Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-10-29 / 44. szám

az esperesek s a közgyűlésnek számos tagja; a budapesti közönség pedig zsúfolásig megtöltötte a tágas templomot. Az alkalmi egyházi heszédet Kálmán Gyula ságvári lelkész, egyházkerületi aljegyző tartotta, Máté X: 32—33. alapján. A beszéd, melyet lapunkban legközelebb közölni fogunk, mind belső szépségei, mind a lelkes és meleg előadás által lekötötte a hallgatók figyelmét s mély benyomást tett mindenek lelkére, — A felavató beszédet Szász Károly püspök úr tartotta, hatalmas erővel mutatva fel benne a lelkipásztori hivatás magasztosságát, de egyszersmind nehéz voltát is. — Azután Szilády Áron egyházkerületi főjegyző olvasta fel az esküt, s miután felszólítására az avatandók kijelentették, hogy azt készek letenni: fel is vette tőlük. A szent esküvés elhangzása után felhangzott a gyülekezet ajkáról a »Jövel Szentlélek Úr Isten« ; az egyházkerület vénei pedig előjárulván, kezeiknek a fejekre vettetése mellett Istennek Szent Lelkét kérték az új pásztorokra. — A fenséges ünnepélyt Szász Károly püspök úr záró beszéde, imádsága és a gyülekezet éneke rekesztette be. — Istennek minden áldása legyen az új pásztorokon és minden, az Istennek és a Jézus Krisztusnak nevében végzendő munkálkodásukon! Az »Erdélyi Prot. Lap*, reflektálva szerkesztőjének »A néppel a népért* cimű s lapunkban is részben közölt cikkéhez fűzött megjegyzéseinkre, a következőket mondja : »Tisztelt laptársunknak igaza van s álláspontunknak egész mélyébe lát, midőn írja, hogy »mi az intenzívebb egyházi életet és működést sürgetjük*. Azonban a belmisszió ez álláspontunkkal nem ugyanazon egy dolog, sőt épen éles ellentét lehet. De ne keressük az ellentéteket. Legyünk azon, hogy egyházunk föladatait maga az egyház oldja meg s ne pedig valamely belmissziói egylet, melynek szelleme, pártcélja igen sokszor legalább is kétséges. Tiltsuk meg a belmisszió azt az irányzatát, mely szervezett és rendezett egyházunk funkcióiba, sőt életfunkcióiba avatkozik. Gélt azonban kétségkívül csak is úgy érünk, ha »intenzívebb egyházi életet és mfiködésU sürgetünk. Hangsúlyozzuk: egi/házi életet és egyházi működést. Foglaljuk itt álláspontunkat, a már megadott mintát követve, e rövid formába: az »egyházért az egyházzal !« — E szavakhoz ismét szükséges némely megjegyzéseket fűznünk; nem azért ugyan, hogy egymással vitába bocsátkozzunk, hanem azért, hogy egymást teljesen meg is értsük és a magunk álláspontját igazoljuk. Távol van tőlünk, hogy ellentéteket keressünk és idézzünk fel; nem is akartuk ezt soha, sőt az intezívebb egyházi élet és egyházi működés kérdésében, a mióta ez felkerült, mindig azokat kerestük, a melyek összekapcsolhatnak és együttes működésre képesíthetnek bennünket. De engedjen meg tisztelt laptársunk, ha kijelentjük, hogy fentebbi nyilatkozatában szavakkal, kifejezésekkel való játszást látunk, a mely ellentéteket keres és tüntet fel egy és ugyanazon dolog között. Azt mondja, hogy álláspontjának mélyére látunk, a mikor azt írtuk, hogy az intenzívebb egyházi életet és működést sürgeti; de kijelenti, hogy ez az álláspont nem ugyanegy dolog a belmisszióvai, s ez utóbbinak olyan fogalmát adja, mintha az nem az egyházban és az egyházzal, hanem az egyházon kivül vagy épen az ellen akarna működni. — Engedelmet kérünk, de mi ilyen belmisszióról soha sem beszéltünk; ilyet soha sem sürgettünk és soha sem támogattunk. Ilyen fogalmát a belmissziónak csak azok adják, a kik nincsenek tisztában azzal, hogy mi az a belmisszió, a mit mi annak nevezünk s a mit mi sürgettünk és sürgetünk. Pedig nem lett, volna nehéz ezt megérteni azon megjegyzésekből sem, a melyeket mi a kérdéses cikkhez hozzá fűztünk. Mi ezt mondottuk: »Nem mást sürget »a néppel a népért« klasszikus elv, s nem mást sürget Molnár Albert sem, mint az intenzivebb egyházi életet és működést, a mit belmissziónak szoktunk nevezni*. E szavakból világos, hogy a belmisszió alatt mi nem értünk mást, mint az intenzivebb egyházi életet és működést, s legkevésbbé sem értünk valami olyan egyházon kivüli vagy épen egyházellenes irányzatot, mint a minek tisztelt laptársunk a belmissziót magyarázza. Köztünk tehát a dolog érdemében különbség nincs, s ellentét csak akkor támad, ha szavakba, nevekbe kapaszkodva s azoknak általunk soha nem adott értelmet adva, mesterségesen keresünk ellentétet egy és ugyanazon dologban. A mi elvünk és álláspontunk is mindig az volt s az ma is, hogy a belmissziónak, vagy ha ez a név épen nem tetszik : az intenzivebb egyházi életnek és tevékenységnek magában az egyházban kell megindulnia ; maga az egyház által vezettetnie s magával az egyházzal s magáért az egyházért folytattatnia. De vallottuk s valljuk, hogy ez az élet és ez a munka egyházi életünk mai szervei mellett és keretében, csupán a hivatalos, adminisztratív formák között sikeresen nem indítható meg és nem folytatható, hogy tehát új szervekre, új eszközökre van szükség; de mindig benn az egyházban, az egyház által s az egyházért. Vallottuk s valljuk, hogy az intenzivebb élet és tevékenység csak akkor érhető el, ha belevonjuk annak körébe egyházunknak minden tagját, tehát, ha a »népért a néppel* dolgozunk. Ezzel korántsem akarunk egyházat formálni az egyházban, hanem azt, hogy az egyház ne csak adminisztratív testület vagy intézmény legyen, hanem legyen egyház a szó igazi, evangéliumi értelmében, a mely betölti hivatását a lelkek gondozásában, védelmezésében, irányításában, üdvösségre vezetéséhen is és kiterjeszti működését a védelmező, segítő és megtartó krisztusi szeretet által mindama terekre, a melyek munkamezőül jelöltetnek ki számára a szent írásban, de a mely mezőknek nagy része még parlagon hever. így értjük mi a belmissziót, vagy ha tetszik: az intenzivebb egyházi életet és tevékenységet, s azt hiszszük, hogy tisztelt laptársunk is aláírja mindezeket. Igen, valljuk mi is, hogy »az egyházért az egyházzal*, csak azt szeretnénk, ha az egyház már elvégre meg is mozdulna önmagában és önmagáért. Ne keressünk tehát ellentéteket ott, a hol nincsenek ellentétek, hanem fogjunk kezet s dolgozzunk a »népért a néppel«, az ^egyházért az egyházzal*.