Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-04 / 9. szám

első keresztyénség korától kezdve 1800-ig; Wardlaw Thompson, a londoni missziói társaság titkára pedig 1800-tól a jelen korig. A két korszak összehasonlításából kitűnt az a már fentebb is említett tény, hogy az evangéliumi keresztyénség a XlX-ik században többet tett a világ evangélizálására, mint a róm. kath. egyház 14 évszázadon keresztül. Délután 3 órakor a nagyteremben a theológusok számára volt egy speciais konferencia; a kisebb termekben pedig a pogányok iskoláztatása, evangelizálása és az orvosi missziók felett folyt a tanácskozás. Én a theológusok konferenciáján vettem részt s nagy tanulsággal hallgattam meg Ellisonnak, a windsori vikáriusnak és Earl Taylornak, az amerikai studens mozgalom elnökének beszédeit, a melyekben az ifjakat a szentírás buzgó tanulmányozására, az igének lélekből hirdetésére, a belmiszsziói munkák gyakorlására és a külmisszióban való részvételre buzdították. Este 7 órakor újra közös ülés volt, a melyen Speer, az egyes, államok presbiteri egyházának külföldi missziói titkára és Watson lelkész mondottak beszédeket, szólván a Szentléleknek segítő kegyelméről a missziókban és az imádságnak a nehéz missziói munkában erősítő, bátorító, vigasztaló hatalmáról. A pénteki, január 5-diki délelőtti ülésen a keresztyéni adakozásról, áldozatkészségről és a missziói munkák anyagi támogatásának szükségéről volt szó, mintegy előkészületül az esteli pénztári jelentésre és a kért adakozásra. A délutáni első ülésen a missziói munkára előkészület képezte a tanácskozás tárgyát és pedig három : testi, észbeli és lelki tekintetben. A szónokok hangoztatták testi tekintetben a mértékletességet, — észbeli tekintetben a szorgalmas tanulást, — lelki tekintetben pedig a Krisztussal való egybeforrásí. A délutánt a konferencia tagjai legnagyobbrészben a misszió-társulatok látogatásával töltötték el, s volt alkalmunk válogatni, a menyiben vagy 30 társaság rendezett e délután előadásokat saját helyiségeiben. Én magam a Brit és külföldi bibliaterjesztő társaság meghívását fogadtam el, egyfelől, hogy újra megnézzem a »Bible House« bámulatrakellő berendezését és óriási raktárait, másfelől pedig, hogy találkozhassam egyik nagynevű hazánkfiával, egyesületünknek is pártoló tagjával: dr. Duka Tivadarral, a ki a bibi. terj .társaság intéző bizottságának tagja. Első óhajtásom teljesült, mert végig jártam a »Bible House«-t s még erősebb lett lelkemben a tisztelet és a hála a társaság iránt, a mely immár több mint 300 nyelven nyomatja Istennek igéjét és nyomatja azok között a mi magyar bibliánkat is. Másik óhajtásom, hogy dr. Duka úrral találkozhassam, sajnálatomra nem teljesült; de azért mégis volt szerencsém elbeszélgetni vele. mert vasárnap délután lakásán kerestem fel. A pénteken esteli ülésnek egyik legfelemelöbb moz zanata Tissington Tatlow titkár pénztári jelentése és a mozgalom céljaira való gyűjtés volt. A pénztári jelentés szerint a konferencia költségei 1200 angol fontra, tehát körülbelül 14,000 forintra rúgtak, a mely óriási összeg azonban, a mint a titkár örömmel jelentette, önkéntes adakozások folytán mind az utolsó krajcárig fedezve volt. Boldog nép, a mely így tud áldozni! Mi pár ezer forintot évek alatt sem tudunk összehordani a mi céljainkra! Ok tudnak, mert él bennök az Isten országának szerelme; — mi pedig nem tudunk, mert nem él bennünk, hanem annak helyét a közöny és a kicsinyes önzés foglalja el. A mozgalom továbbvitelére, a jelentés szerint a folyó évre még 1600 angol font, körülbelül 18,000 forint szükséges, de abból 600 font már fedezve levén, hiányzott még 1000 font. Épen azért fel is hivta a titkár a konferencia tagjait és a nagyközönséget, hogy azt, önkéntes adományok által segítsenek összehozni. Kis, váltószerü blankettákat osztottak szét az összegek megajánlása végett, s mire az ülésnek vége lett, akkorára az 1000 font helyett 1100 font volt megajánlva. íme ilyen az evangéliumi keresztyénség áldozatkészsége. Óh bár az Istennek lelke minket is s a mi közönségünket is megindítaná erre ! Akkor mi is tudnánk haladni; mi is tudnánk hajlékot adni a mi ifjainknak! Szombaton, január 6-án délelőtt arról tanácskoztunk, hogy mily nagy szükségök van a misszióknak tudományosan képzett emberekre, s arra buzdították a szónokok az ifjúságot, hogy minél nagyobb számmal szentelje magát a misszió szent munkájára. Este 7 órakor pedig az utolsó ülésre jöttünk össze, hogy hálát adjunk nagy és kegyelmes Istenünknek, s hogy búcsút véve egymástól, szétoszoljunk a világ minden részére, vive lelkünkben gazdag tapasztalatokat, szent érzéseket és szent elhatározásokat. — Az első búcsúszót Hawkes, az oxfordi egyetem hallgatója mondotta, kifejezve a konferencia háláját és köszönetét az elnök és a rendező bizottság tagjai iránt, a kik valóban bámulatraméltó munkát fejtettek ki az alatt az egy hét alatt. Hawkes után dr. Fries a külföldi delegátusok köszönetét tolmácsolta az irántuk tanúsított szíves szeretet és vendéglátásért; Effie Frice kisasszony, az amerikai delegátusok egyike pedig a hölgydelegátusokhoz intézett szívélyes búcsú szavakat. Duncan elnök az irás eme szavait: »A Jézus Krisztus tegnap és ma ugyanaz és mindörökké ugyanazon lészen« — ajánlotta, mint boldogító útravalót a konferencia tagjainak figyelmébe, s azzal az óhajtással fejezte be beszédét, hogy bárcsak e konferencia minden egyes jelenvoltat elvezérelt volna a Krisztushoz, s bárcsak azt eszközölhette volna, hogy mindnyájan átengedtük volna magunkat ő neki, hogy végbevigye bennünk és általunk az ő szent akaratát. — Oldham technikus buzgó imádsága után az elnök áldáskivánása rekesztette be az ülést; s a mikor az orgona szivhezszóló hangjai és a doxológia égre szárnyaló igéinek éneklése közben kivonultunk, olyan nehéz volt megválnunk attól a helytől, a hol érezte lelkünk, hogy az Úr közel volt hozzá s a hol az ő fenséges dolgai felett tanácskozva oly sok vigasztalást, bátorságot, szent elhatározásokat nyert! Ime, így folyt le a reám nézve igen igen emlékezete