót bibliatársulatnak is, a bibliaárusokat megbízta, hogy a vallásos iratokat és könyveket is ter­jeszszék.* A kolportöröknek a 70-es és 80-as évek elején aránylag könnyű dolguk volt, a mennyiben a lelkész és tanító urak részéről sok segítségben, támogattatásban részesültek. A lelkészek egy része a szószékből adta tud­tára gyülekezetének, hogy megérkezett a bibliárus. De még másképen is segítettek. Egy helyen pl. megtette a lelkész azt, hogy a bibliaárussal bejárta az egész falut s melegen ajánlotta híveinek kiadványainkat. Egy másik falu lelkésze erre ugyan nem ért rá, de arra igen, hogy felkérje a tanító urat, hogy az ő nevében ajánlja a trak­tátusokat a hívek íigyelmebe. Egy harmadik gyülekezetben megtörtént, hogy a bibliaárus megérkezte után a lelkész összehívta híveit a templomba és ott elmondotta nekik, hogy: mi az angol traktátus társaság? mit akar? mi a célja? mennyit áldozott már itt minálunk is vallásos könyvek és iratok kiadására, terjesztésére, s hogy mily olcsón adja a kiadványait. És végül buzdította a gyüle­kezetet, hogy használja fel a jó alkalmat és vegyen a * 1890 óta dr. Moody András lelkész képviseli a skót biblia­társulatot. S miután társaságunknak nincsenek saját kolportörjei, annak idején úgy egyezett meg a skót biblia-társulattal, hogy egy­egy kolportör fízeteséhez tetemes összeggel járul hozzá évenként, ha terjeszti a nn kiadványainkat is. bibliaárustól minél több iratot. Ismét máshol úgy tett a lelkész, hogy délután meghagyta az iskolás gyermekeknek hogy mindenki, a ki esak hozhat, hozzon fel magával más napra 2—3 krajcárt az iskolába, ezért aztán kapnak szép kis történetet. És úgy lőn. Másnap alig volt a gyer­mekek közt valaki, a ki nem hozott volna magával leg­alább is egy krajcárt. De még többet is tettek a lelkészek. Hogy a mi munkánkat megkönnyítsék, kiadványainkat bizományba vették. 1880-ban 48 helyen volt hazánkban raktára a Traktátus Társaságnak. Egyes gimnáziumok igazgatói és tanárai is támogatták társulatunkat s vallásos iratokat terjesztettek az ifjak között. Nagy-Marton, Csurgó, Hedra­hely, Szt.-György, Csokonya, Istvándi, Nagy-Korpád, Kis-Dobsza és sok más hely neve megörökíttettek a társulat angol évi jelentéseiben. És e jelenlések után Angolország­ban úgy ismerik a magyar lelkészeket, mint a kik a Krisztus evangéliumának lelkes harcosai, mint a kiknek csak egy a jelszavuk s ez az : Minden és mindenekben a Krisztus. 1876-ban társulatunk képviselőjéhez, König R. lel­készhez levelek érkeznek az ország különböző vidékeiről. Az egyik lelkész azt írja a többek közt: A traktátus társaság kiadványai közül sokat eladtam, s őszintén meg­vallom, hogy az iratok igen jó hatással vannak híveim vallás-erkölcsi életére. Gyülekezetemre valósággal Isten áldását hozták a traktátusok. — A békés-csabai lelkész tudakozódik, hogy mikor jő már a biblia-árus? s kéri a megjelent iratok jegyzékét, mert ő — úgymond — iskolai könyvtárt szándékozik berendezni s ezért óhajtja a mi kiadványainkat is. — Ismét egy másik lelkész örömmel üdvözli König Rudolfot, hogy oly szép, áldásos munkát kezdett meg Magyarországon, s kívánja, hogy a Traktátus Társaság mind többet és többet tehessen Isten országa építésére. — Egy 1881-ben Győrött tanuló gimnázista a következőket írja: Elolvastam többet a Traktátus Társa­ság kiadványai közül. Látom, hogy az iratok mind komoly keresztyén irányúak. Önnek tisztelendő úr tehát az a törekvése, hogy népünk, ifjúságunk kezébe az üres, léha mesék, erkölcsrontó, ócska regények helyett valami jó olvasmányt adjon. Én is ezt akarom. Kérem azért, kül­desse meg nékem az itt felsorolt iratokat, hogy terjeszt­hessem a gimnázisták között. Csiky Lajos debreceni theol. tanár külön füzetet adott ki, a melyben ismerteti a Traktátus Társaság mun­káját és kiadványait. Csiky L. König Rudolf érdemének tartja, hogy a mi egyházi irodalmunk, a számos hitélesztő és hiterősílő traktátuson kivül tudományos értékű köny­vekben is gazdagodott. (Biblia kézikönyv dr. Angus J.-tól. Bibliai földrajz, Bibliai régiségtan stb.) 1892-ben egy »Vallásos olvasmányok terjedése* című cikkben már ezt írja a »Prot. Egyházi és Iskola Lap* : »Bizonyos örömmel konstatálhatja a figyelmes szemlélő, hogy egyházi és vallás-erkölcsi életünk építésének tudata napról-napra szélesebb körben újabb és újabb rétegeket áthatólag terjed és erősödik, Az evangéliumi prot. érzület 36*

Next

/
Thumbnails
Contents