Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-12 / 46. szám

A két tagozat összes létszáma pedig 761, melyből ágost. 14, r. kath. 24, g. kath. 1, g. kel. 1, izr. 26. Vagyis, ha a 14 ágostait, mint protestánsokat a magunk fele­kezetéhez számítjuk, akkor a 761 gimn. tanuló közt más fdekezetü csak 52 tanuló van, s ezen 52-nek is épen fele keresztyén és csak fele izraelita. Ebből megállapíthatjuk, hogy a debreceni főgimná­zium, tanulóinak vallása tekintetében is, a hagyományos ös-lcálvinista vallású, magyar főgimnázium, melynek az idénre való népességét sem csökkentette az a körülmény, hogy a »Debr. Prot. Lap«-ban a mult tavasz óta egész nyáron keresztül cikksorozatok folytak a tanulóknak a vidéki főgimnáziumokba terelése végett. S ilyen létszám mellett fennebb bizton állíthattuk, hogy a debreceni főgim­náziumban egu tanári kar három gimnáziumot tanít és így csaknem háromszoros munkát is végez, — minden külön remuneráció, sőt a nélkül, hogy a tanároknak a fizetése legalább is annyira rendezve volna, mint sok (főleg államsegélyes) kisebb vidéki gimnázium tanárkaráé. Pedig, hogy itt a tanárok miként oldják meg nehéz fel­adataikat, menjünk tovább és az igazgatói iroda előszo­bájából térjünk jobbra: a tanári, szohána. 3. Ez a terem már első belépésre, illetve első körül­nézésre is sejteti, vagy jobban mondva, elárulja, hogy a tanár az iskola lelke. Itt a falakon körös-körül kiszegezve vagy üveg alatti rámákban felaggatva láthatjuk mindazon alaki, módszeres és technikai formákat, melyek a helyes, egyöntetű tanmenetet, a tanárok összevágó működését és így végeredményben a sikeres eredményt a nevelés­oktatás terén biztosítják. Itt. ebben a tanári szobában, láttam először egy gimnázium tanításmenetének úgy­szólván gépészeti-műhelyét, a modern találmányok fel­használásával és alkalmazásával. Itt ugyanis kifüggesztve láthatjuk minden egyes tanárnak tananyag beosztását vagy röviden szólva, a tanmenetet, hónapról-hónapra, sőt hétről-hétre, illetve napról-napra. Tehát: év elejétől év végéig bárki, minden nap megtudhatja: ki, melyik tanár, hol jár a szakmájában, hol tanít a tankönyvében. Eként egyik a másikát szemmel tartván, mint az óra kerék­szerkezeténél egyik a másikba aképen vág bele, hogy az óra járása egyenletes: úgy itt is a- tanulók túlterhelése, másfelől a tananyag rendetlen feldolgozása elő nem for­dulhat. Ezen tananyag-beosztások minden egyes osztály­ban is ki vannak függesztve, hogy az egyes tanulók is tájékozva legyenek a feldolgozandó anyag meny­nyisége s az elérendő cél tekintetéből. Sőt megenged az a tisztelt tanártársam, ha névleg is megnevezem Elek Lajos személyében, ki a vallás és latin nyelv tananyagát az ő osztályainak óráról-órára egész időszakra ki szokta dolgozni. Ezzel a többi tanárnak többé kevésbé részletes tanmenetét kisebbíteni egyáltalán nem akartam; ellen­kezőleg elismerem, hogy az egész főgimnázium tananyag­beosztása és kivitele megfelel — hogy egy másik hason­lattal éljek — egy hadjáratnak a minúciákig való előre kirajzolásához. S mi más egy-egy iskolai esztendő, mint egy-egy hadjárat, melyben az igazgatónak a hadvezéri s a tanároknak a táborkari s illetve főtiszti szolgálatot kell teljesíteni ? — A tananyagnak beosztás szerinti ke­resztülvitelét az osztálykönyvek által az igazgató ellenőrzi. 4. A tananyag beosztásával kapcsolatosan ugyan­csak kifüggesztve láthatjuk a minden egyes tanár által az egyes osztályokban készítendő Írásbeli dolgozatok szá­mát, idejét, szóval tervezetét, a mi ismét az egyes osz­tályok órarendjével van szoros kapcsolatba hozva, aként, hogy egy osztályban, egy napon, egynél több írásbeli dolgozat elő nem fordulhat. 5. Emlékezhetnek t. olvasóink, hogy Lapunkban már többször hangot adtunk ama viszszásságoknak, me­lyek az iskolákban a különféle nyelvek tanításainál leg­inkább abból származnak, hogy a hány nyelvtan és a hány nyelvtanár vagy nyelvtanító van : az egyes nyelv­tani alakokra vagy meghatározásokra annyiféle elnevezés vagy műszó van használatban. Ebből származott s szár­mazik a legtöbb nyelvtani fogalom-zavar s általában a nyelvtanítás terén a sikertelenség jó része is. Ezen az állapoton is segített a debreceni főgimnázium tanár­kara, midőn a mult tanév márc. havában, alapos elő­munkálatok után, megállapította a kollégium főgimnáziu­mában használt nyelvtani műszók jegyzékét, melyet alkal­mas, az egészet áttekinthető formában (egy ív szélessé­gében) kinyomatott és az egyes osztályokban is, üveg alatti keretekben kifüggesztett. A műszóknak eme jegy­zéke minden nyelvtanárra nézve általánosan kötelező nor­mativum, a mitől legkevésbé is eltérni senkinek sem sza­bad, — A kik ezen műszavi jegyzék iránt bővebben ér­deklődnek, azoknak, mint nekem is. szívesen szolgál egy-egy példányt a fennebb nevezett igazgató úr, — közre lévén adva máskülönben a Debreceni Prot. Lap f. é. 12. számában is. 6. Ne távozzunk addig a tanári szobából, míg meg nem említjük, hogy az Írásbeli dolgozatok szekrényein, továbbá a tanari szakkönyvtáron kivül itt láthatjuk al­kalmas tartókon a különféle térképeket henger alakjaik­ban, számozva és külzeteiken is megnevezve. S így akár­melyik tanárnak a melyik térképre s az ezzel kapcsolatos szemléltető eszközre szüksége van : ott a tanári szobában, nyitva és kéznél kapja s nem kell ezért vagy azért szak­tanártól avagy a szertári kezelőtől Pontius-Pilátusig ku­nyorálni ! . . . Sepsi-Szentgyörgy. Benke István, (Folyt, köv.) ev. ref. főgimnáziumi tanár. TÁRCA. Régi énekeink. Ajánlva az egyetemes énekügyi bizottság figyelmébe. Azon cikksorozatok számát, melyek az ev. ref. egy­ház énekeskönyvének megújítását célzó munkálat alkal­mából a közel múltban egyházi lapjaink hasábjain napvilágot láttak, pár fontos egyházi irodalmi érdek hangsúlyozásá­val kívánják szaporítani a jelen sorok, melyek közt a

Next

/
Thumbnails
Contents