Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-07-23 / 30. szám

többen mint 200 ezeren ott keresnek segélyt testöknek és lelkűknek egyaránt. Egy ilyen nagyobb nemzeti zarándoklás alkalmával akarta tehát Zola tanulmányozni Lourdes vonzó erejét és annak belső titkait, és 1892-ben fenszóval hirdette mint eseményt a francia sajtó, hogy nagy regényírója az augusztusi zarándok-úton személyesen fog részt venni, a mint hogy egyes organumai bő kivonatokat is közöltek a lourdesi csodabarlangnál szerzett személyes tapasztalataiból. Nejével együtt még a farádságos utat és lépésrőllépésre figyelte még az alakokat és az eseményeket az úton és magában Lourdesben. Panaszkodtak is később a pápások a fölött, hogy a világhírű kegyhelyen mindenütt utat-ajtót nyitottak, sőt Lasserre, a Lourdesről szóló legnagyobb mű Írójának közelébe is eljutott. De térjünk át Zóla regényének ismertetésére. A mit Zóla e művében leir, az 5 napnak nemzeti zarándoklása Páristól Lourdesbe és vissza. Valóságos művészettel és ritka megfigyelésen alapuló realitással tárja föl ez 5 nap eseményeit. Mindjárt maga az útleírás is a vasúton tele van megkapó képekkel, az egyes kocsiosztályokban utazó betegek nagy számának hü és találó alakjaival. Betegei az életből vennak véve, kiknek nyomorúsága szánalmas benyomást tehetett az egészséges szemlélőre, és azok hű] rajza teszen az olvasóra. Stációról stációra megkapóbbak az ő rajzai, s különösen irányregényének főhőse: Pierre apát barátnőjével egyetemben páratlanul áll a regényirodalomban. Lourdesbe megérkezve, rögtön előállanak e csodahelynek főbb alakjai. így az egész nemzeti zarándokúinak lelki vezetője, a mi Msgr. Robitsekünkhöz hasonló Fourcade páter, azután a Zóla által nem épen hizelgő modorban bemutatott orvos dr. Bonamy, a »régi pártnak« vezető elemei s végül a kényelmes, de elegáns apát, ki Lourdesben is folytatja titkos útjait. Lourdes tarka világáról és zajos életéről kitűnő képeket nyerünk Zóla regényében. Közel 30 ezer zarándok összevegyül ott a betegekkel és nyomorultakkal. Az élet a vasúti állomáson, az utcákon, a kórházakban a vendéglőkben. a kereskedésekben, a csodabarlangban és a templomokban teljes művészettel és kérlelhetlen igazságszeretettel van itt feltárva. Egyenlő hűséggel rajzolja Lourdes fény- és árnyoldalait egyaránt. A vallásos lelkesedés nagyszerű és emelő tényei épúgy érdeklik, mint a testi és lelki nyomorúság a maga összes pházisaiban. Lépésről-lépésre kiséri a megszólalásig hű alakjait a kórházba, a csodabarlangba, a processziókra, vagy a gyógytermekbe, a melyekben Zóla gyakrabban szemtanúja volt kétségbeejtő fájdalomtól való meggyógyulás boldogító érzésének. Zolában az élesen megfigyelő szem ritka harmóniában van a kérlelhetlen kritikussal Különösen látjuk azt nála a lourdesi csudák megítélésében. Többi között kérlelhetlen logikával kimutatja, hogy a csodabarlangnál mindent elkövetnek arra nézve, a mi a »vallási őrjöngést* szüli. A fölhevült vallásos lelkesedés valóságos »deliriumával« van itt dolgunk, mely már igen közel van az esztelenséghez, egy Isten és szellemnélküli holt vallás megnyilatkozásáig. Hiába keresnénk itt vallási fölemelkedést vagy eikölcsi enyhületet. Egy mesterségesen csinált, idegeket izgató drámával van itt dolgunk a vallás cégére alatt, a melyből hiányzik minden históriai vagy szociális gondolatelem az egész vonalon. Egy új vallási katolicizmusnak a szüksége tárul itt föl a mélyebben gondolkodó előtt. Rómában keresné azt, de »Róma javíthatatlan* s a reformokra teljesen képtelen, a miért is megint csak Párisba tér vissza. Valóban nem lehet megindulás nélkül olvasni Zóla regényében a megfelelő részleteket. Becses adalékai azok a Róma újscholastikus theológiája és élettelen vatikáni vallásossága elleni polémiának. Zóla regénye az első komolyabb és józanabb kritikai kísérlet Lourdesről és az ő mesterséges csudáiról. Nem prot. állásponton áll e kritika, hanem egy Renan, Littré vagy Charcot álláspontján. Hisz Zóla még 1884-ben azt írta a protestantizmusról, hogy: »milyen nyomorúság mennyi pedáns hypochondra volna akkor, ha győzne a a protestantizmus. Azokra nézve az élet csupa kétségbeejtő küzdelem a bűn ellen, a helyett, hogy teremtő erőik kifejtésére gondolnának«. Tehát szegényes ethikája van a protestantizmusnak, tartja Zóla is Janssennel, mely útját vágja minden egészséges életfejlődésnek. S ezen az állásponton máig sem ment túl az olvasott francia regényíró. S mégis természetes szövetségesünk nekünk Zóla, a mint az különösen a műve ellen intézett polémiákból is kitűnik. Zóla regénye könyv alakjában 1894. július 26-ikán jelent még és október elejéig 120 ezer példányban terjedt el. Első, ki a pápások köréből 12 levélben megtámadta, Ricard pápai prálátus volt, műve Róma köreiben, különösen Rampolda bíboros részén igen nagy elismeréssel találkozott, de a melyre Zóla máig sem válaszolt. Az adatok meghamisításával és egyéb képtelen nagy dolgokkal vádolták, a melyek azonban reá nem hatottak. »A lábbal tapodott igazság meg védelmezése « tehát épen nem sikerült. Zsurnalisták is síkra szállottak ellene, de hasztalanul, sőt még az általa személyesen is ismert Lasserre sem járt vele szerencsésebben. Pedig ő volt az, ki »Lourdesről szóló művében azt mondotta, hogy »újból korbácsot venne Jézus — ha megjelennék — kezébe, hogy negyedóránként ki űzze azzal a kufárokat a lourdesi templomokból*, és Lasserre volt az, kinek új-szövetségi fordítása, a melyet annak idején Pio nono megdicsért, napjainkban a hírhedt »Index librorum prohibitorum«-ba került. Sic transit glória mundi! így változnak a felfogások Rómában is! Különösen a lourdesi mesterséges csudákról szóló rajzait támadták meg legélesebben. De hiszen maga Róma sem hallgathatott Zóla müvének megjelenése alkalmával. Megszólalt hát ő is, és pedig az Indesael, a melynek tiltott könyvei közé 1894. szept. 19-ikén Zóla »Lourdesz« is belekerült, sőt egy 1895. jan. 26-án kelt dekrátummal Zóla »Opera omnia« az »Index librorum pravae doctrinae* jegyzékébe vétettek föl. Oda