Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-06-04 / 23. szám

bői keresetet? Hogy gúnyolják a Krisztusban való hitet, szidalmazzák az egyházat, gyanúsítják a papokat: »Irtsátok a krisztusi hitet, zárjátok be a templomokat, hallgattassátok el a harangokat, tiltsátok ki az iskolákból a vallást, űzzétek ki a papokat az országból!« Ez a néptanítók sibboletje és evangéliuma. A hol ily szellem uralkodik, ott a szeretetnek helye nincsen, ott csak önzés uralkodik. A szeretet összeköt, az önzés pedig szétválaszt. Szomorú kép, de híven van festve. S ezen jelek nem elég bizonyítékai-e annak, hogy társadalmunk és korunk beteg? Ha valamely művészet hanyatlásnak indul, ez esetben nem magát a művészetet, hanem a művészeket, azaz a nemesebb foglalkozással ténykedő személyeket szokták rendesen vádolni; így van az egyházi életünk hanyatlásánál is. Nem az egyházi tanokot, hanem az egyházi tanítókat, a lelkészeket vádolják rendesen. Nem lehet feladatom kutatni, hogy mennyiben igaz ezen állítás ; de tény az, hogy a kiben az egyházi tanoknak mély érzelemmel párosult benső alapja nincsen, az másokat sem bír üdvösségre építeni. Egy fának, a melynek gyökere nincs, gallya sem lehet; a hol nedv nincs, ott erő sincs. Szeretett tiszttársak, ha már a betegség mivolta felett részletes tudomást szereztünk, haladjunk egy lépéssel tovább. Mi lelkészek az idő romlottságát nem nézhetjük egykedvűen. Ha valaki közülünk azt mondaná: Mi közöm népünk istentelenségeihez, avagy őrzője vagyok-e én az én atyámfiának? az valóban nem volna keresztyén emberhez méltó felfogás. Nem elég az sem, hogy szerencsétlen helyzetünk felett nagy búsan sóhajtozunk : DMÍ lesz velünk, szeretett egyházunkkal?« stb. Hanem hogy bajaink megszűnjenek s egyházunk újra felvirágozzék, ahhoz hű és kitartó munkálkodás, tehát a bajok gyógyítása szükséges ; hivatásunk tehát az, hogy híveink és egyházunk érdekében soha nem lankadó kitartással küzdjünk és fáradjunk, szelíd modorban és kitartó erélylyel. Számtalan út nyilik munkálkodásunknak s hatalmunkban áll a világ s az emberiség három legfontosabb képző intézete : a templom, az iskola és a család. E három szentély. De hogy e három téren áldásosán működhessünk, ahhoz apostoli rendíthetlen hit kell, mely abban a tételben kulminál : Jézus Krisztus, tegnap és ma ugyanazon volt és mindörökké ugyanazon lészen. Ez legyen azon kőszilárd fundamentum, a melyen kell hogy álljunk ! Es ha lelki erőnk lankadni kezdene, legyen Krisztus a mi erőnk. Valamint a görög mondában Antáus, ha anyját, a földet érintette a harcban, mindig újabb erőt nyert: úgy mi is meggyőzhetetlenek legyünk, ha Krisztus karjai közt maradunk. Nélküle veszve vagyunk s legszebb szavaink is csak zengő érc és pengő cimbalom marad ; hivatalunk csak teher és fáradság lesz s szivünk a túlfeszített foglalkozás miatt bátortalan és örömtelen marad. Az orvosság pedig, melylyel kell hogy a beteget gyógyítsuk és melyet Krisztus maga kézbesített nekünk sáfároknak, ez az ö tiszta, hamisítatlan Evangéliuma, életünk ereje és boldogságunknak egyetlen kútforrása. Ez, de egyedül csak ez képes a mai kor szociális és egyházi bajait gyógyítani. Első működési terünk a templom, ez legyen a mi szentélyünk s egyúttal otthonunk. »Prédikáljacl az igét : rajta légy mind alkalmatos, mind alkalmatlan időben ; intsed a hallgatókat minden szelídséggel ós tanítássalígy inti Pál apostol Timotheust az ő tisztére. Luther pedig ezt mondja : »Alles Gottesdienstes grösstes und vornehmstes Stück ist Gottes Wort predigen und lehren.cc A prédikáció a mi királynénk, neki minden más alá van rendelve. Az igazi evangéliumi prédikációnak kell hogy Istennek egyszülött fia, Jézus Krisztus, legyen központja ; csakis az ő alakja nyerheti meg az emberi szíveket. Krisztus alakját teljes nagyságában, magasztaltságában és dicsőségében a gyülekezet elé állítani, ez legyen a prédikációnk feladata. 0 az út, az igazság, ós az élet, s benne minden kérdés, mely az emberi szívet indítja, feleletet is talál. Főfeladatunk legyen a Szentírás tanulmányozása; egy jó papnak holtig tanulnia kell, mert a vas ha használatlanul hever, elrozsdásodik. Az a lelkész, a ki nem él a bibliában — éhen hal s egyháza vele együtt; mert bizony a lelkész bölcsesógéből ós zsírjából az egyház meg nem él. »Tudakozzátok az írásokat, mert azok ón rólam bizonyságot tesznek.« A templom ós család közti összekötő kapocs — az iskola. Hála Istennek az állam, eme molochus, azt még el nem nyelte, még megvan iskoláinknak felekezeti jellege. Őrködjünk tovább is felette ! A vallást ne csak mint tantárgyat oktassuk, hanem az egész tanítás vallásos ihlettől legyen áthatva. Neveljünk ezen korrumpált korszakban jellemeket, egyházunknak istenfélő embereket ós ne művelt bolondokat, mert a fiatalságban nyugszik a jövő reménye. Evangélikus egyházunk a nevelés ügyére mindig nagy súlyt fektetett, iskoláit kezdettől fogva az egyház veteményes kertjének tekintette; s számtalan az evangélikus igazságokért lelkesülő tanítóink voltak, ezek velünk lelkészekkel jó ós rossz napokban együtt örültek, együtt szen-