Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-07 / 1. szám
egyháztörténelmet, a VI. osztályban szimbolikát, (mely a tiszántúli egyházkerület gimnáziumaiban bővüli az egyházszertartástan tanításával), a VII. osztályban összehasonlító vallástant s végül a VIII. osztályban magyar protestáns egyháztörténetet, ennek kapcsán az ev. ref. magyar egyház alkotmányszervezetének ismertetését tette a vallástanítás tananyagává. E középiskolai vallástani tananyag értékelésénél fontos kérdés, hogy a vallástan azon tárgyait, melyeknek ismerete teljessé teszi egy intelligens ev. ref. egyháztag vallásos ismeretkörét és amelyek révén egyházunknak buzgó egyháztagokat nevelhetünk : feltaláljuk-e a tantervben? A több vallástani tantárgyak felölelése mellett nem nyujt-e feleslegest is, melynek tanulásával csak kevesbedik a fő érdekek tárgyalására fordított idő ? Az egyes osztályokban a tanuló értelmi látköréhez illik-e a tananyagul adott vallástani tárgy, nem haladja-e azt meg abstrakcióival, szóval lehet-e az építő a tanár kezében? Ha igen, úgy maradjon továbbra is a tanítás tárgya ; ha nem, úgy azon változtatni kell! Tán egyes osztályokban a tantárgyak megcserélésével lehet segíteni; vagy tán találunk olyan studiumot is, mely vonzóbbal lesz kicserélhető ? Előre is jelezhetem, hogy a biblia ismertetése, a Krisztus anyaszentegyházának története, az ev. ref. egyház bitrendszerét bemutató hittan, a ker. erkölcstan helyet találnak a tantervben; hogy azonban oly körben és fokon vétetnek-e fel, melyet azok fontossága és a vallástanítás kijelölt célja megkövetel, részletesen beszélem meg az alábbiakban. Vallásunk egyedüli kútfeje az írás, ez az Isten lelkétől ihletett könyv, »mely hasznos a tanításra, feddésre, a megjobbításra, a fenyítékre, mely igazságban vagyon« (II. Tim. 8, 16). Valamint az írás a vallás kútfeje, úgy a vallástanítás első tárgya : a biblia. Helyén való tehát a gimnázium első osztályaiban a bibliaismertetés. Ez a bibliaismertetés azonban ne legyen száraz bibliai bevezetéstan (isagogika), a hol a bibliai iratok szerzője s a könyvek eredetére vonatkozó adatok elsorolásával foglalkoztatjuk a tanulót; ne szorítkozzék csupán a bibliai könyvek tartalmának összefoglalására, szóval ne legyen száraz életnélküliség, mert ez nem volna épító a vallástanár kezében. A gimn. első osztály növendéke még csak most rázta le saruiról az elemi iskola porát, értelmi fejlettsége alig haladja meg az elemi iskola értelmi látkörét a bibliaismertetést oly alakban nyujtsuk tehát neki, melyet megérthet, szépnek és igaznak talál; mely tárgyánál fogva vonzó előtte, lebilincseli figyelmét, vallásos érzéssel tölti el szivét. E célra' szolgál a bibliai történetek tanítása; az ó-testamentumból a patriarchai kor eseményei, a választott nép története; az új-szövetségből a Jézus élete, tanításai (hegyi beszéd, példázatok). Mily fenséges vonás Ábrahám áldozatában a pátriarcha élő hite •lákób gyermeki történetében az isteni gondviselés őrző jósága! Majd a biblia előterjesztése nyomán a bűnöknek, azok következmenyeinek bemutatása! József artallansa gával szemben a testvérek gonosz érzülete, József keserves sorsa Potitar házánál s a tömlöcben. Gimnáziumi I. és II. osztályban tehát bibliai történeteket tanítsunk, mert csak e nyomon lesz építő a vallástanítás. A történetek tanításával kapcsolatban egyegy tartalmilag rokon hosszabb bibliai szakasz kezdetén, példának okáért a történeti, tanítói könyvekre vonatkozólag, — vagy csak egy szerzőre is közölhetünk bibliai irodalomtörténeti, a szöveg kapcsán bibliai földrajzi vagy régiségtani ismereteket, melyek nélkül a bibliai tartalom különben sem volna érthető; csakhogy ezek tanítása ne legyen a tanítás fő érdeke. Nehezebben érthető részletek — prófétai iratok, apostoli levelek — tárgyalása szorítkozhatik az iratok irodalmi sajátságainak és a tartalomnak tanítására, de e részleteknél is lehetőleg a bibliai szöveg nyomán, a könnyebben érthető helyeket olvastatva, tanítsunk. A gimnázium I. II. osztálybeli növendékének inkább szívét, vallásos kedélyvilágát kívánnám nemesíteni a bibliai történetek tanításával, mint ismeretek beemléztetésével terhelni agyát, növelni ismeretkörét. A tanuló úgyis meg fogja ismerni a történetekből, a Jézus tanításaiból a tartalmat, az előtte felfoghatóból következtetni fog a felemelő bibliai értékre. Fájdalom épen fensőbb egyházhatósági intézkedésre bibliaismertetési tankönyveink általában nem e célzattal készültek. A budapesti vallásügyi-bizottság épen e szempontból panaszkodik a Bocsor-féie Bibliaismertetés ellen. A tiszántúli egyházkerület kiadásában megjelent Bányai S. Bibliaismertetés is nem e szempont szem előtt tartásával készült. Azelőtt általánosan használtuk Varga János kedves feldolgozású Bibliaismertetését, a kerületi kiadványok azonban kivették kezeinkből. Igaz ugyan, hogy a tankönyv mellett sokat tehet a tanítás érdekében maga a szaktanár, a ki pótolhatja a tankönyv fogyatkozásait, de azt se feledjük, hogy első és második osztályban vagyunk, hol a tanítás fonala mégis csak első sorban a tankönyv. Bari a Jenő, (Folyt, köv.) fó'gimn. vallástanár. T Á R C A. Egyházi beszéd. (Elmondatott Budán 1899. dec. 24-én az új orgona bemutatásakor.) Text. Pál Koloss. III. 16. A Krisztusnak beszédje lakozzék ti bennetek bőséggel, minden bölcseséggel, tanítván és intvén egymást ti magatok közt psalmusokkal, dicséretekkel és lelki énekekkel, nagy kedvvel énekelvén a ti szivetekben az Urnák. Ezelőtt 14 esztendővel egy kis seregnek, mely epedve várta a 200 esztendős halálos álomban szendergő leányzó ébredését, a húsvéti angyal prédikációja szólt: »a kit kerestek feltámadott!* feltámadott, újra élni kezdett a budai, ref. egyház. Mennyi szép reménység, gyönyörűséges vágy