Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-20 / 34. szám
adózik a kerület nagynevű és lánglelkesedésű püspöke Zélenka Pálnak, ki az elmúlt évben a német császár meghívása folytán részt vett mint a magyar haza evangélikus egyházainak kiküldöttje, — a jeruzsálemi első ág. hitv. ev. templom felavatási ünnepélyén. Ezen zarándok hosszú útján — áldozatkészséggel egyházának s hazájának fényét elismerésre méltó módon emelte. Majd üdvözli a megjelent felügyelőket, espereseket, tanárokat, tanítókat; felhívja a világiakat a lelkészekkeli munkálkodásra, a hitélet fejlesztésére, egyházias működésre. Csak így nem féltheti egyházát a szociálismustól, a szektáktól és a felekezetnélküliségtől. Örömmel üdvözli Zsilinszky Mihály bányakerületi felügyelőt, kiben kerülete kipróbált erőt s lelkes vezért nyert. Megható szavakkal emlékezik meg Radó Kálmán dunántuli ker. felügyelő és báró Radvánszky János bányakerületi gyámintézet elnök elhunytáról. Chotvács Endre esperes a hálás emlékezet hangján emeli ki az elhunytak között Szent-Irányi Miklóst, a sajógömöri polgári iskola megalapítóját, 110 ezer frt adományát, mint a kiről ker. felügyelő, mint az elhunytnak legközelebbi rokona — szerénységből nem emlékezett meg. Zelenka Pál püspök terjesztette elő ezután évi jelentését, melynek bevezető részét lapunk más helyén közöljük. Beszédjéből a következőket ide iktatjuk: 15 év multán ismét megjelentünk e tekintélyes egyházban, vándor közgyűlésünkre, ide jöttünk, hol életről, elevenségről és haladásról beszél minden. Testvéries szeretettel hivtak meg. Legyenek üdvözölve általunk. Majd kiemeli, hogy 27 évvel ezelőtt, 1872-ik évben is itt tartottunk kerületi közgyűlést s e közgyűlés tényezői közül már csak hárman világítanak tűzoszlopokként: Bartholomeidesz János tb. főesperes, dr. Markó Sándor világi jegyző és Szontagh Pál gömöri kiérdemült esperességi felügyelő, ki már félszázad óta munkálja hűséggel egyháza javát, míg a tanárok közül csak kettő van itt: Martinyi és Rázár igazgatók. Hálás kegyelettel adózik Erzsébet királynénk emlékének, megemlékezik Rado Kálmán és Szász Domokos ev. ref. püspök elhunytáról, az előbbiben egyházunk kiváló vezetőjét, az utóbbiban az ev. ref. egyház kálvini erélyű főpapot veszített el, de helyette utódjában, dr. Bartók György püspökben tudós Zwinglit nyert. Üdvözli Zsilinszky Mihály kerületi felügyelőt és Kubinyi Géza gömöri' esperességi felügyelőt. A liptói esperesség vallásos lelkületű főesperese: Kmetty János elhalt, helye Simkovits Jánossal töltetett be. További jelentéséből kiemeljük, hogy 140 ezer forint hagyomány és alapítvány tétetett az elmúlt évben egyházkerületünkben, míg építkezésre 170 ezer frt fordíttatott. Kéri az egyház minden tényezőit, hogy ne önérdek, hanem közérdek vezesse. Szeressen, vezessen és áldjon meg bennünket az Ur. A budapesti tudományos egyetem körében államköltségen egy ág. hitv. ev. theológiai fakultás szervezése, a tudomány, műveltség és fejlődés szempontjából javasoltatik. Az állami dotációnak felemelése iránti kérelem helyeseltetvén, közöltetik a többi testvérfelekezetekkel. A közalap évi járulékának megállapításánál Lubenyik egyházról 10 frt, Fancsalról 1 frt 52 kr. levétetik. Csanálos kérvénye — ellenkezvén a zsinati törvényekkel — nem teljesíttetett. Az egyházkerületi kollégiumi igazgatóválasztmány javaslata az ősi pártfogói jog tárgyában ideiglenesen, mig az egyetem erre szabályzatot nem alkot, — helybenhagyatott. A kollégiumi választmánynak ujabb hat évre történt megválasztása a régi gyakorlat alapján helybenhagyólag tudomásul szolgál. A kollégiumban közigazgató lett dr. Sarudy Vilmos, főgimnáziumi igazgató Ludmann Ottó ; jogakad. dékán dr. Horváth Ödön és theol. akad. dékán dr. Szlávik Mátyás. Örvendetes, hogy a theol. akad. hallgatók száma növekszik s a theol. tanárok működése kifogástalan. Az eperjesi képezde négy osztályúvá szervesztetik s gyakorló iskolával teljesen berendeztetik. A borsod-gömöri misszió — Ozd központtal — megalakult a kerület költségén, Turóczy Pál főesperes lett az első missziói lelkész. Az ungvári missziói kör megalakulása a közel jövőben — még ez évben — megtörténik. Ha az építkezésre alkalmas telek megvehető lesz. Az első missziói lelkész ide is kineveztetik, Az egyházkerületi ügyrend, némi módosítások és javaslatok elfogadásával megállapíttatik. A lelkészek választására vonatkozó szabályrendeletből az esperességek többsége kihagyandónak véleményezte az egyházkerületi elnökség ama diszkrecionális jogát, hogy a pályázók valamelyikét a jelöltetésből kizárhassa. E módosítással e szabályrendelet felterjesztetett az egyetemhez. Az egyházkerületi nyugdíjintézet válságos helyzetben van, a tőkeapadás néhány éve előállott, 113 frt ezer tőkehiánylat mutatkozik. Ennek berendezése a válságnak helyes megoldása, az elnökség alatt működő Radványi István, Kubinyi Aladár, Glauf Pál, Münnich Kálmán és Szontágh Andor tagokból alakított bizottságra bízatott. Az október 18-án Budapesten tartandó egyetemes közgyűlésre kiküldettek képviselőkül: Szontágh Pál, Radvány István, Meskó László, Kubinyi Géza, Münnich Kálmán, Benczúr Géza, dr. Markó Sándor és Szent-Iványi József világiak; Strauch Béla, Materny Lajos, Dianiska András, Justh Sámuel, Chotvács Endre, Nemes Károly, Bartholomeidesz László, Simkovics János egyhaziak. Megválasztattak egyházkerületi ügyészekké: Marton János, dr. Meskó László, dr. G-lósz Károly és Nagy Árpád. A kerületi leánynöveldei bizottság elnökévé: Hámos László főispán, a tanügyi bizottság elnökévé: Liszkay János kishonti alesperes; a számvevőszék elnökévé: Bartholomeidesz László gömöri alesperes; levéltáros: Hronyecz József miskolci igazgató-vallástanár. A kultuszminiszternek a tanitóképesítőre vonatkozó azon kívánalmát, mely a képesítők vizsgáinak részletes bejelentését is kívánja, a felügyeleti jog körén túlterjeszkedőnek találta, ez ellen felir, — mivel a felügyeleti jog nem egyenlő a rendelkezési joggal. Autonomiánk sérelme nélkül e rendelet nem teljesíthető,