Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-22 / 4. szám

szerint vezérelni, hogy megtanulja az ő erkölcsi életfeladatát betölteni s minden földi dolog felett az Örökkévalót keresni. Ezt a célt, ezt a feladatot egy szóval is kifejezhetjük, mert nem más az tiszt, közönség! mint az Istenországa, melyről azt monda Üdvözítőnk, hogy nem itt vagy amott, hanem mibennünk van. Ez az Istenországa alkotja a hívők közösségének lényegét, ennek bírása a ker. embernek legfőbb feladata, legnagyobb boldogsága. De hát mi az az Istenországa? Oh, ha ezt egy rövid meghatározásban kilehetne fejezni ?! Az a legfőbb jó, elrejtve az emberi szívben, mint a drága kincs a szántóföldben, vagy az igaz gyöngy a tenger mélységében ; az az egy szükséges dolog, Istennek kegyelmi ajándéka a Jézus Krisztus által. Senki sem szerezheti meg azt úgy mint keze munkája által, mert Istenországa nem szemmel láthatólag jön el, hanem az emberi lélek mélységében. Valóban tisztelt közönség! Istenországa nem más, mint az embernek Istennel való kibékülése, az embernek Istennel való benső közössége, a fiúság érzete s az ebből származó lelki nyngalom és megelégedés. Ennek eljövetelét nem látja senki, de magunk megérezzük. Mindenütt feltalálható, a hol az ember egyesül Istennel és a Krisztussal hitben és szeretetben. A hol az embert Isten lelke, a Krisztus evangéliumának isteni ereje hatja át, ott jelen van az Istenországa, s megszenteli és átalakítja az emberi életet, A hol az emberi szív küzd, harcol az igaz boldogságért; a hol az ember a testi és lelki fájdalmak között, a szükségben, az élet viharai és csalódásai között rendületlenül megáll Isten mellett: ott van az Istenországa a maga békességével és boldogságával. Gyakran csak egy hang, mely az emberi szívben megcsendül; ébredj fel te, ki alszol! — ós az ember ébredezni kezd. Gyakran csak egy sugara a szeretetnek, mely a Megváltó szeméből a lélekre esik, melyből a világ nem lát semmit, de éltető melegére a szív körül olvadozni kezd a jégréteg és a megelevenítő szent lélek átalakítja az emberi szívet. Ilyen pillanatokban érezzük azután, hogyan szokott eljönni Istenországa az emberi szívbe. Némelyek kínozzák, gyötrik magukat, hogy Isten előtt megigazuljanak, épen mint ama Saul, ki felettébb szorongatta a Krisztus anyaszentegyházát, de lelki megnyugvást még sem nyerhetnek, míg nem azt — úgy szólva — véletlenül, a világ által észre sem véve, megtalálják. Mások ellenben teljesen elmerülnek az élet gyönyöreiben, semmit sem keresnek kevésbé mint a drága gyöngyöt, ele hirtelen feltartóztatja valami sebes futásukban, maguk sem tudják, hogy mi történt velők, csak érzik, hogy ők látnak mennyei világosságot ós látják az ember fiát az Isten dicsőségének jobbján. Ugy van tisztelt közönség ! Istenországa nem úgy jő el, hogy ember eszébe vehetné. Es nem jön el soha és sehol a Krisztustól elfordult konok lelkeknek, de eljön mindig és mindenütt az isteni gondviselésben bízó lelkeknek; eljön az élet bármily szenvedései ós megpróbáltatásai között, s az életnek minden változásaiban biztosítja a hivő lélek számára a boldog megnyugvást. Ez az érzület, ez a hit teszi az embert Istenországának tagjává, a szentek polgártársává. Ezáltal leszünk az apostol szavai szerint a Krisztus testének tagjaivá, tápláltatván annak lelke által, a ki az Isten dicsőségének jobbján ül. De ennek az érzületnek, ennek a hitnek külső szervezetre is van szüksége, hogy erőit a világban és az emberi szívben annál hathatósabban ki fejthesse. így állott elő azután a hivek külső gyülekezete, az ekklézsia, mely a mint az evangéliumi igaszságok szélesebb ós szélesebb körben elterjedtek, szervezetre nézve is mindig kiterjedtebbé és bonyolultabbá lett. A mint azonban a Krisztus vallását mind külsőiesebben kezdf ték felfogni, létrejött lassanként az a tévhit, hogy ama kifeljődött hatalmas és fényes külső szervezet, melyet közönséges egyháznak neveztek el, ez a Krisztus sajátképi alkotása, ez az az Istenországa, melyet ő hirdetett, ós ezen szervezeten kivül nincs üdv és boldogság az emberi ló lek számára. Borítsunk fátyolt tisztelt közönség arra a sok szenvedésre és kiontott vérre, mely az emberi lélek emez eltévelyedésének útját elárasztotta! E tévhit ellen szálltak síkra a reformátorok, a midőn különbséget tettek a keresztyénség lényege és a középkori egyház megcsontosodott intézménye között, a látható ós láthatatlan egyház között, hangsúlyozván, hogy az Istenországához való tartozásnak egyedüli ismertető jele a Krisztus szelleme. A kiben ez megvan, az ő testének tagja, táplálhatván az ő lelke által; a kiben pedig ez nem él, az nem az ő híve. E láthatatlan egyház felelt sokat gúnyolódtak a protestantizmus ellenségei. Felhozták, hogy ez képtelenség, mert hogyan lehet láthatatlan az, melyhez emberek tartoznak ? Meglehet, hogy az elnevezés nem épen megfelelő, de az eszme helyes és teljesen evangéliumi, mely nem zárja ki, sőt megkívánja a külső egyházi közösséget, mert hiszen a Krisztus szelleme, a vallás láthatatlan erői ós földi eszközök által hatnak a világon. Ez a külső egyház, mely kezdetben csak egy volt, később különböző ker. felekezetekre szakadt. Mi protestánsok elismerjük, hogy a mi egyházi szervezetünknek is lehetnek hiányai, de azért bátran állíthatjuk, hogy minden hiányai