Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-17 / 38. szám

zik, sőt támogatják annak, a gyermekvédelem cime alatt folytatott lélekhalászását. Megyei, városi árvaalapjainkból apácák által elfoglalt árvaházak épülnek; a belügyminiszter az országos betegalapból a Fehér-kereszt egyesületnek ad állami segítséget s apácákra bizza a lelenc- és züllött gyermekek nevelését; a fővárosi rendőrség a lelencházban berendezett csavargók iskolájába apácákat állít be ; a napilapok dicshimnuszokat zengenek minden ilyen célú római kath. jellegű intézet felöl, de, fájdalom, a protestáns egyházaknak e téren kifejtett működéséről ós törekvéseiről hallgat a krónika ós nem jelenthetjük örvendezve, hogy akár az országos prot. árvaház, akár a Nagypénteki társaság, akár a Lorántffyegyesület olyan állami, megyei vagy városi segítségben részesült volna, a mely lehetővé tenné munkakörének kibővítését, vagy munkája megkezdését. Nem jól van ez így. A gyermekvédelem munkája nem szabad, hogy csak a róm. kath. egyháznak monopolizáltassék. Értsék meg ezt protestáns egyházaink, s nem kímélve sem anyagi, sem szellemi erőt, igyekezzenek érvényesíteni magokat ezen a téren is. De értse meg a társadalom, az állam s értsék meg a hatóságok ós gyermekvédők is ós adjanak szerepet, ele segítséget is a prot. egyházainknak is. Ezt megértve s megvalósítva érhetünk célt s óvhatjuk meg a nemes munkát minden felekezetieskecléstől s fektethetjük azt a tiszta, evangéliumi keresztyén szeretet alapjára. Hamar István. TÁRCA. A ház. (Folytatás.) Házainknak továbbá műhelyeknek is kell lenniök, a melyekben az Úr velünk dolgozik. Igen, a könyörülő Isten dolgozik a mi sziveinkben; megtöri a bűnnek hatalmát s bűnbánat és igaz hit által az 0 szent és élő templomaivá teszi azokat. Szavával és szent lelkével ott munkál minden lélekben, hogy a halálból életre vezesse s a repülő időben az örökkévalóságra előkészítse. Istennek ezen munkájáról szól Pál apostol (Ef. 2: 10.): »Mert Ő alkotmányai vagyunk, kik teremtettünk a Krisztus Jézusban a jó cselekedetekre, melyeket készített az Isten, hogy azokban járnánk«. E szavakból megértjük, hogy az élő Isten munkája kettős a mi szíveinkben. Először hat és teremt, hogy új teremtményekké legyünk, hogy szent lelke által az örök életet ébreszsze föl bennünk. Utána megy a bűnösnek a gonoszság útján; felnyitja szemeit mély nyomora fölött s megismerteti vele, hogy a halál és romlás útján tévelygett. És ha sikerült türelemmel, büntetve, édesgetve és tanítva egy embert oda vezetnie, hogy veszély többé nem érheti, hanem azt maga magától, az ő testszerinti érzelmeitől megszabadíthatta, akkor szent lelke által ahhoz hajtja, a ki öt már megváltotta. Mily sokan hallották Idvezítőjük szájából a boldogító szavakat: Vigasztalódjál; bűneid megbocsáttattak, eredj el békességgel! Vagy: Istenem kegyelméből más emberré lettem, elveszett bűnösből Isten gyermekévé; én Istennek teremtménye vagyok a Krisztus Jézusban. Ezzel azonban Isten munkájának még nincs vége. Az új ember szívhen megszületett; de még növekednie is kell. A kik a Krisztus Jézusban teremtettek, azok teremtettek jó cselekedetekre, melyeket készített az Isten, hogy azokban járnánk. Senkisem tudhatja, hogyan segít neki jó Istene! És 0 tovább is segíteni akar. Övéinek szívében folyton munkálkodik. hogy a szeretet engedelmességével neki szolgáljanak; hogy buzgón szeressenek, türelemmel szenvedjenek, híven dolgozzanak, szorgalmasan imádkozzanak, vidáman adakozzanak, felebarátaik iránt jóákarók legyenek s mindenekben boldogságukra törekedjenek. E kétszeres munkát végzi szíveinkben a könyörülő Isten, s a házat is, a melyben élünk, Ő teszi az Ö műhelyévé. Ha valamely ház Istennek még nem szállása, nem lakóhelye is, de lehet az már az Ö műhelye. Ha a ház lakói semmit sem akarnak is tudni az Úrról, s ha naponként ajtót mutatnak is Neki, Ó oly hű, hogy ismét visszatér s talál egy ajtót, egy órát, egy alkalmat, a mikor hozzájok fordul és szivökben dolgozik. Mily nagy vigasztalás az, hogy mi ezt tudjuk; az istentelenek házai másképen néznek ki, azok is Isten műhelyeivé lettek ! És az Úr, a mi Istenünk, igazi mester az Ö műhelyében! Nézzétek, ott egy ember, a kinek nyomában lépésről lépésre az istentelenség átka húzódott. Oly borzasztóan beszélt és átkozódott, hogy az ember csak rémülettel hallgathatta. Beszede csak az ő, Istentől elidegenedett szive érzelmeinek és gondolatainak volt hű kifejezése. Isten szavától, Isten házától s magától Istentől és az Ő szolgálatától régen elszakadt már; más urakat választott, a kiknek csak testi gyönyörökben szolgált. Azoknak adta el testét, lelkét, örök kárhozatra. De mégis máskép történt. Ez az ember ime már csendesen jár-kel; káromló szó nem jő többé szájára, s hosszú, hosszú idő után ismét fölkeresi helyét az Isten házában. Szégyen! ott ülni, a hol már régóta olyan idegen lett. Figyel minden szóra. Elviszi és szivébe vési. Ismét eljön, s ki tudná megmondani, mi történt közte és Istene közt az ő csendes szobácskájában ? Csodálatos dolognak kellett történnie, mert ő elszakadt az igazság szolgálatától, s most az igaz bűnbánat gyümölcseit hozza áldozatul. Akarjátok tudni, honnan van mindez ? Ennek az embernek, bár egészen megkeményedettnek látszott is. volt még szivében egy szál. a melynél fogva megtartható volt, s ezt, ha emberi szem észre sem vehette is, Isten nagyon jól ismerte. Ennek az embernek egyetlen gyermeke volt, a kihez egész szivével ragaszko-