Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-18 / 7. szám
MISSZIÓÜGY. Jelentés a keresztyén diákok londoni nemzetközi missziói konferenciájáról.* Mélyen tisztelt közgyűlés! Épen ma e g y hónapja, hogy Isten segítségével hazatértem a keresztyén diákok londoni nemzetközi missziói konferenciájáról, a melyen mint a budapesti ref. ifjúsági egyesület diák osztályának kiküldötte vettem részt, képviselve ott közvetlen megbízóimon kivül a budapesti ref. ifjúsági egyesületet, a kolozsvári ref. theol. fakultás internátusa ifjúsági egyletét és az eperjesi evang. theol. ifjúság belmissziói egyesületét is. Egy hónapnyi idő nagyon elég arra, hogy a világszerinti élmények, gyönyörűségek emlékei elhomályosodjanak a lélekben; de azoknak az élményeknek, gyönyörűségeknek emlékei és hatásai, a melyeket én e konferencián nyertem, még ma is teljes firisseséggel élnek lelkemben, sőt élni fognak életem végéig, mert azok nem szemeimnek, nem a külső érzékeknek, hanem hivő, a Krisztus evangéliumáért lángoló lelkemnek élményei és gyönyörűségei valának. Most, a mikor ezekről jelentést kívánok tenni, szeretném, ha lelkemet kitárhatnám; annak ott szerzett érzéseit s elhatározásait úgy tudnám festeni, hogy azokkal hasonló érzéseket és elhatározásokat támaszthatnék mindnyájunk lelkében. Ha ezt el tudnám érni, akkor utam s küldetésem megteremné azt a gyümölcsöt, a melynek örök életet rejtő magvából felsarjazhatna a mi magyar ifjúságunk között az evangéliumi életnek és törekvéseknek az a terebélyes fája, a melynek árnyékában megpihenhetnének a lelkökben elfáradottak, vigasztalást találhatnának a szenvedők és nyomorultak, s a melynek tövében felfakadhatna az élet vizének ama forrása, a mely megöntözhetné ifjúságunk, az egyház s a társadalom életének mai puszta mezejét s támaszthatna azon virulást, tenyészetet, gazdag aratást. Mielőtt azonban a január hó 2—6-ig lefolyt konferenciáról jelentést tennék, hogy annak nawy jelentősége tisztán álljon mindnyájunk előtt, szükségesnek tartom, hogy arról a mozgalomról, a melynek a konferencia kifolyása és tovább fejlesztője vala, előzőleg néhány szót szóljak. Szükségessé teszi azt az a sajnálatos körülmény, hogy a mi magyar ifjúságunk életében hasonló irányú mozgalom nemcsak hogy még meg nem indult, de az ahoz szükséges alapokat is csak most próbálgatjuk levetni, nem csekély ellenszenves, közönyös és gúnyolódva lenéző körülmények között, a ker. ifj. egyesületek alakjában. Hogy a keresztyén diákok missziói mozgalmát megérthessük s annak nagy jelentőségét kellőleg méltányolhassuk, a végből legelső sorban is egy futó pillantast kell vetnünk az evangéliumi keresztyénségnek a jelen században történt belső fellendülésére s az ebből fakadt * Felolvastatott a budapesti ref. ifj. egyesület studens osztályának f. hó 11-én tartott közgyűlésén. nagyszerű külső munkára: az evangéliumnak a pogány népek közt elterjesztésére. A XVIII-ik század egyike az evangéliumi keresztyénség legszomorúbb századainak. Nem a külső szenvedések, hanem a belső elhanyatlás tekintetében. A vallásháborúknak e században már vége szakadt. A protestáns evangéliumi keresztyénség előtt nyitva állott volna az út, hogy a birtokában levő evangélium erejével diadalra jusson és ujjászülje a világot; de a sötétség hatalmainak visszaverése nyomában nem az evangéliumi hit és élet sarjadt fel, hanem a közöny, a vallás szentséges dolgait gúnyoló és ostromló ú. n. felvilágosultság, a magát a vallástól függetlennek valló erkölcsiség, a melyek egy félszázad alatt többet ártottak az evangéliumi keresztyénségnek, mint az azt kiirtani törekvő fanatizmus minden üldözése. Hideggé, élettelenné váltak az evangéliumi egyházak ; az élet vizének csatornái eldugultak s teljesen kihalni látszott belőlük a Lélek ereje. De az Úr nem hagyta el az ő egyházát. A mikor már csaknem halállá vált a tespedés, kibocsátá Leikét újra, hogy életre keltse a megszáradt csontokat. S életre is keltette. Anglia, Amerika, Németország egymásután jutottak bele a revival, a vallásos ujraébredés hatalmas áramlatába, s a *XVIII-ik század végére az evangéliumi keresztyénség bensőleg megújhodva, megerősödve emelkedett ki annak tisztító, frissítő hullámaiból. Az evangéliumi keresztyénség eme megújhodása egészen természetesen hozta magával az istenországa érdekében való munkálkodás szent vágyát s támasztotta fel benne az első keresztyénség kiható, magát terjeszteni törekvő erejét is. Megértette, hogy a Krisztusnak az apostolokhoz intézett emez utolsó parancsolata : »Elmenvén, tanítványokká tegyetek minden népeket* — neki is szól, s igyekezett azt teljesíteni is, hogy elvigye az Ur boldogító evangéliumát a pogány népekhez is s azokat is elhívja Istennek országába. Megteremtette a missziótársulatokat s hozzáfogott a nagy munkához. Működése kezdetben csak szűk körre szorítkozhatott, mert kiterjedtebb munkához hiányoztak még mind a lelkes férfiak, mind az anyagi erő; de az evangéliumi mustármag el volt már vetve, s az, a benne levő isteni erővel áttörte az élettelen talaj kemény rétegeit és felszívta magába annak holt elemeit, hogy egy magasabb organizmusba vive át, életre keltse. S életre is keltette. Az evangéliumi keresztyénség, nemcsak egyes köreiben, hanem általában a maga teljes egészében világos öntudatára jutott el annak, hogy legszentebb hivatása a pogány világ evangélizálása s az istenországa világosságának elvitele a még sötétségben úlő népekhez. Igazi evangéliumi lelkesedéssel, lázas sietséggel igyekezett helyrehozni a már letúnt idő mulasztásait, s egymásután hozta létre, óriási pénz- és szellemi áldozatok mellett a misszió-társaságokat. Hogy mily nagyszerű munkát végzett a pogányság megtérítése terén a XlX-ik század evangéliumi keresztyénsége, annak felmutatása most nem feladatom; arra nézve azt hiszem elég lesz felemlítenem, hogy míg a XVIII. század végén
