Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-04-22 / 16. szám

nem érvényesülnek jobban a természetes szaporodást gátló emez okok, mint épen a protestánsok által sürün lakott Dunántúl. Tudja, hogy a Dunántúl kálvinista népét mily óriási gazdasági válság sújtotta szőleinek elpusztulásával; tudja azt is, hogy a vagyoni terjeszkedés, a természetes szaporodás ez egyik legfőbb alapja, mennyire lehetetlen épen Dunántúl, a hol a jogi személyek birtokában levő kötött vagyon oly roppant számú és arányú, mint sehol máshol az egész országban. Tudja, hogy a Duna jobb partján 797 kötött birtok van, összesen 447,922 kat. hold terjedelemben; hogy Baranyában van 150 kötött birtok 46.432, Fejérben 66 kötött birtok 47.803, Somogyban 121 kötött birtok 69.888, Zalában 136 kötött birtok 90.342 kat. hold terjedelemben stb. Tudja, hogy a gazdaságok számából a Duna jobb partján a törpe birtokokra 608, a kisbirtokokra 39'20, a középbirtokokra 1116% esik csak, míg a nagy és kötött birtokokra 43'56°/0

, — s

ime m

ég sem ezekben a szerencsétlen gazdasági viszonyokban, a vagyoni terjeszkedésnek csaknem lehetetlenségében keresi és találja a protestánsok szaporodásának természetes és szükségszerű okát, hanem valamely »felekezeti etikai momentum* után kutat. Hol itt a publicisztikai éleslátás és következetesség?! De ezek a gazdasági válságok s a vagyoni terjeszkedésnek csaknem lehetetlensége még maga nem magyaráz meg mindent világosan. Beksics szerint »kell valamely porszemnek léteznie a protestáns felekezet beléletében«, a mely útját állja a természetes szaporodásnak. Ez a porszem valóban ott is van; de nem úgy, a hogy Beksics úr gondolja. Ő e porszemet megint valamely »felekezeti etikai momentummal* szeretné viszonylatba hozni, pedig az egyáltalában nem erkölcsi, hanem pusztán anyagi természetű porszem, s annak az egyházi és a családi beléletbe bevitele semmi egyéb által nem történt, mint a protestáns s közelebbről református egyháznak ismeretes szegénysége által. Ez a végzetes porszem nem más, mint az egyháztagoknak, egyházi és iskolai célokra való túlságos megadóztatásaÍ, s e megadóztatás rendszertelensége, főként pedig a Dunántúl. Beksics Gusztáv igen jól tudja, hogy a protestáns egyházaknak sem kiterjedt főpapi, egyházi és iskolai birtokai, sem városi és földbirtokos patrónusai nincsenek, hanem fentartások tekintetében pusztán önmagukra, híveikre vannak utalva. S hogy ez mily óriási terheket ró egyes vidékenként, főként pedig a leginkább pusztuló Dunántúl a protestánsokra, annek illusztrálására felsorolunk néhány adatot a felső-baranyai ref. egyházmegyéből. Ez egyházmegye reformátusainak összes létszáma 29,128, a kik közül egyházi adót fizető 22,364. Ez a 29 ezer lélek fentart 76 templomot, egy imaházat, 66 lelkészi és 64 rendes tanítói állást. E 23 ezer adófizető egyháztag évenként fizet egyházi és iskolai célokra 102,595 frtot, míg állami egyenes adója 130,314 frt. Egyházi és iskolai adójának az állami egyenes adóhoz viszonyított középszázaléka tehát 66 5%. De ez csak az átlag százalék, mert vannak itt horribilis százalékok is. így pl. Csepelen 483'75, Tót-Keresztúron 381, Harkányban 357, Bissén 183% stb. Már most, ha ehhez hozzáveszszük, hogy pl. Baranyában minden konfirmált 12 éves gyermek fél egyházi adófizető s ennek következtében minden tizenkét évet meghaladott két gyermek kétszeresére, minden négy gyermek háromszorosára emeli a szülök egyházi adóját: megtalálhatjuk azt a 'bizonyos porszemet*. Igen, itt az a »bizouvos porszem«, a mely az egyházi életben magában rejlik, a mit ha összevetünk a szerencsétlen