Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-25 / 12. szám

kiadást nem róna az egyházra. Nem volna az egyéb, mint a statisztikai tudományos elvek szerint célszerű feldolgozása és feltüntetése azon holt, hasznavehetetlen adatoknak, melyek a különféle jegyzökönyvekben, jelentésekben elszórtan, mint töltelék ma, is előfordulnak és sok költséggel kinyomattatnak. Ennek szükségét hangoztattam már két évvel ezelőtt; indítványomat akkor nem vették kellő figyelembe, sőt egy gyűlésen azzal az igazán különös indokolással buktatták meg, hogy néppárti színezete van. Isten bocsássa meg bűnömet, de aggódom, hátha valaki még ezen statisztikai közleményemet is néppárti szinezetűeknek tartja ! Pedig mi e téren megvontuk már a határvonalat. De háta baj megismertetésére, annak ellensúlyozására, megszüntetésére való törekvés csakugyan baj és veszély lenne? Óh nem! itt nem lehet többé azzal az édes semmittevést védő és épen nem keresztyén elvvel: »hadd hulljon a férgese*—a bajt megszüntetni. Bármelyik egyház inkább veszíthet, veszteségeit könnyebben viseli el, mint az amúgy is a régi idők üldözései folytán megfogyatkozott hazai protestáns egyház, hol a hivek magok tartják fenn az egyházat, hol a legkisebb veszteség is nagyon érzékeny. Tessék végig tekinteni a felvidék kivándorlás folytán elnéptelenedett gyülekezetein ! Avagy segit-e a bajon a kongrua ? A Sárospataki Lapok lelkes szerkesztőjével tartok e tekintetben, s bizonyára ismerjük a kongruatörvénynek az affiliációra, a kiutalás megszüntetésére vonatkozó intézkedéseit! Csak változzék a helyzet, még fegyerl ehet az ellenünk. Avagy még az sem baj, ha megszűnnek, kialusznak azok a hazában szétszórt, de mindenütt áldást, üdvöt, nemzeti missziót is teljesítő kisvilágító pontok, apró protestáns gyülekezetek ? De hiszen még azok a szétszórt apró mécsek pislognak, az őrtálló kis gyülekezetek megfogyva bár, de törve nem, még állanak — és ime az ellenség már a belső falakat is döngeti. Debrecenből. Hódmezővásárhelyről, Csabáról és más fényes, büszke Sionainkból is hallunk vészkiáltást, jeléül annak, hogy a támadás szervezett, az ellenség erős, hatalmas, ki a fél győzelemnél meg nem áll! Ezzel szemben hallottuk sok kiváló férfiúnak figyelmeztető, ébresztő szavát. De megindult-e már az egész vonalon az a jogos, tisztességes harc, küzdelem ?! Avagy talán nincs vezér, kiben biznunk, kit követnünk lehetne és kellene?' Oh kicsinyhitűség! Ott van Ő, a Jézus Krisztus ! Kövessük őt. Ragadjuk meg a fegyvert, melyet ő adott: az Igét, és szentjelkesedéssel kezdjük meg a jogos, tisztességes harcot az egész vonalon. Ő vele és ezzel a fegyverrel győzni fogunk, mert a protestantizmusnak győznie kell! Óh vajha az eddigi veszteségeinkről tanúskodó statisztikai közlemények egyházunk minden egyes tagját szent harcba szólítanák! Oh vajha legközelebb már örvendező szivvel és hálaadó lélekkel jelenthetnénk elvesztett pozícióink visszaszerzését! Kassa. Homola István, ev. lelkész. K Ü LF Ö L D. Külföldi szemle. .4 békepápa jubilál. Jubileuma összeesik az ú. n szent évvel. Hatvankét év óta szolgálja, mint pap egyháza ügyét; 54 év ótakormányozza,mint püspök híveit; 47 éve viseli a bíbort a pápás egyház legfőbb tanácsában és 22 év óta ül Szent Péter állítólagos székeben. Ha még néhány évig él: eléri elődjének, IX-ik Piusnak éveit a pápai trónon. A béke a jelszava s ahhoz hü is maradt annyiban, hogy sikereit nem a harc, hanem inkább diplomáciai ügyességével és jezsuitáival erte