Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-25 / 12. szám

fát a miniszterelnök ama kijelentésére, hogy ezt az ügyet a jövő évi költségvetésnél alaposan meg fogják vitatni, visszavonta ugyan, de Rátkay László magáévá tette s így szavazni kellett rá — és le is szavazta a ház. Lázár György a kegyesrendiek anyagi segítését és a harmadik egyetem felállítását sürgette. Berzeviczy Albert helyeselte a kormány közoktatásügyi politikáját; tagadta Komjáthyval szemben, hogy a magyarság veszélyben volna; hangsúlyozta a testi és a művészi nevelést, vidéki múzeumok támogatását és elitelte a művészet mai szecessziós irányzatát. Zsilinszky államtitkár a beszédekre válaszolva kijelentette, hogy a miniszter a munkásoknak való felolvasásokat folytatni fogja ; hirt adott arról, hogy az egyetemi építkezéseket, a mennyiben folynak, sürgősen folytatják, a meg nem kezdett építkezéseket pedig megkezdik. A jogi oktatás reformjára vonatkozó javaslat a végszövegezés stádiumában van. Az orvosi vizsgálat dolgában a régi rendszerű vizsgálatot megszüntették. A testi nevelésre, délutáni játékokra és játékterek megszerzésére nagy gondja van. A művészeti termelés és a közönség izlése közti ellentét kiegyenlítésére is igyekszik, úgy a művészeti produktumok értékesítésére is. Az egész közoktatásügybe be kell hozni a művészi ízlést, a mire ez anyagias korban nagy szükség van a népiskolától föl az egyetemig. Nem külön művészi tantárgy lesz a müérzék fejlesztése, hanem az egész iskolai nevelésben kell annak felolvadnia és minden tantárgy által előmozdíttatnia. Hogy ebez magokban az ifjúság vezetőiben meg legyen az érzék és az ügyesség, a tanárok és tanítók számára nyári tanfolyamot szerveznek. A földrajz és természetrajz számára művészi faliképeket készíttetnek. Csak oly művészet kell, a mely a hazafias ihletet beviszi az ifjú nemzedékbe. — Bodának és Komjathynak válaszolva tagadta, mintha a magyarság a nemzetiségekkel szemben veszélyben volna; sőt szerinte a magyarság erősítése és erősödése tekintetében több haladas történt az utóbbi harminc év alatt, mint a megelőző ezer esztendő alatt. A közoktatási kormány igyekezett és igyekezni fog ezután is e haladás előmozdítására. — Ha a kisdedóvás ügye gyorsabban nem halad, az nem a kormány, hanem a községek hibája ; de a hol állami népiskola már van : ott mindenütt igyekszik az állam kisdedóvót is létesíteni. A kereskedelmi iskolákat újból kell rendezni, úgy a polgári iskolákat is, de a középiskolai oktatás egységének a megóvásával. A mi a községi és felekezeti iskolák ügyét illeti, — tnondá — nálunk az egységes nemzeti iskolara van szükség; de megfosztani nem volna helyes, sem a községeket, sem a felekezeteket attól, hogy iskolát állítsanak, mert ez nemcsak hogy megszüntetné a szükséges versenyt, hanem valószínűleg olyan nyugtalanságot és ellenhatást támasztana, a mely önmagában is elegendő volna megakadalyozni Magyarország nemzeti konszolidációját. Tagadja, hogy az állami iskolákat ráoktrojalnak a községekre és az egyházakra ; erre nincs is szükség, mert hiszen annyifelől kernek állami iskolát, hogy nem is tehet a kormány eleget a kívánalmaknak. A művészet kérdésére áttérve, lendületesen mondá, hogy a művészet ne legyen a korlátlan fantázia játéka, hanem az élet megnemesítöje, s a közerkölcs ne legyen árucikk, hanem Magvarorszag alapja. — Végül még Szeli Kálmán