Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-05 / 45. szám
EGYHÁZ. A reformáció emlékét kegyelettel ülte meg a budapesti ref. egyház október hó utolsó vasárnapján. A kálvintéri templomban dr. Szabó Aladár theológiai tanár tartott nagyhatású alkalmi beszédet. Ugyancsak alkalmi egyházi beszédek tartattak Budán, Kőbányán, Zuglóban, Kispesten, Erzsébetfalván és a rózsa-utcai imaházban is. A tiszántúli ev. ref. egyházkerület november hó 14-én tartja meg őszi közgyűlését. A tárgysorozatot október 28-ikán állította egybe a főiskolai igazgató tanácsa, Kiss Áron püspök és Degenfeld József gróf főgondnok elnöklésével. Örömmel vette az értekezlet tudomásul a tanügyi bizottság jelentését, hogy a tiszántúli ev. ref. egyházkerület tiz gimnáziuma a legközelebb mind nyolc osztályú lesz. Az érettségi vizsgálatra nézve a bizottság elfogadta Bócsy Imre középiskolai felügyelő indítványát, hogy az Írásbeli vizsgálatok tételeit az illető iskolához beosztott egyházi jelnökök jelölik ki. Végül elrendelte a bizottság a főiskolai alapítványok törzskönyvének és adattárának elkészítését. Erre a munkára Balogh Ferenc ref. theol. akadémiai tanárt kérik fel. Vasárnap és a hivatalos óra. Szalay József, nagybecskereki ev. ref. lelkész és Szabó Ferencz apátplébánus arra kérték Torontálvármegye törvényhatósági bizottságát, hogy szüntesse meg vasárnap a hivatalos órát, vagy ha egészen nem szünteti is meg, de legalább is tíz órától kezdve engedje meg tisztviselőinek, hogy a templomba mehessenek. — A legutóbbi őszi megyei közgyűlés behatóan foglalkozott ezzel a tárgvgyal, s kimondta, hogy csakugyan kívánatos, hogy a tisztviselők részt vegyenek az istentiszteleten, s ha nem szünteti is meg a hivatalos órákat, de mindenkor megengedi, sőt szívesen látja, hogy a tisztviselők vasárnap délelőtt elmennek az Isten házába. A svábhegyi reformátusoktemplom-alapjajavára a reformáció történetéből szemléltető képekkel (laterna magica) érdekes előadást rendezett október 31-én dr. Moody András skót leik. a hold-utcai iskola nagy termében. A tanulságos előadáson, egy frt belépő díj mellett, díszes közönség volt jelen, mely a termet zsúfolásig megtöltötte. Az előadást közének nyitotta meg s azután az I-ső szakaszban dr. Moódy magyar nyelven magyarázta a Luther gyermek- és ifjúságát szemléltető szebbnél-szebb képeket, a Il-ik szakaszban Webster missziói lelkész angol nyelven a Luther reformátori működését feltüntető képekhez fűzött rövid kommentárt; a Ilí-ik szakaszban a magyarországi reformáció főbb alakjait és eseményeit szemléltették, melyhez Gergely Antal lelkész szolgált szép magyarázattal. Végül egy skót lelkész, ki a konstantinápolyi zsidó misszióba utazik, intézett néhány buzdító szót a közönséghez. Az egyes szakaszok között a férfi és női vegyeskar mondott szép vallásos énekeket. ISKOLA. Jótékony alapítvány. Csemer István, nyugalomba vonult selmeci tanár a pozsonyi theológus »Otthon« javára 7500 frt alapítványt tett. — A jókedvű adakozót szereti az Isten! Dr. Kiss Áron üdvözlése. A nyugalomba vonult Gyertyánffy István helyére, a mint már lapunk mult heti számában említettük,, a közokt. miniszter dr. Kiss Áront nevezte ki a budai kir. pedagógium igazgatójává, Ebből az alkalomból a tanárkar nevében Király Pál üdvözölte az újonan kinevezett igazgatót, örömét fejezve ki a felett, hogy a miniszter e fontos állásra épen őt választotta, a ki azt a legjobban megérdemli. Az üdvözlő beszédre Kiss Áron meleg hangú beszédet mondott tanártársaihoz. Huszonöt éve tanít — úgymond—az intézetben, s most, valamivel magasabb polcról újra megkezdi működését, a mely továbbra is az intézet javára irányul. Az igazgató ezután tanártársaival a nagyterembe vonult, ahol a polgári iskolai tanárjelöltek és a gyakorló iskola növendékei lelkes éljenzéssel fogadták. Dienes József tanárjelölt az ifjúság nevében üdvözölte Kiss Áront, a ki érzékeny hangon köszönte meg az ifjúság ragaszkodását. Prot. középiskolák állami segélyezése. A jövő évi állami költségvetés szerint prot. középiskoláink a következőleg részesülnek állami segítségben: aszódi ág. ev. gimn. 7000 kor., békési ev. ref. gimn. 12,000 kor., b.-csabai ág. ev. gimn. 16,000 kor., bonyhádi ág. ev. gimn. 11,000 kor., budapesti ág. ev. gimn. 30,000 kor., budapesti ev. ref. gimn. 32,000 kor., csurgói ev. ref. gimn. 31,400 kor., eperjesi ág. ev. gimn. 32,000 kor., gyönki ev. ref. gimn. 5000 kor., hajdúnánási ev. ref. gimn. 6000 kor., H.-M.vásárhelyi ev. ref. gimn. 26.000 kor., iglói ág. ev. gimn. 24,000 kor., karcagi ev. ref. gimn. 6000 kor., kecskeméti ev. ref. gimn. 14,000 kor., kisújszállási ev. ref. gimn. 28,000 kor., kolozsvári ev. ref. gimnnázium 16,000 kor., m.-vásárhelyi ev. ref. gimn. 8000 kor., m.-szigeti ev. ref. gimn. 30,000 kor., mezőtúri ev. ref. gimn. 16,000 kor., miskolci ev. ref. gimn. 30,000 kor., nagykőrösi ev. ref. gimn. 18,000 kor., nyíregyházai ág. ev. gimn. 32,000 kor., pápai ev. ref. gimn. 32,000 kor., pozsonyi ág. ev. gimn. 32,000 kor., rimaszombati prot. gimn. 32,000 kor., rozsnyói ág. ev. gimn. 32,000 kor., selmeci ág. ev. gimn. 32,000 kor., s.-szent-györgyi ev. ref. gimn. 32,000 kor., soproni ág. ev. gimn. 24,000 kor., szarvasi ág. ev. gimn. 29,000 kor., szászvárosi ev. ref. gimn. 24,000 kor., szatmári ev. ref. gimn. 26,000 kor., sz.-udvarhelyi ev. ref. gimn. 20,000 kor., zilahi ev. ref. gimn. 30,000 kor., szerződés nélküliek 24,600 kor. Összesen 795.400 korona. Az evang. theológiai akadémiák hallgatóinak száma a folyó iskolai évben 71 ; kettővel több, mint a mult esztendőben. Sopronban 19, Eperjesen 23, Pozsonyban 35 a theológusok száma. A sárospataki jogakadémia ügyében kiküldött egyházkerületi deputáció okt. 31-én járt Wlassics miniszternél, hogy az elméleti államvizsgálatok ügyében készült