el. Tagadhatatlan, hogy nagy sikereket ért el s a r. kath. egyházat oly hatalmassá tette, a minő régen volt, s ezért egyháza a legkiválóbb pápák közé fogja sorozni; de ha azt vizsgáljuk, hogy sikerei az evangelium diadalát s a szabadság, felvilágosodás előhaladását jelentik-e, akkor uralmat a legszomorúbbnak és a legveszedelmesebbnek kell tekintenünk. Ő alatta fejlett ki és terjeszkedik minden téren az evangéliumot, a haladást és lelkiismereti szabadságot megtagadó és azt elfojtani törekvő, jezsuita ultramontán reakció, a mely letiporni igyekszik az evangéliumi protestantizmust és diadalra segíteni a lelki sötétséget és a pápai világhatalmat. Mi protestánsok benne csak az evangéliumi keresztyenség legengesztelhetetlenebb gyűlölőjét láthatjuk. Ó nevezte »pestises dögvésznek* a biblia-tarsulatokat, s nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem enciklikáiban a protestantizmus szidalmazására. Jubileuma az ultramontán reakció jubileuma, a meiy intés reánk nézve a vigyázásra és az ellene való lelki küzdelemre. > Németország a XlX-ik század folyamán* c. alatt ünnepibeszédet tartott Beyschlag & halle-wittenbergi egyetem százados emlékünnepélyén, január 12-ikén. Beszédet egész terjedelmében közli lapja a »Deutsch. Ev. Blátter* februári száma, azzal a cáfolattal együtt, a melyet az azt támadó »Kölnische Volkszeitung* esetlen kirohanására irt a szerkesztő. Ebben Beyschlag védelmezi beszédjének több gondolatait, s igazolja az ultramontanizmus ellen elfoglalt álláspontját. Frigyes császárral azt tartja, hogy »talán csak szabad még kimondani Poroszországban, hogy evangélikus az ember*. A bátor hitvallomás hangján kimondja azt is. hogy a XlX-ik század német történelmében »a német szellem, német szabadság és német nagyság halálos ellenségét, a pápás ultramontanizmust mi magunk növeltük nagyra s növeljük egészen a mai napig*. Ezt »a látszólagos ko'osszális hatalmat* — mondotta azelőtt 13 évvel Baumgarten strassburgi tanár— »csupán a mi gyöngeségeink és balgatagságunk növelte nagyra*. Majd így végzi Beyschlag: »időközben eljutottunk a század végére s birodalmi gyűlésünk olyanná váll, a mely a 30 éves háború szítóit s a keresztyén morál rnegmérgezőit hazánkba visszahívja és a melyben a római pápa dróton rángatott bábjai fogják eldönteni, hogy Németország tengeri hatalom legyen-e vagy sem*. Ime, így csinálnak a Vatikánban a század alkonyán német politikát. Ez is a vatikáni fogolynak hatalmas politikai befolyása mellett tesz bizonyságot. Fliedner Tivadar emlékét hozzá méltóképen ünnepelték meg Németországban, jan. 21-ikén, születése századik évfordulóján. Mint kaiserswerthi ref. lelkész megteremtette az azóta oly áldásosán működő női diakoniát az evangéliumi egyházban; ezért rendelte el a főegyházi tanács ez évszázados fordulónak istentiszteleti megünneplését Benne az Isten kegyelme megdicsőült. Ma a kaiserswerthi diakonissza-anyaháznak van 1040 nővére, s a többi anyaházakban, az egész földkerekségen, 15 ezer diakonissza szolgálja az Úr ügyét. Az ev. prot. szellemnek óriási kulturális ténye volt az, a melylyel a női szeretet és gyöngédség segedelmét az ev. egyház szolgálatára megnyerte. Fliedner lelke uniói lélek volt minden ízeben. Fáradozott egy »prot. szövetség* létesítésén is, a mely aztán évek múlva az »Evang. Bund* alakjában támadt föl egész teljességében. Fliedner érdeme az, hogy a diakonissza intézményt az előkelő és műveli körökkel is megkedveltette. Emlékét nekünk is jogunk és kötelességünk 24