miniszterelnök szólalt fel s Komjáthy vádjával szemben védelmezte a kormány eljárásának helyességét a brassói román iskolák romániai segélyezése ügyében, és nyomatékosan kijelentette, hogy közte és a kultuszminiszter kőzött, sem ebben, sem más kérdésben nincs semmi ellentét, sőt ellenkezőleg mindenben egyetértenek. — A részletes tárgyalásról, az idő rövidsége miatt, jövő számunkban adunk hirt. GYÁSZROVAT. f Szász Károlyné, Bibó Antónia asszony elhunytáról a következő jelentést adta ki a gyászoló család: »Szász Károly budapesti ev. ref. lelkész, a dunamelléki ev. ref. egyházkerület püspöke, a maga és gyermekei, unokái és az egész rokonság nevében megtört szívvel jelenti, hogy forrón szeretett s szerető felesége, a legjobb anya és nagyanya, a hü testvér és rokon, Szász Károlyné szül Bibó Antónia f. évi március hó 15-én, esti fél kilenc órakor, hosszasan tartott betegség után, de hirtelen halállal, életének 63-ik s boldog házasságának 42-dik esztendejében csöndesen elhunyt. —Övéihez való ragaszkodása s Istenben való bizodalma egyenlő mértékben töltötte be nemes szivét, szeretettel teljes vallásos lelkét. »Én Atyám! ha lehetséges, múljék el e pohár én tőlem: mindazáltal ne úgy legyen, mint én akarom, hanem a mint Te«, — ebben nyugodott meg, s erre tanította övéit is. Most Istennél van s odavárja szeretett kedveseit. — A drága halott hült tetemei folyó hó 17-én, szombaton délután fognak a Kálvin-téri ref. templomban fél 4 órakor tartandó halotti beszéd után a kerepesi-úti temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Budapesten, 1900. évi március hó 16-án. — Áldott legyen emlékezete!« — A mindenek által tisztelt és szeretett hű nőnek, gondos édes anyának és jó rokonnak temetése f. hó 17-én, délután V2

4 órakor ment végbe óriás részvét mellett. A gyászszertartás alkalmával a Kálvintéri templom homlokzata és belsejének a szószék és az urasztala körüli része gyászleplekkel volt bevonva. A közélet számos kiváló alakján kivül testületileg jelentek meg a temetésen az egyházkerületi papság közül többen, valamint a budapesti ref. theológia és főgimnázium tanárai, a Lorántffy Zsuzsánna, a Nagypénteki- és a Ref. közművelődési egyesületek. A templomban lefolyt gyászszertartás alkalmával a reform, theol. és a ref. főgimn. ifjúságából alkotott énekkar énekelt gyászdalokat; a gyászbeszédet pedig Szilády Áron halasi lelkész, egyházkerületi főjegyző tartotta, méltóan s megindulva és megindítóan mutatván fel a boldogult nemes életét. Impozáns gyászmenettel kisérték azután ki a koporsót a kerepesi temetőbe, hol Papp Károly pesti lelkész imája után átadták a megfáradott por testet az anyaföldnek. — Künn pihen immár a hű feleség, a szerető édes anya por teste a temető csendes kertjében; lelke pedig, hiszszük, elvette már jutalmát az Úr ítélő széke előtt. Bészvétünk egész melegével fordul a gyászoló családhoz, különösen pedig mélyen lesújtott, szeretett püspök urunkhoz. Tudjuk, hogy mi volt az elköltözött ő neki, s tudjuk, hogy emberi legőszintébb részvételünk csak enyhítheti szive sajgó sebét, de meg nem gyógyíthatja : azért a vigasztalásnak Istenét kérjük, hogy ő maga jöjjön el hozzá vigasztalásával, kegyelmének gyógyító balzsamával s Lelkének erősítő hatalmával, hogy a nagyon megnehezedett vallak le ne roskadjanak a fájdalom terhe alatt! Az Úr adjon szeretett püspökünknek erőt, vigasz-