Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-22 / 4. szám

liummal, mint a franciák, a kik előtt a protestánsok csak rossz hazafiak. A legutóbbi szerencsétlen háború, a melyben bebizonyították hazafiságukat az evangélium hivei is, némileg enyhítette ugyan a rossz hazafiság gyanúját, de azért az evangéliumi gyülekezetek bizony csak igen lassan fejlődnek s kevés tagot számlálnak. Olyan evangéliumi gyúlekezek vannak Athénben, Voloban, Patrasban, Seraisban s a görög-török határszélén Janinában és Salonikiben. Mind e helyeken azonban csak evangélisták s az angol bibliaterjesztő társaság kolportőrjei igazában a gyülekezetek vezetői, s odáig még nem tudtak erősödni, hogy rendes lelkészeket állítsanak be az evangélium hirdetésére. Örvendetes jelenség azonban, hogy évről-évre több bibliát tudnak eladni a kolportőrök, a mi arra mutat, hogy az evangélium iránt való érdeklődés erősödőben van. * * Ujabb időben erőteljes mozgalom indult meg a pápista egyetemek érdekében. Nekünk magyaroknak is alkalmunk van minden évben hallani a képviselőházban, hogy a pápista pap képviselők a pápás egyház számára köve telik a budapesti tudomány-egyetemet s annak pápista színezetét igyekeznek kiemelni. Ugyanannak a törekvésnek jele ez is, a mit külföldön is működni látunk s a melynek czélja az, hogy a tudomány csarnokait magának foglalja le s abban ne engedjen hirdettetni egyebet, csak azt, a mi a papismus érdekeivel és aquinói Tamás filozófiájával megegyezik. Ez a törekvés hozta létre a freiburgi pápista egyetemet, a melyet a pápa a Dominikánus szerzetesek felügyelete alá helyezett. Ez az egyetem azonban, minden kétségbeesett törekvés mellett sem igen tud boldogulni. Dacára, hogy kitűzött célja a pápismus hirdetése és a pápista egyház hivatalos filozófusának, aquinói Tamás gondolatainak uralomra juttatása, a pénz nem igen bőven ömlik sem a pápai, sem a főpapi kincstárakból, ügy hogy kénytelenek szent sorsjegyeket bocsátani ki, a melyeknek eladásában ugyancsak szem előtt tartják azt a jezsuita elvet, hogy »cél szentesíti az eszközöket*. A mi azonban ennél még nagyobb baj, az az, hogy nem tudnak igazi tudományos tanárokat fogni. Az egyetem szervezésekor Németországról hívtak professzorokat, a kiknek hithüsége felöl meg voltak győződve; ezek azonban meggyőződve a felől, liogy a dominikánusok vakbuzgó és butító rendszere" mellett az igazságnak sem kutatói, sem hirdetői nem lehetnek: egymásután lemondtak állásaikról s ma igazában úgy áll a freiburgi egyetem, hogy alig vannak számottevő tanárai. Pápista egyetem felállítását kérik Angliában is; de abból aligha lesz valami. Az angol alsóház ír tagjai, támogattatva a pápás püspökök által, azt a kérelmet terjesztették nem régen a kormány elé, hogy Írországban, állami alapokból egy tisztán pápista egyetem állíttassék fel. Kívánságuk mellett azzal argumentálnak, hogy a dublini, úgynevezett Trinity College, bár minden felekezetű hallgató előtt nyitva áll, tradícióiban s szellemében anynyira össze van forrva a protestantizmussal, hogy veszélyben forog a róm. kath. növendékek vallásos meggyőződése. A kérés teljesítése mellett van az angol magas egyház püspökeinek pápista kovász által szaturált része s a tekintélyes politikusok közül is néhány; ellene pedig az evangéliumi szellemű püspökök, valamint az egész protestáns közvélemény. Általában lehetetlennek tartják a pápista egyetem szervezését, már csak azért is, mert az még élesebbé tenné Írországban a felekezeti ellentéteket, s bizonyos dolog, hogy bár úgy van tervezve, hogy a tanárok mind világiak legyenek, mégis ez az egyetem nem a világosságnak, hanem a pápás és középkori sötétségnek terjesztője lenne. A kérdés igen élénk mozgalmat kellett mind az egyházi, mind a politikai körökben, s általában az a közvélemény, hogy a kormánynak a kérést teljesítenie nem lehet. Ha pápista egyetemet akarnak létesíteni a pápisták, ám tegyék, de a magok zsebéből s ne állami alapokból. Majd elválik, mire dől el a dolog; de nem hiszszük, hogy a hatalmas protestáns közvélemény ellenére a pápás egyetem terve sikerüljön. H. I. NEKROLOG. Szilágyi Sándor. 1827—1899. Őszinte részvéttel, kegyeletes érzések között kísértük ki földi nyugvó helyére e hó 15-én Szilágyi Sándort, a hírneves történetírót, ki 18-án éjjel hosszas szenvedés után 72 éves korában vált meg a földi élettől. A magyar történetírás fejedelmét, a lelkes hazafit és az egyházi tanügynek egykor nagy tevékenységű munkását vesztettük el benne. Fejedelme volt a jelenkori magyar történetírásnak: első a munkásságban, első a sikerekben, első a kitüntetésekben is. Tömérdeket kutatott, rengeteg kútfőt adott ki, maga is sokat irt és még többet szerkesztett Egyéniségének súlya azonban nem annyira a nagy alkotásokra, mint inkább ama kiváló személyi hatásokra esik, melyek által egész történetírói gárdát nevelt maga körül. Nagy tudása és előkelő izlése, patriarchális alakja és szeretetreméltó egyénisége által valóságos patriárchájává és tanítómesterévé lett a legújabbkori magyar történetírásnak. Mint szerető gyermekek jó édes atyjukon, úgy csüngöttek a fiatal történetírók a jó »Sándor bácsi* rokonszenves alakján, kitől buzdítást és irányítást, majd támogatást és érvényesülést nyert minden jóravaló törekvés. Hazafias erényeit a szabadságharc korában és az elnyomatás szomorú éveiben fejtette ki. A márciusi láz idején előbb Kolozsvárott, azután Pesten tollával szolgálta a forradalom ügyét. Különösen a forradalom után írott hazafias történeti müveivel tűnt fel. >A magyar forradalom napjai* 1849 című müve két hónap alatt elkelt s a következő évben két kiadást ért meg, sőt németre is lefordí-