Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-13 / 33. szám

úgy, hogy mindent az államtól kérünk és várunk. De résen van részben az egyház is. A római egyház az egész vonalon megfeszített erővel dolgozik, hogy a társadalmat magának biztosítsa, a maga számára nevelje. Franciaország tanintézetei már túlnyomó részben a jezsuiták kezében vannak. Belgiumban a római egyház az állam kormányának az élére állott. Hazánkban a különböző egyletekkel, iskolákkal behálózta az egész társadalamat s nem puszta véletlen az, hogy Debrecenben sikerült a piarista főgimnáziumot létesíteni, ellenben a protestáns egyház mai napig is várja a Hortobágy felől induló keltő szellőt. Azonban külföldön a protestáns egyházak sem maradnak tétlenül. Az angliai diszenterek hatalmas követségei, a uémetországi protestánsoknak a szociális kérdés tanulmányozása és megoldására fordított fáradozásai, a maroknyi francia protestantizmus óriási keresztyén munkássága: mind arra irányulnak, hogy maguk számára biztosítsák a társadalom rokonszenvét ós viszonttámogatását. Az egyház, az állam es a társadalom összhatásának eredményeképen fog nyilatkozni mindig az egyház és az állam közötti viszony minősége. Magának a két elsőnek egymással szemben elfoglalt álláspontja s küzdelmei csak átmeneti helyzetet teremtenek az utóbbinak állásfoglalása nélkül. A nagy küzdelemben a protestáns egyházak csak accesszorius szerepet játszanak, minthogy a főmatadorok a római egyház és az állam. Ha tehát a protestáns egyházaknak államjogi helyzete sok kívánni valót hagy fenn ós épen nem kecsegtető: az épen ezen accesszorius jellegnek tulajdonítható, melyet magunk nem tudunk elég nyomatókkal kifejteni ós önálló állásponttá alakítani ós épen azért az állam sem tud kellőleg méltányolni. Pedig ha eléggé nyomatékosan érvényre emeljük saját külön álláspontunkat, az államnak is be kell látnia, hogy az egyház ós állam közötti viszony más szempontok szerint ítélendő meg és rendezendő a róm. katholikus egyházzal és a protestáns egyházzal szemben, mert míg abban riválist, ezekben munkatársa kat szemlélhet. A munkatársakra pedig nagy szüksége van, mert a római egyházzal szemben folytatott harca, melynek függeléke gyanánt a protestáns egyházak is nyernek egy-egy oldalütést vagy mézes madzagot, a szerint fog sikerrel vagy kudarccal végződni, a mint a társadalmat a maga részére megnyernie sikerül. Erre pedig önmaga erejéből nem sokat tehet, mivel hideg, parancsoló magasságban áll a társadalom felett, melyhez az egyház a maga közvetlenségénél és benső melegénél fogva jobban hozzáfórkőzhetik. Tehát a rokon törekvésű egyházak gyámolítása és pártfogolása az egyház ós állam közötti viszony megoldásának egyik követelménye állami szempontból. Azonban ez az állam dolga. Bennünket az a kérdés érdekel most jobban, hogy a mi protestánsegyházaink minő teendőkkel állanak szemben, ha átmeneti állapotaink kielégítő megoldását előmozdítani kívánják. Nekünk mindenek előtt arra kell törekednünk, hogy önállóságunkat mindenek felett kidomborítsuk. Határozott egyházpolitikai programmot kell követnünk, a melyből kitűnjék mind az, a miben az állami törekvésekkel egyetértünk s viszont az is, a miben a római egyház igényeitől eltérünk. Nyilvánvalóvá kell tennünk, hogy egyház és egyház nem egy, mert nálunk szuverénitási törekvések in temporalibus nincsenek, de in spirítualibus, senkinek sem engedelmeskedünk, hanem csak a mi Urunknak ós Mesterünknek. Es ezen álláspontnak nyomatékot kell adnunk. Nyomatékot azzal, hogy a társadalomnak legalább azon része, mely a protestáns egyházakban vallásilag organizálva van, teljesen át legyen hatva vallásunk igazságainak, egyházunk elveinek igazaitól s ezekért, mint egy ember képes is legyen megállani. Igyekeznünk kell arra, hogy a társadalomnak másik része is, mely vallásilag nem egy alapon áll velünk, egyháztársadalmi igazságainkat belássa ós méltányolja. Es mindezekhez öntudatos és erőteljes egyháztársadalmi tevékenységre van szükségünk, mely közös érzést, közös gondolatot támaszt a főben és tagokban egyaránt, a mely bennünket egy élő, ható organizmussá tegyen, a mely organizmussal számolnia kell mindennek, a mi csak a környezetébe kerül. Ha protestáns egyházainkat a megelevenítő szellem át meg átjárja, — ha majd elismerjük, hogy nem tettük meg kötelességeinket, hanem még nagyon is távol állunk a céltól, — ha minden erőnk ós igyekezetünk oda fog irányulni, hogy élő, teljesen beforrott tagja legyünk a Krisztus testének : akkor jelentőségünk egyházilag, államilag, társadalmilag, nemzetiségileg, művelődési és humanitárius szempontból oly nagy fog lenni, hogy nem leszünk többé járulók az egyház és állam közötti viszony szabályozásánál ós nem kell türnünk a »Paritáts-Stockprügek ütéseit, sem pedig azt, hogy jogaink és lelkiismereti szabadságunk sérelmével kedveskedjék egymásnak a két rivalizáló hatalmasság, mikor rólunk-nólkülünk akarják megállapítani az egyház és állam közötti viszonyt. Paulus.