Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-17 / 51. szám
rakodik le a házi életre és elsenyveszti annak virágait. Hát még a gyermekek! Érzik, hogy szüleik meghasonlottak, s hol egyikök, hol másikok mellé állanak. Milyen nevelés lesz ott, hol a gyermek az anya mellé rejtőzik, ha az apa büntet és követel, vagy az atyánál talál meghallgattatást az anya panasza ellenében ? Ha valahol, úgy itt tűnik ki, hogy a békétlenség pusztít, — fölemészti a háznak külső és belső jólétét; romlásra vezet, a mely a jó és a rosznapokban egyaránt kitűnik, mivel Isten jótéteményeinek többé örülni nem tudnak és a szomorúságban, a helyett, hogy egymást vigasztalnák, egymással civakodnak. Hogyan várhatnánk az ilyen házakban az Isten dicséretének, a hálának és az örömnek hangját? Míg a hol a házastársak békében járnak az Isten útján, ott vidámak a szivek; ott egy akarattal, egy szájjal dicsérik az Istent, a ki az o szivöket az örök szeretetben összekötötte. Az ő jóságának napfénye mellett munkálnak és örülnek, hogy az ő áldásait élvezik, s ha nehéz és szomorú napok jőnek rájuk és házukra, hálát rebegnek Istennek, hogy az ő szeretetének vigasztalását sem vonta meg ő tőlük. Öröm tölti be szivöket és a házat, mint tiszta éltető levegő, a melyben a családtagok jól érzik magukat, mint az Isten leheletében, a mely csodálatosan kedves mindeneknek, a kik a házban egymással érintkeznek. Igen, kedves és gyönyörűséges, ha a házastársak egy értelemmel vannak egymás iránt, mert az az Ur áldása mindig és mindörökké. Meg is mondotta egyik profétája által: »Én adok nekik egy szivet és egy utat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk nekik és az ő fiaiknak, ő utánok.« (Jer. 32: 39.) Versmann u. Keresztesi Samu. KÖNYVISMERTETÉS. Egyházi beszédek. Irta Arany Gusztáv kecskeméti ev. ref. segéd lelkész. Ára 1 frt 20 kr., kapható Kókai Lajos könyvkereskedésében és a szerzőnél Péczelen. Ez esztendő nyarán jelent meg ez a 18 beszédből álló füzet és — szokatlan dolog — már az őszszel második kiadását is megérte. Már pusztán ez a körülmény, különösen pedig az, hogy az első kiadás nagyobbrészt abban a körben fogyott el, a melynek az ifjú szerző e beszédeket elmondta, még mielőtt a füzet tanulmányozásához fognánk, azt a feltevést kelti fel, hogy itt értékes dolgokra akadunk, és nyilván mutatja, hogy a prédikáció hatásának megítélésére első sorban a hivatott fórum: a közönség, a gyülekezet tagjai szerették hallgatni az ifjú pásztort és — a mint theológiánk érdemes professzorának, Farkas József' úrnak a füzethez írt előszavából megértjük — a gyülekezetnek ez a szeretete egyfelől ösztönözte a szerzőt, másfelől az első kiadás gyors elkeltéből következtetve, módot is adott neki arra, hogy ezek a kedvelt beszédek nyomtatásban is megjelenjenek. Az egyházi élet terén komolyan, lelkesen munkálkodó minden tiszttársamnak készséggel adózom az elismerés, a tisztelet adójával; az ifjú szerző iránt érzett személyes barátságomnak is nyilvánosan és örömmel adok kifejezést, s üdvözlöm őt e neki való mezőn ! De ez a barátság arra is kötelez, hogy vele szemben, — nehogy elfogultnak láttassam, — szigorúbb mértéket alkalmazzak; más felől megnyugtat, hogy a szigorú, de gáncs nélkül való Ítéletben is megfogja érezni és érteni az értelem itélő szava