Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-12 / 46. szám
óhajtva, hogy a » bizonyságoknak ama fellegei«, melyek körülvesznek e napon bennünket, áldást harmatozzanak hazánkra és egyházunkra, a mi be is következik, ha mi a Jézusra nézünk és nem emberekre. Karének és gyülekezeti ének zárta be a szép ünnepélyt, melyen nagy örömmel láttuk ott a gimn. és felsőbb leányiskola tanári karát, nemkülönben a gyülekezet lelkipásztorait. Fakadjon sok áldás emez ünnepélyből a nagy mezőtúri gyülekezetre. Nyerjenek az olvasó egylet tagjai erőt ennek emlékétől, mert láthatták, hogy hatalom az Istennek evangéliuma, mely sziveket indít, mozgat, betegeket gyógyít, halottakat támaszt fel. * A morva atyafiak hírneves gröndlandi missziója, mely 1733 ban alapíttatott, pusztulófélben van, azon egyenetlenség folytán, mely a morva atyafiak zsinatja és a dán kormány között kitört. A hittéritők létező hat telepükön lehetőleg együtt szeretnék tartani népöket, a kormány tisztviselői pedig jobbnak találják Őket szétszórva telepíteni a szigeten. A grönlandiak vadászatból és halászatból élnek s rájok nézve a tömeges együttélés egy értelmű a nyomorúsággal: »Sok az ember kevés a főka«. Ez okból a hívek nagyobb része elszakadt és a dán egyházhoz csatlakozott. (Cs.) * Katholikus hang a ritualizmusról. Különös érdekkel bír dr. St. Mivart György r. kath. írónak a Nineteenth Gentury-bs. »Az egyház folytonoságá«-ról írt cikke, mert az a r. katholikus nézet kifejezése az angol egyház krízise fölött. Nagy rokonszenvvel viseltetik a ritualisták iránt és gratulál nekik »az egész vonalon megindított harchoz«. De azért mégis gyöngéden megsimogatja őket, hogy »a régit többre becsülik az újnál, ép mint a reformátorok, a kik visszatértek a régi formához*. Különösnek találja, hogy míg a római egyház tagjai enyhíteni szeretnék a keményet a hitnézeteket szélesíteni és összhangba hozni akarnák, valamint a ritust a kor igényeihez alkalmazni óhajtanák; addig a ritualisták messze távolba néznek, a reformáció előtti egyházat utánozzák, elannyira, hogy alig van oly babona, a mit a »rómaiak* már szégyenlenek, az »anglikánok* pedig ne örömmel karolnának föl! (Cs). Pályázat. A pesti ágost. hitv. evang. magyar és német egyházgyülekezet orgonistái és énektanítói állása megüresedvén, ez állásra a nyilvános pályázat ezennel kiiratik: 1. Ez állás elnyerhetésének feltételei a következők : A pályázó legyen magyar honosságú, ág. hitv. ev. vallású, úgy az orgonajátékban, mint az énektanításban kiváló és az énektanításra képesített legyen, a magyar és német nyelvet egyaránt teljesen bírja. 2. Az orgonista és énektanító kötelességei a következők : a) orgonista minőségben, úgy a nyilvános istentiszteletek alkalmával, valamint kívánatra magán funkciók alkalmával is köteles az orgonázást ellátni és az énekel vezetni; b) temetések alkalmával köteles az éneket, az érdekeltek által kivánt módon vezetni és az ahoz szükséges énekesekről gondoskodni ; c) a templomi ének emelése céljából köteles az orgona mellett énekkart szervezni, a melynek költségeit a két testvérgyülekezet viselendi; d) énektanítói minőségében köteles az elemi és polgári iskolai, valamint a gimnáziumi növendékeket az énekben oktatni, és pedig köteles az ifjúságot a zene elméletébe bevezetni és azt egyházi és világi dallamoknak kotta szerinti éneklésébe begyakorolni; az énekórák heti száma azonban 18-nál több nem lehet; e) köteles azon tanítóknak, a kik növendékeiket önmaguk tanítják az énekben, a kivánt útbaigazítást megadni és szükség esetében nekik énekleckét adni; f) köteies iskolai ünnepélyek alkalmával az éneket vezetni és az iskolai dalárda karmesteri teendőit végezni; kívánatra köteles a gimnáziumi dalkör vezetését is elvállalni; g) köteles idejét és működését kizárólag egyházunk és iskoláinknak szentelni, tehát más nyilvános és magánintézetnél tanítói vagy orgonistái állást nem fogadhat és nem láthat el. 3. Az orgonista és énektanítói állással egybekötött javadalmazás a következő: az orgonistái minőségben járó évi 600 frton és a magánfunkciókért megállapított működési illetékeken felül, a népiskolai tanítók részére szabálvzatilag megállapított fizetést húzza, vagyis alkalmazásakor a III. fizetési fokozat szerint 600 frt fizetést és 200 frt lakpénzt, élvez; három szolgálati év lejártával aII. fizetési fokozat szerint 800 frt fizetést és 240 frt lakpénzt nyer ; további négy szolgálati év lejártával az I. fizetési fokozatba lép és 1100 frt fizetést és 330 frt lakpénzt élvez; az első fizetési fokozatba történt belépésétől számítva, minden betöltött öt szolgálati év után 100 frtnyi ötödéves pótlékot nyer. — Egyúttal tagjává lesz az egyházi nyugdíjintézetnek, a szabályzat szerinti tagsági járulékok kifizetésének kötelezettségével és élvezi a szabályzatilag biztosított ellátási kedvezményeket. A pályázók felhivatnak, hogy a fenti feltételekben foglalt minősítésüket kellően igazoló okmányokkal felszerelt pályázati folyamodásaikat 1899. november hó 30-ig alólirott syndicusnál (V. bálvány-utca 8.) nyújtsák be; fentartja magának az egyházi választmány, hogy a pályázókat nyilvános istentiszteletek alkalmával tartandó próbaorgonázásra is meghívhassa. Kelt a pesti ágost. hitv. evang. magyar és német egyházgyülekezet közös választmányának 1899. évi okt. hó 23-án tartott üléséből. Dr. Králik Lajos, Dr. Zsigmondy Jenő, közfelügyelő. syndicus. Felelős szerkesztő: Szőts Farkas. Főmunkatárs: Hamar István. HORNYÁNSZKY VIKTOR CS. ÉS KIR. UDVARI KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPESTEN.