Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-26 / 48. szám

osztályok önzését, erkölcsiséget csepegtessünk az alsó rétegekbe és megnemesítsük az egész nemzet dolgozó részének érzelmeit. Erre az állam az ő §§.-ival, csendőreivel, és bíráival képtelen, itt az egyházak erkölcsi munkája a döntő tényező. Ezt a haladottabb országokban már régóta belátták. Régóta megindult az orvoslásra vonatkozó tevékenység. Nálunk azonban csakis a legutóbbi események és a vallásos szellem kezdődő újraébredése óta lehet konstatálni, hogy e téren akadnak emberek, a kik munkálni hajlandók. Arról van szó, hogy a protestáns egyház kebelében ezt a hajlandóságot, a mely itt-ott már tettekben is nyilvánul, formába öntve organizáljuk, hogy életképes alkotásokkal gazdagítsuk társadalmi életünket. Azoknak a bajoknak, a melyekre fennebb utaltunk, nem lehet más ós nem is lesz más orvossága, mint a keresztyén szellem újra ébredése, a mely megtalálja az igazságnak útját ott is, a hova a törvény keze eljutni nem bír, mely a munkaadók ós munkások közötti viták elintézésénél nem rideg paragrafusokra támaszkodik, hanem a keresztyén sziv melegével adja meg a szegénynek és a szűkölködőnek azt, a mit ez tőle, mint embertársától jogosan megkívánhat. A szocializmus ellen irányuló állami tevékenység kétségkívül fontos és magunk is sokat sürgettük, hogy ebben az irányban a munkásság meginduljon. De az állam gyökeresen orvosolni a bajokat nem képes, mert a bajnak gyökere az önzővé és rideggé lett szivekben rejtőzik. A kór első sorban bennünk egyénekben vari, az egyént kell tehát reformálni, tisztább ós nemesebb aspirációkkal megtölteni, s akkor a nagy problémák simábban lesznek megoldhatók. E tekintetben az egyházak feladatai oly nagyok, hogy semmi más által nem pótolhatók. De ehez szükséges, hogy az egyházak hivatalnokai, legyenek azok akár papok, akár világiak, megértve a kor intő szavát, annak megfelelőleg munkálkodjanak. Jó nekünk protestánsoknak tudni azt, hogy Németországon a római egyház már milyen régen megindítottak ebben az irányban a munkát s a hires mainzi érsek, Ketteler, már évtizedek előtt kimondotta, hogy a szocializmus kérdésével neki komolyan kell foglalkoznia, mert főpap ós keresztyén. Mint keresztyénnek foglalkoznia kell, mert Krisztus, a világ megváltója, nem csupán az emberek lelkeit akarta megváltani, hanem fájdalmaikat és szenvedéseiket is enyhíteni. Mint főpapnak foglalkoznia kell vele, mert egyházának régi hagyománya, hogy könyörületes és jó szívvel legyen a szegényhez és mindazokhoz, a kik nyomorúságba jutottak. Ugyanezen a nyomon indultak a német protestánsok is, midőn a szociális munkásságukat megindították ós energikus belmissziói tevékenységűk által létrehozták azokat a filantropikus intézeteket, a melyek annyi nyomort és szenvedést gyógyítottak meg. Az egyház munkája magára az államra ós társadalomra nézve két irányban válik nagyon fontossá. Azoknak, a kik az egyház szolgái, kötelességük a szónak, a tollnak ós tettnek hatalmával megállítani azt az eldurvulást, a mely az emberek lelkében ós szivében napról napra nagyobb tért foglal. Az ő kötelességük egyesülve a világiaknak azzal a csekély csapatával, a mely ilyen feladatok iránt érdeklődést mutat, meg tenni mindent arra nézve, hogy a régi, nemes ós fenköltebb ideálok töltsék el az embereket; hogy az emberek szemei ne csak mindig a földön járjanak, hanem felemelkedjenek az ég felé is s ily módon megnyissák az erkölcsi haladásnak ösvényét, mely nélkül tudós közgazdák egybehangzó véleménye szerint, az anyagi haladás sem nyugszik biztos alapokon. Nem unalmas, nem csupán egyházi munkásság ez, hanem tulajdonkópen olyan kezdeményezés, a melynek jövőjétől az egész országnak ós az egész magyar társadalomnak jövője függ. Ha sikerült a nemesebb aspirációkat bele vinni az egyesek lelkébe, belójök oltani újra a becsületnek, a tisztességnek, az elődök iránt való kegyeletnek kiveszőben levő érzeteit, akkor igazán új alapokra fektettük a társadalmi fejlődóst ós kiküszöböltük azokat a gyalázatosságokat, melyeket közéletünk marék számra tucl felmutatni. De a hivő és buzgó protestáns feladata lesz az is, hogy a gyakorlati élet terére lépve, a fentebb jelzett értelemben igyekezzék egyes felmerülő problémákat megoldani. A katholikus körök országos nagygyűlésén, a mely csak pár nap előtt folyt le, a római katholikusok már szervezett munkásságra, sőt eredményekre hivatkozhattak. Beszélnek arról, hogy mennyit tettek társadalmi téren ós mennyit az anyagiakban ós bizonyos, hogy ez a mozgalom lankadni nem fog ós míg egyrészről javukra válik maguknak a híveknek, másrészről e munka megnemesíti azokat, a kik az ujjáteremtést kezükbe vették. Elmaradni tehát nekünk sem szabad, sőt jövőnk veszélyeztetése nélkül nem is lehet. S ha valaki azt kérdezné, hogy melyek azon legközelebbi feladatok, a melyekre munkásságunkat összpontosítani kell, a felelet nem volna nehéz. Mindenekelőtt arra kellene törekedni, hogy a vasárnapi munkaszünet kíterjesztessók. E nélkül a további munka nagyon nehéz, sok tekintetben lehetetlen, mert egyetlen nap sem marad a szívnek és léleknek rendelkezésére s ezek a folytonos durva munka hatása alatt