gazdasagi viszonyokkal, megérthetjük, hogy mi hozza létre a gazdasági konzervativizmust s azt az etikai momentumot, mely miatt nem szaporodik a dunántúli kálvinista nép. Porszem ez és pedig igen hatalmas porszem; de ne fogja reá se Beksics G., se más, hogy az »felekezeti etikai momentum*. Igyekeznünk is kell azt kitakarítanunk az egyházi élet gépezetéből minél előbb ; de ehhez nem elég csak a saját erőnk. Ehhez külső segítségre is van szükségünk, s ebez elvárjuk Beksics Gusztáv felajánlott segítségét is, annyival is inkább, mert mint mondja s mint igaz is : >A protestantizmusbaan rejlő nagy kulturális és etikai erő oly becses eleme a magyar nemzeti államnak, hogy annak bármely hátrányát vagy veszedelmét a magyarságéval azonosítjuk*. Beksics maga is keresi az orvosszert, s reá is mutat egyre: az alföldi és dunántúli kötött-birtokok apasztására, a vagyont szerető és ahhoz még a saját faja pusztítása árán is görcsösen ragaszkodó magyar kálvinista nép vagyoni terjeszkedésének lehetővé tételére; de fél, hogy ez az orvosszer is csak bizonyos mértékig segit, s a protestantizmus fejlődése a kedvező viszonyok között is bizonyos elmaradást fog feltüntetni. Igen, valóban így lesz, mert e mellett az a »bizonyos porszem*, a mely az egyházi és iskolai túlterhelésben áll, még mindig megmarad. Ezt az orvosszert tehát ki kell egészíteni még egy másikkal, a mit Beksics G. úr már nem mer ajánlani, mert az már talán veszélyeztetné a felekezeti békét. Ez az ovvosszer nem más, mint az egyházi terhek leszállítása és arányosabbá tétele, a mi pedig másként, mint állami segítséggel, lehetetlen. Az egyházi teherviselés könnyítését mi már a lelkészi-kongrua megteremtése előtt hangoztattuk. Rámutattunk arra. hogy nem elég csupán a lelkészeken segíteni a kiegészítéssel, hanem e segítésnek a terhek leszállításával kapcsolatban kellett volna megtörténnie. A segítés, úgy a mint van, igazában semmi segítése sem magának az egyháznak. Ez csak a lelkészeken segít némileg, de az elviselhetetlen terheket továbbra is meghagyja a hivek vállain. Igazi segítés csak akkor történt volna, ha a terhek leszállítása, arányosítása és a lelkészi jövedelmeknek ezek után megállapítása mellett történt volna a kiegészítés. Egyetemes konventünk munkába vette ugyan a teherviselés arányosítását; de ezt a magunk erején keresztülvinni valósággal képtelenség. Hogy lehet tehát a kérdést megoldani ? Az egyházak vagyoni erejének állami kiegyenlítésével, a protestáns egyházaknak, számarányuk és nemzeti és kulturális jelentőségének megfelelő állami dotálásával. E tekintetben teljesen aláírjuk, a mit az >Egyetértés« mond f. hó 15-ki számában: »A magyar államnak a magyar fajt kellene valláskülönbség nélkül erősíteni. S a magyar állam, mig egy részről irtózatos nagy javadalmakban részesíti a felerészben nem magyar katholikust s az egészében nem magyar erdélyi szászt s szerbet és oláhot: addig egyáltalán semmi javadalomban sem részesíti az egészéhen magyar protestánst. Míg a német, szerb, oláh, szász telkes gazda egyházi és közmívelődési szükségleteihez alig ad tíz forintot, kilencven forintot pedig az állam vagy közvetlenül vagy ősi adománya utján ad : addig a magyar protestáns telkes gazdától behajtja e célra az egész száz forintot s nem ad hozzá semmit. De legyünk tisztában a kérdés egészével. Az orvoslás nem abban áll ám. hogy a katholikus egyházi vagyont feszegessük vagy fenyegetni megengedjük. Az a vagyon a maga igaz céljaira nem fölösleges: csakhogy valósággal igaz céljaira fordíttassék. Annak a vagyonnak szilárdul kell állani, hogy általa a méltányos-