Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-17 / 51. szám

pihennek«, Gerhardt Pál legszebb énekei; ezért jutottak most ebbe a füzetbe. De ezért jutott egy igen szépen csengő ének is Albertinitől: >Im a világ zajgó habján* címmel. Angol énekesből is volna egy-két darabom; de ezeket mellőzöm és csak annyit jegyzek meg, hogy a mi dicséreteink, a mai nyelvhez alkalmazva nem fognak állani hátrább ezeknél sem. . Ezzel kapcsolatban véleményem mégis az, hogy ha. szükségünk lesz rá, nem kellene épen idegenkednünk egy-két külföldi szép darab átvételétől sem. Végül jelzem, hogy gondom tárgyát képezi az is, hogy alkalmi énekeink ne hiányozzanak. így lel is hivom a működni óhajtók figyelmét konfirmációi, keresztelési, esketési stb. énekek szerzésére is; általában pedig jelentem, hogy a midőn az énekanyagot csoportosíthatom, és valahol még hézagokat fogok látni, azoknak kitöltéséről ís fogunk gondoskodni. Az énekeskönyv beosztására nézve annak idején tervezetet fogok benyújtani az énekügyi bizottsághoz; de kívánatosnak tartom, ha e részben eszmecserét kezdjenek az ügygyei foglalkozók, mert az ilyen dolgoknak is érni kell. Magam is úgy gondolkodom, hogy azon zsoltárokat, a melyeket felveendőknek tartunk, be kell osztanunk megfelelő helyekre és e részben tervezetem meg is van. Remélem, hogy ezen újabb füzet kibocsájtása után most már teljes erővel fogunk haladni a cél felé: csak ne vonják meg tőlem támogatásukat azok, a kikben az ügyszeretet mellett képesség is van a munkára. TÁRCA. A ház. A házastársak. (Folytatás.) Amig ezt az utat nem választjuk és ezen nem járunk, mindnyájan azok maradunk, a mik természettől vagyunk: önző és önfejű emberek, a kik azt akarják, hogy minden az ő gondolatuk és akaratuk szerint történjék. Ez minden viszonyban, de különösen a házaséletben, hol az embernek mindent meg kell egymással osztania és közösen hordoznia, nagyon könnyen oda vezethet, hogy az érzelmek és gondolatok ellenkező irányban haladnak. A házastársak e veszélytől csak akkor menekülhetnek meg egész biztosan, ha élet feladatukká teszik, hogy a Krisztusban maradnak, s szentlelke által az ő példáját követendik. Ő a békesség fejedelme, a ki azokat, a kik őt követik, igazán boldoggá teszi. Tanuljatok tőlem, mert én alázatos vagyok, mondja tanítványainak. Ő nemcsak követeli a szeretetet, hanem övéinek szivébe is csepegteti azt. Ő azt tanítja, hogy necsak őt szeressük, hanem hogy mindenki szeresse egymást. Azért mondja, — és e szavak aiiázaséletben is érvényesek: — »Arról ismernek meg minenek, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretenditek«. Ha minden férfi és nő figyelembe venné ezt az intést: »Azon indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is«. (Filippi 2: 5) és minden gondolható kívánságban és törekvésben találkoznának; ha ezen intés szerint élnének, akkor úgy élnének, mint az előző versben, mondatik: »Egyenlő indulattal legyetek, egy szerelmetek legyen, egy értelemmel és egy akarattal legyetek ; semmit ne cselekedjetek versengés, vagy hiábavaló dicsőség által, hanem alázatosság által, mindenki mást nálánál jobbnak Ítéljen lenni«. Mondjátok kedves olvasók, az igazi egyetértés képét kevés vonással lehet-e kedvesebben rajzolni? Valóban, sok házban és házasságban jobban állanának a dolgok, ha az emberek nem mutatnának ajtót annak, a ki ezt az arany ékszert kezeiben tartja és azt azoknak akarja ajándékozni, a kik őt követik. De mégis azt vethetik ellenünk, hogy lehetetlen azt állítani, hogy csak az olyan házastársak élnek egyetértve és békében, a kik a Krisztusnak szolgálnak. Mert hiszen nincsenek-e nagyon sokan, a kik épen nem igénylik azt, hogy a Krisztus tanítványainak tartassanak, de a kik mégis teljes joggal dicsekedhetnek azzal, hogy ők egy értelemmel vannak egymás iránt? Szívesen veszszük a közbeszólást, mert az csak alkalmat szolgáltat arra, hogy ezt a kérdést a Krisztus szerint még más oldalról is megvilágosítsuk. Készséggel megengedjük, hogy vannak olyan házastársak, a kik egyetértve járnak, a nélkül, hogy a Krisztust követnék. Nem halljuk őket civakodni, veszekedni, s nem veszszük észre, hogy vágyaik és kívánságaik elágazók volnának; sőt ellenkezőleg az látszik, hogy a célra nézve, a melyre törnek, ép oly egyek, mint az útra nézve, a melyen az elérhetésre törekednek. Egyet értenek ők; de bizton állíthatjuk, hogy egyetértésök nem igazi, hanem szánalomraméltó és veszélyes. Mit használ, ha a házastársak egyetértve haladnak utaikon, de utaik visszásak ? Mit használ, hogy egyetértőleg élnek, ha nem az egy szükséges dologra törekednek ? Sokat lehetne azokról beszélni, a kik egy értelemmel vannak, de nem a Jézus Krisztus szerint. Milyen célokat követnek ezek? Talán különbözőket, de egyben mégis megegyeznek, abban t. i., hogy céljaik csak e világra és a földi életre vonatkoznak. Egyik házban azt látjuk, hogy a pénz a legfőbb jó, s a házastársak arra nézve tökéletesen egyetértenek, hogy azt megszerezni és azt szorgalom és takarékosság által megtartani törekedjenek. Másik házban a jelszó: az élvezet; és a házastársak híven állanak egymás mellett, hogy örömökre és élvezetekre vadászszanak s mindig új időtöltésről gondoskodjanak. Máshol ismét arra törekesznek, hogy életölí lehetőleg kellemes legyen s a legfőbb jót abban látják, ha csendes és kellemes háziasságban élhetnek egymás mellett. De a cél, a melyre a keresztyén házastársaknak törekedniük kell, nem magasabb ? Hát elég volna, hogy kenyeröket együtt elfogyaszszák s abból valamit még félre tegyenek, vagy hogy napjaikat vidáman töltsék és nyugodtan éljenek egymással ?