Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-05 / 45. szám

teszünk-e róla a világban, vagy követjük mi is a többség példáját ós megtagadjuk őt? . . . Ifjú ker. szolgatársaim ! kik az Úr szőllőjének új munkásaiul állíttattatok, nem kétlem, hogy eléggé tisztában vagytok magasztos ós nehéz hivatástokkal, mely szerint a ti világosságtoknak különösen fényleni kell az emberek előtt, és a ti egész éltetek egy folytonos vallástótól kell, hogy legyen a Krisztusról. Miben, ós miként nyilvánuljon ez a felséges bizonyságtétel? feleljünk meg e két kérdésre. I. Az első kérdésre, hogy miben nyilvánuljon a mi vallástótelünk, ón nem tudok jobb s helyesebb feleletet adni, mint hogy a Krisztus evangéliomának préclikálásában és a Krisztus szerint való életben. Es hol prédikálhatjuk őt leghelyesebben ós a leghatékonyabban? Megmondja ezt maga a Krisztus: Valaki vallást tószen ón rólam az emberek előtt . . . Igen, az emberek előtt; tehát nemcsak a templomban ós iskolában, hanem a családban, a közéletben, a társadalomban, szóval az emberi órülközés minden viszonylataiban; és nemcsak az istentisztelet óráiban, hanem a munka izzadásai között is; s nem csak szóval, hanem életünkkel is. Mert épen az a mai közgondolkozás hibája, a minek káros hatását minden téren tapasztalhatjuk, hogy a Krisztust és az ő evangóliomát a világból teljesen kizárni és csupán a templomok szűk falai közé szorítani akarják. Ott van az ő helye kizárólag és egyedül; ott — a templomban — kell ő róla beszólni, ós ott, kivált egy tetszetős szónoktól meg is hallgatjuk szívesen,— mondja a léha közgondolkozás. De már a templomon kivül, a nagy világban emlegetni a Krisztus nevét, ez felesleges, nem korszerű, ós sérti a jó izlóst; a mi pedig az evangélium óvilági erkölcsi parancsait illeti, no azoknak a szigorú betöltését követelni meg épen túlzott, ha nem nevetséges kívánság! A mai időben!.. Mi keresztyének halljuk e kemény beszédeket, ós — hallgatunk!.. Látjuk a veszélyes kísérletet, hogy ne mondjam merényletet, mely az erkölcsi világot éltető napjától akarja megfosztani, és — szemet hunyunk !. . Látjuk a dermesztő álmot is, mely a lelkeket lekötözve tartja,, mint a tanítványokat a hajóban; ós bár tudjuk, hogy a Krisztus nincs ott közöttük, nem hogy felriasztanánk az alvókat: Serkenj fel te, a ki aluszol; kelj fel a halálból ós megvilágosodik neked a Krisztus. (Efez. 5: 14); sőt inkább mi is megkívánjuk az édes szendert és — elszunnyadunk! Látjuk a közélet minden téréin a közerkölcsök megromlását, saját kicsiny kürünkben a világba merülést, a megfogyatkozott hitet ós szeretetet, a meglazult egyházi életet, sőt ostromlott falainkon az ellenség döngetését is jól halljuk; ós csodálatos, a helyett, hogy régi jó fegyverünkhöz nyúlnánk, kezeinket összedugjuk, vagy legfelebb tanácstalanul tanácskozunk: Atyámfiai, férfiak, mit cselekedjünk? ! Hogy mit cselekedjünk? A felelet mintegy önként kínálkozik: hát, hogy egyszer már cselekedjünk is! s ne csak beszéljünk és tanácskozzunk ! Ingadozik a talaj lábaink alatt? Térjünk hát vissza ahoz az erős alaphoz, mely egyszer már megvettetett, s kétezer óv próbáját dicsőségesen kiállotta immár ós meg nem ingott soha ! Tanácstalanul, vezér nélkül vagyunk? Oh, dehogy! Van nekünk egy isteni vezérünk; ha ideig óráig elfeledtük volna őt vagy elpártoltunk tőle, térjünk vissza hozzá, ő kegyelmesen és szeretettel fogad, most is kezében tartja meg nem tépett s diadalmas lobogóját! Mert a mi igaz volt régen, igaz ma is, hogy t. i. sem az egyes emberre, sem családra, sem társadalomra nézve, nincsen senkiben másban idvesség és nem is adatott ég alatt más név, mely által kellene ós lehetne megtartaniok, mint a Jézus neve (Csel. 4: 12.), aze a Jézusé, a ki még ma is egyedül képes vakokat, sántákat ós csonkabonkákat gyógyítani, halottakat támasztani, szóval a beteg emberi társadalmat új életre kelteni ; s csupán e pár szóval: kelj fel és járj ! Hangozzék fel tehát e megtartó név újra a megvénült világban, az emberek előtt; s teremtsen feltámadást ós új életet! Hangozzék a templomokban az igehirdetők ajkairól, és visszhangozzék a hallgatók leikeiben s az így kétszeresen megerősödött hang, mint a feltámadás trombitája, keresztül harsogja majd ós megeleveníti az erkölcsi világot! Ne szédítsen meg minket semmi más hangzatos név, avagy jelszó; ne a világ hiú bölcsesóge sem, mely aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát ós pozdorját épít ós hord össze (I. Kor. 3 : 12.), hanem szóljuk csak az Istennek titkos bölcseségét, amaz elrejtett bölcseséget, melyet Isten elrendelt vala, e világ előtt, a mi dicsőségünkre (I. Kor. 2 : 7.). Es meglássátok, megtelnek majd lassanként az üres templomok, ós megtelnek az üres szivek is, mert a Krisztus lelke foglalja el és tölti meg azokat ! Es betölti majd a mi beteges családi ós közéletünket is, melyekből mintha az éltető lélek, az igazi benső tartalom hiányoznék, az, a mely egyedül képes megszentelni s boldogítani. Mert mit látunk most? Szeretetlensóg, békétlenség, mindenek harca mindenek ellen, a családban, a közéletben, itt és ott és mindenütt! Mintha csak szóról szóra beteljesült volna az Idvezítő-