Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-06 / 32. szám

Szerkesztííség': IX. kerület, Kálvin-tér 7. szám, hová a kéziratok ciinzenflök, Kia«lrt-Iiiviital : Hornyánszktf Viktor könyvkereskedése (Akadémia bérháza), hová az elöfiz. és hirdet, díjak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ára : Félévre: 4 frt 50 kr ; egész évre: 9 frt. Egyes szám ára íiO kr. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Elveszett esztendő. Kinek van Magyarországon elveszíteni való esztendeje? A nemzeti állameszme konszolidálá­sának, vagy a tudományos haladásnak, vagy a szociális eszmék tisztázásának talán? Ezeknek egyiknek sem, mert mindmegannyi fürge mun­kával igyekszik a maga megerősítésére, tovább­fejlesztésére. Ilanem úgy látszik, hogy az evangélium szerint reformált anyaszentegyháznak van. Ne vegye ezt pedig senki a keserűség beszédjének, vagy a sötéten néző pesszimizmus rémlátásának. Az utóbbi időben gyűlési beszédek ékes szónoklataiban, az egyházi sajtó cikkeiben két dolgot konstatáltak a vezetésre hivatott őrizők egész határozottsággal mind az öt egyházkerü­letében az egyetemes egyháznak. Az egyik közö­sen elismert tény volt, hogy baj van egyházi életünkben, melynek pusztítása nem tagadható. A másik tény pedig annak hangsúlyozása, hogy a bajon segíteni kell, hogy a romboló vészszel szembe kell szállni. Ki ezt, ki amazt az orvos­szert ajánlotta, az általa veszélyesnek ismert baj orvoslására. A minthogy bajban nincs hiány, nincs jó tanácsban sem. Mind e sok hangból, úgy a panaszéból, mint a biztatáséból, tisztán kivehető volt, hogy immáron nekünk tennünk kell. Még pedig minél előbb és minél egyetemesebb védelemre és építő mun­kára van szükségünk. Hogy ez a munka megindíttassék, kiváló alkalomnak kínálkozott az Irodalmi Társaság őszi debreceni közgyűlése, a mikor remélhető­leg az egész országból együtt lesznek a két evangéliumi egyház vezető elemei, úgy az egy­házkormányzat, mint a sajtó részéről. Milyen szép is lett volna az Isten nevének segítségül hívása mellett, a Lélek zúgása köze­pette kimondani egy új kor jelszavát. Kimon­dani, hogy: »Kelj fel Sión !« Övezd meg dereka­dat józan és való reménységgel! Kelj fel és dolgozzál! Mennyi erő áradhatott volna szót ebből az összejövetelből, melyben Krisztus tanítványai imádkoznak közös akarattal, mint egykor régen s azóta annyiszor! Milyen erőket közölhetett volna az Úr Lelke velünk, ha közös erővel ostro­moljuk érte az eget. Es hogy imponált volna az elleneinknek, ha az egyetemes evangéliumi egy­házat látják sorakozni, hadi rendbe állni a Jézus zászlója alatt! Es mekkora méretű munka indulhatott volna meg onnan, melyben részt vesz vala bérces Erdély a sík Tisza-Dunamellék, halmos Dunán­túl! Micsoda erő lett volna az, mely negyedfél­millió lelket indított volna mozgásba, hogy meg­építse az omladozó Siónt! Milyen önérzetes dolog lett volna, ha megmutatjuk, hogy nem csak panasz­kodni, nem csak tanácsolgatni tudunk, hanem cselekedni is, mert íme, már el is kezdtük! így gondoltuk mi ezt. Azért csatlakoztunk örömmel a »Debreceni Prot. Lap« által a »Haj­nal«-ból átvett és lelkesen köszöntött hírével a leendő lelkészi értekezletnek. Mert hogy szük­ség van reá, még pedig égető szükség, azt nyil­vánvalónak láttuk a már előbb említett gyűlési és sajtó-nyilatkozatokból. Az egyházi sajtó azon­ban e kérdésben hallgatott. Reméltük mégis, hogy az eszme nem halt meg, csak érlelődik, mígnem a »Debreceni Protestáns Lap« legköze­lebbi száma elparentálta szépen. Meg kellett halnia, mert előre haladott az idő, s a hivatalos körök hivatalosan nem kéret­tek fel egybehívására. Ne érjen érte senkit szemrehányás, ne tá­madjon belőle egy szívben se keserűség! De meg nem állhatjuk annak konstatálását, hogy volt idő ennek a gondolatnak a rövid életében, mely nem volt előre haladott, ki mulasztotta azt el? A minek szükségét mindenki érzi, nem köteles­sége-e azt mindenkinek propagálni. Tudjuk, sok akadály állt útjában ennek a

Next

/
Thumbnails
Contents