mellett, a baráti szív meleg jóindulatát is. Mit keressünk legelső sorban az egyházi beszédekben, s mit tartsunk mindenekfelett valónak ? A homiletikának ahhoz a törvényéhez szabjuk Ítéletünket, a mely a beszédnek felosztásáról, arányos berendezéséről tanít ? Kétségen kivül fontos törvény ez és nem hiábavaló dolog annak megtartása; de csak eszerint Ítélve, sok, egyébként tartalmas beszéd nem üti meg a mértéket; másfelől sok üres beszéd a cirkálom pontosságát is elérheti. Tehát a külső berendezésről szóló szabálynak megtartása kívánatos ugyan; de nélkülözhetetlenül fontosnak azt tartom, hogy a beszéd tartalma a textus legyen, — egyébként pedig minden beszéd annyit ér, a mennyit épít. Ha az építőképesség szempontjából mérlegeljük meg e beszédeket, alig találunk bennök kivetni valót; az egész füzet, a mely a kecskeméti derék híveknek szép emlék s mindenkinek hasznos olvasmány, egy, az életet saját szemeivel vizsgáló, a bajoknak okát világosan látó ifjú léleknek feljajdulása, a Krisztus erejének minden bajok orvoslására elégséges voltát érző szívnek az evangélium mellett való bátor, lelkes bizonyságtétele. Napfényre hozza az egyes ember, a család, az egyházi és társadalmi élet sebeit; ezekhez a sebekhez illő setét vonásokkal festi meg a szemei elé táruló képet; a bűntudat és a félelem miatt háborúságot igyekszik hallgatói lelkében teremteni; de nem késik feltárni a gyógyulás forrását sem. Előveszi a kiengesztelődés szelid, enyhe szineit is és megmutatja a kívánatos csendesség és békesség fejedelmét. Csengő-bongó frázisok, szóvirágokból bokréták, merész túlzások nincsenek a beszédekben. Egyszerűen folyó, értelmes beszéd a szerzőé, a kinek, ha virágra van szüksége, azt megtalálja, felhasználja ; de nem egyetlen célja a virágok gyűjtése. A jelzők sokadalma, a felcicomázott hasonlatok, az egyjelentésű szók halmaza, vagy a drámai gyorsaság okozta kihagyások s más eféle, — sokszor csak a hatás vadászására szánt pompa helyett egyszerűen, a nagy igazságokhoz méltó tömörséggel, meggyőződéssel és meggyőzően szól. Lelkét kitárja, s szinte érezzük a ő életének vezére iránt való hűségét, a gondjaira bízottakhoz szive melegségét. Örömmel látom és hirdetem az én ifjú társamnál, hogy bár módja és alkalma lett volna a kecskeméti híveket meg is dicsérni: soha hiú dicséretet, vagy dicsekedést nem szól; mert »nem az a kedves, a ki önmagát dicséri, hanem, a kit az Ur dicsér.« Micsoda mérséklet egy ifjú embernél, mily kedvező légkör, a hol ez a mérséklet kifejlődhetik, megerősödhetik. Oly jól esik ezt látni és elismerni a század végén, a mikor a legparányibb kötelességteljesítés is keresi a nyilvánosságot és erőszakolja a nyilvános elismerést. De míg egyfelől mindezeket örömmel látom és hirdetem az én ifjú társamnál, az eddig elmondottakat illetőleg felhívom figyelmét a példabeszédek bölcs mondására: »mint az ezüst a tégelyben és az arany a kemencében próbáltatik meg : úgy az ember az őtet dicsérőnek szájában«. Legyen úgy, hogy ez a dicséret legyen mintegy kemence, a melyben tisztuljon meg az Arany. S mivel nagyon kívánatos, hogy a prédikáció-birálat, mikor már szigorú mértékkel megmérte, hogy meddig jutott el, menynyire haladt a szerző, egyúttal jóindulatúan figyelmeztesse arra is, hogy micsoda terhektől szabaduljon és mivel