Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1899-02-05 / 6. szám
kósztársam, akkor csak tarsd meg a bibliát kezedben, a palástot nyakadban s így jutsz gyorsabban célhoz. Igyekezzél vallásos, tiszta erkölcsű, értelmes, józan, megbízható jellemű, szorgalmas, takarékos népet nevelni: így sokkal nagyobb szolgálatot tesz hazádnak, nemzetednek, mint ha palástodat a politika sarával szennyezed be. Oly jól esett olvasnom épen akkor, mikor fejemben az itt leírt gondolatok bizseregtek, egyik politikai lapocskának egy ide vágó s engemet e sorok megírására erősen késztető újdonságát. Pár sorból áll az egész: »A magasabb rangú katonatisztek — írja ez idéztem lap, — szeretnek prédikálni. Szemlón, kihallgatáson ós máskor, a mikor köréjük gyülekeznek az alantasok, mindig beszédet mondanak, melyekben elveiket fejtegetik. Az ilyen prédikációk már megszokott dolgok, de ritka eset, a mikor egy valóságos tábornok a templomi szószékről Isten igéit hirdeti. Ez megtörtént a minap Stockholmban. Svécl katonatisztek meghívására ugyanis odaérkezett Viebahn porosz tábornok, hogy ott néhány prédikációt mondjon. Szerdán sok ezer svéd harcos előtt a tábornok a következő témáról prédikált: Jézus a legjobb barátunk a háborúban és a békében. A prédikációt, melyet Melander őrnagy tolmácsolt, a helyőrség egyházi énekkarának éneke és Horst őrnagy imája követte. A tábornok a tiszti kaszinóban is mondott egy prédikációt, a melyet Bernadotte herceg, Oszkár király másodszülött fia tolmácsolt a hallgatóságnak.« No, ha a német császár egyik fő katonája ily prédikációt tart katonai tisztikar előtt — gondolám magamban — hát hozzánk, Krisztus vitézeihez mennyivel inkább illik, hogy hirdessük alkalmas ós alkalmatlan időben, hirdessük templomban, templomon kivül, hirdessük szóval, írással ós tetteinkkel, hogy békében és háborúban, törvényes ós ex-lex állapotban: Jézus a mi legjobb barátunk! Diósi Márton. Evangéliumi konferenciákat Budapestnek ! (Előadói beszéd. Elmondotta Budapesten, január 30-án, az előkészítő értekezleten Szöts Farkas, theologiai igazgató tanár.) Eféz. 4: 1—6. Tisztelt Értekezlet! Keresztyén egységre, a lelki egység megőrzésére inti az efézusiakat a felolvasott igékben az apostol. Kijelöli az egység célját, hogy méltóan járjanak a hivatáshoz, melyre elhivattak. Feltünteti az egység módját, midőn kiemeli, hogy a keresztyéneknek »alázatossággal, szelídséggel és lelki kegyességgel* kell egymással érintkezniük, »elszenvedvén egymást a szeretet által«. Rámutat az egység indokaira is, midőn hangsúlyozza, hogy »egy a test és egy a lélek, miképen hogy egy a ti hivatalotoknak reménysége is«. S végül felmutatja az egység alapját is, midőn arra hivatkozik, hogy >egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség és egy az Isten, ki mindeneknek atyja«. Tisztelt Értekezlet! A mit itt az apostol az efézusi híveknek oly melegen és meggyőzőleg ajánl, arra a lelki egységre mi nekünk, fővárosi protestánsoknak is égető szükségünk van. Egymástól elkülönözve, egymással alig érintkezve, egymás támogatása nélkül, mintha idegenek volnánk, élünk és működünk e nagy város evangéliumi protestáns elemei. Pedig mindnyájan a krisztusi evangélium alapján állunk, melyen kivül más fundamentumot senki sem vethet. Mindnyájan egyazon célra törekszünk, arra, hogy az evangéliumi keresztyén hit és élet növekedjék és nemesedjék, erősödjék és terjedjen ki- és befelé. Egy e hit és egy a keresztség, a melyet vallunk, s egy a Krisztus és egy az Isten, a kiben hiszünk. Közösek a céljaink és közösek a szükségeink. Sőt a bajaink és a fogyatkozásaink is ugyanzok. Együtt és egyenlően szorongattatunk a földi, ellenséges hatalmasságok által. Közös ellenségeink egyfelől a hitetlenség és a hitközöny, melyek belülről sorvasztanak ; másfelől az ősi ellenfél, a hatalmi és anyagi előnyökben duskálodó uralkodó egyház és a szekták rajongása, melyek kívülről szorongatnak, fogyasztanak. Ily körülmények között, T. É., nekünk tömörülni, összetartani, egyesülni kellene. Keresnünk kellene azokat az erőket, a melyek összetartanak, s nem azokat, a melyek elválasztanak. Módját kellene keresni és találni annak, hogy az evangéliumi közös szellem, az apostoli lelki egység közöttünk tervszerüleg és rendszeresen erősbíttessék. Concordia parvae res crescunt, discordia maximae dilabuntur. Nem dogmatikai unióra, nem is szervezeti vagy hivatalos egyesülésre gondolok, T. É.; sőt inkább hangsúlyozni kívánom azt, hogy a konfesszionális öntudat s az érintkező felek egyházi sajátossága teljes épségben érintetlenül hagyassék. Ha szeretjük az evangéliumot, tudjuk szeretni az evangélium különböző képviselőit is. Az egyház-nélküli keresztyénséget ép oly képtelenségnek tartom, mint a haza- és állam-nélküli hazafiságot. A mit én szeretnék elérni az evangéliumi konferenciák által, azt az Augustinus ismert szavaiban látom legtalálóbban kifejezve, hogy legyen közöttünk: »in necessariis unitas, in dubiis libertás et in omnibus caritas*. Önkénytes társadalmi egyesülést sürgetek csupán. Rendszeres, személyes érintkezést óhajtanék szervezni a fővárosi evangéliumi protestánsok között, hogy közös szükségeinket és bajainkat bizalmasan megbeszélhessük; hogy közös teendőinkről és feladatainkról feszélyezettség nélkül tanácskozhassunk; hogy a fővárosban élő magyar, német és skót református, s a magyar, német és tót lutheránus keresztyének lelki közösségben, keresztyén egységben érezhessék magukat e barátságos összejöveteleken; szóval, hogy ha egy a hitünk, egy az Urunk, egy az evangéliumunk : legyünk egyek a hit és a szeretet munkálásában is.