Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-31 / 53. szám

Milyen merész, paradox állítások ezek! Dehogy azok, dehogy azok. Keresztelő János, mikor ennek az igazságnak tudatára jut, így kiált: »Az én örömöm be tölt.« A mire én vágytam, a mit reméltem, az beteljesedett, »mert nekem alá szállanom kell, Annak pedig nevekednie.® A mi bennem gyarló, véges, bűnös, mulandó, annak el kell múlnia, alá kell szállnia, Annak pedig nevekednie kell. Annak, az Isten egyszülött fiának, az 0 incarnált szerelmének, testet öltött szavának, bűnbocsátó irgalmának, halált győző életének, az idvesség Fejedelmének, Annak, a Krisztusnak nevekednie kell. Oh ! ez, a halálon való diadalon, ez, az elmúláson való győzedelem. Haldokló esztendő vájjon te az ilyen alászállásnak esztendeje valál-e ? Vájjon alászállott-e benned elbizakodottságunk, földhöz való ragaszkodásunk, institúcióinkkal való kórkedósünk; vájjon fogytak-e bűneink? Megtanítottál-e rá bennünket, hogy törvényünk a mulandóság, ós minden erőlködésünk mellett is elveszünk, ha magasabb törvény alá nem sikerül jutnunk. Csalódásaink, veszteségeink, szégyenünk, mely folyásod alatt alatt ért bennünket, sokszori gyászunk, küzdelmeink hiú volta meg tudta-e velünk értetni az Úrnak szavát, hogy nekünk alá »kell szállanunk«, mint a hogy alá szállasz te rohanó perceiddel, hogy az örökkévalóságban el ne vesszél soha örökké. Por, kit embernek neveznek, szertelen törekvéseid, hiú kapaszkodásaid közepette nem hallottncl-e a szót, hogy mindennek alá bell szállania, csak Annak kell nevekednie. Nevekedett-e ő benned? Szállott is alá minden, emberek, dolgok, idő, becsület, erkölcs, szeretet, hit, remény. De olyan alá szállás történt-e, mi által Neki kellene nevekednie? Történt-e olyan? Azt talán már beláttuk, hogy a mi megalázkodásunk nélkül nincs emelkedés csak pusztulás. A pusztulást legalább mindenki látja tisztán. Mert olyan alászállás is van, melynek nincs emelkedése. Hát Ő emelkedett-e köztünk? Emelkedett-e a Krisztus dicsőségben, hatalomban, uraságban ? Épen most értem haza egy karácsonyi ünnepélyről, hogy e sorokat irni kezdem, utolsójáról azoknak az ünnepélyeknek, melyeket Jézusnak az emberek szívében növekedő szerelme rendezett a kicsinyek, a szegények számára. A Lorántffy Zsuzsánna-egylet közel másfélezer gyermeket és szegényt örvendeztetett meg Krisztus születése ünnepén hasznos és kedves ajándékkal. A protestáns árvaház, a skót misszió Vasárnapi egylete és még annyian siettek örömet hirdetni e napokban, a szegényeknek, érezvén, hogy Neki növekednie kell. A prot. irodalmi társaság örvendetes javulását látja dolgainak, s jó részben pótolhatta a mult évek reá szakadt terheit. A mértékletességi törekvések napról-napra hódítanak az Ő nevével. A könyörület, az irgalom, a gyermekek és ifjak lelki gondozása itt és ott s hála az égnek ma már sok helyen intézményeket teremt magának, melyeken az Úr áldása nyugszik. Egyházunkban mindenütt, — ha nem csal szemem — az életnek mozdulása látszik. Törekvéseink ha még nem biztos úton is, de mintha 0 feléje törnének. Mind általánosabbá lesz a meggyőződés, hogy a Krisztus erejének kell növekedni bennünk s akkor bajaink orvosolva lesznek. Kezeljük észrevenni, hogy Isten országának dicsősége nem egyes emberek nagyságából és dicsőségéből áll, hanem egyedül az Ő dicsőségéből. Mert ha hegyeket halmoznánk össze emberi boldogságból, nagyságból, dicsőségből, erőből, mégsem lenne az Isten nagysága, dicsősége, hanem mulandó alászálló valami. Hirdesd hát muló esztendő, hirdesd csak, hogy nekünk alá kell szállanunk, meg nem rémülünk tőle, mert tudjuk, hogy »Annak pedig emelkednie kell.« Beszéljetek csak muló napok enyészetről, halálról, meg nem rémítetek, mert hisszük, hogy »Annak nevekednie kell.« Annak nevekednie kell bennünk, ha alászállunk, összetörünk a mi gyarlóságainkkal, bűneinkkel. Nevekednie kell az Igazságnak ! ezen az igazságtalanság alatt nyögő földön s növekedni is fog, mihelyt mi elismerjük a saját igaztalan voltunkat. Nevekednie kell! a szeretetnek ezen a gyűlölséggel, irigységei, önzéssel telt világon, mert az Atyának tetszése ez. Nevekednie kell ! a szentségnek az irgalomnak, az idvessógnek itt mi közöttünk a kárhozatnak földón, hogy legyen békesség. Nevekedni kell a hitnek, ezen a hitetlen reszkető földön, nevekedni kell, mert elvész félelmében, sivár kétségbeesésében. Nevekednie kell az életnek 1 a halál birodalma felett, itt mi közöttünk, a tegnap és ma gyermekei között, kiknek törvényünk nála nélkül a halál. »Annak nevekednie kellcc és Ő növekedik is. Az Isai törzséből való vesszőszál, milyen terebélyes fává növekedett már is, melynek árnyékában annyi milliók ós milliók lelnek nyugodalmat, enyhülést, reményt, életet.