Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-05-28 / 22. szám

Ezekkel akarja a váltságra szorulás érzetet felkelteni, a vallásos öntudatot fentartani és megakadályozni, hogy a vallás az életviszonyok ideálizálásának tekintessék ! Az előadó beszéde után többen szólottak a kérdéshez. de valami újat és érdekeset egyikük sem mondott. Sőt itt látszott meg, hogy valami határozott, szilárd elvi álláspont nem igen van közöttük. így, míg az egyik (van Velzen) nem tartja helyesnek, hogy a lelkész a gyülekezet lelkiismeretére igyekezzék hatni, mert — mint mondá — ez a szokás stoikus eredetű, addig a másik (Hugenholtz) egyenesen a hernbutiaktól akar tanulni. De Ridden ezt kérdi: Gyakran nem olyanok-e istentiszteleteink, hogy bizony nem igen vehetjük rossz neven, ha műveltjeink azokban semmi gyönyörűséget nem lelnek? Szivünkhöz szól a kérdés: érezzük-e mindig elég mélyen, milyen szent a mi munkánk ?! Olyanok-e mindig beszédeink, hogy azokat hallgatni lehet? A mi az istentiszteletünkben hiányzik, azt ne rajtmilc kivül. hanem bennünk keressük. Van Loenen Martinét pedig szükségesnek tartja, hogy a lelkész életéből is vigyen át beszédébe s a mit mond, azt szívből mondja. Ezekből láthatjuk, minő panaszaik, törekvéseik vannak a modern theologusoknak. Hogy hova fognak jutni, az idő majd megmutatja. Azt nekik is be kell látni, hogy a Krisztus evangéliumának mindent megelevenítő ereje nélkül nincs egyházi élet, hogy az ember az ész kalauzolása mellett eljut egész a — rombolásig, de teremteni, életet támasztani nem képes Ha majd az ész önalkotta, képzelt trónjáról leszáll és megvilágosíttatik Attól, a Kitől mindeneknek megvilágosíttatni kell, akkor majd belátja, hogy csak ott van gyümölcsöző kegyes és szent élet, a hol a Krisztus minden mindenekben. Utrecht.

Danóczy Antal. Rövid szemle az angol egyházi viszonyok fölött. (Az egyházi válság. — Vasárnapi lapok. — Cromwell ünnepély.) Az anglikán egyházbban felmerült válság még mindig nem talált megoldást. Pedig már jó ideje annak, hogy mr. Kensit a retrográd irányzatnak hadat izent. Azóta a lapoknak állandó rovátává lett a the crisis in the Church (válság az egyházban), melyekben a ritualizmus ügyével kapcsolatban levő minden egyes mozzanatról hirt adnak. Ezzel folyton ébren tartják a közvéleményt. Az egyház evangéliumi irányú tagjai elszántan tömörülnek, sorakoznak, hogy megvédelmezzék örökségüket a betolakodó szacerdotalizmus ellen. De a vakmerővé vált romanizálók is erősen tartják magukat. Megemlékeztünk már róla, hogy a parlamentben is szóvá tették a ritualisták túlkapásait s nyiltan törvénytelen üzelmekkel és engedetlenséggel vádolták őket. Ők meg erre mint a Chistian Worlclben olassuk, konferenciát tartottak lord Halifax elnöklete alatt s védelmükre egy emlékiratot szerkesztettek, melyben azt állítják : A reformáció nem törölte el az ősegyházat. A reformátoroknak nem volt céljuk elszakadni az olasz, francia és spanyol egyházaktól, hanem csak a becsúszott tévedésektől és visszaélésektől akarták a vallást megtisztítani. Továbbá tagadják, hogy a parlamentnek joga volna hitcikkeket hozni. Ez utóbbi állítást mi is csak helyeselhetjük. mert a parlament nem egyházi testület, tagjai sem csupán anglikán vallásúak. Hanem viszont azt kérdhetjük : ha a reformáció megtisztította a vallást, miért akarják ők újra behozni azokat a tévedéseket, visszaéléseket és emberi találmányokat ? pl. miért erőszakolják ők a fülbegvónást, mely a Givilta Cattolica tanítása szerint is csak mintegy 600 éves szokás ? Egyébiránt a manifesztumra 6 peer és 12 képviselő válaszolt egy elleniratban, melyben kimutatják, hogy a reformáció igenis nagy változást hozott létre az egyház tanában és szokásaiban. S mindenekfölött megszüntette az áldozárságot, mert ilyet az új-testamentom nem ismer. S kijelentik, hogy az állam pénzéből élve, ne is várják, ne is reméljék, hogy magukat kivonhassák az állam ellenőrzése alól. A válság mai állásáról csak ennyit jelenthetünk most. De szilárd a meggyőződésünk, hogy az angolok meg tudják magukat védeni a veszedelmes belső ellenségektől. Van azonban más esemény is, mely a brit közvéleményt erősen foglalkoztatja és az pedig : A vasárnap megrontására tett kísérlete két politikai napilapnak. Ugyanis a The Daily Telegraph és a Daily Mail tekintélyes lapok kiadói elhatározták, hogy lapjaik ezután vasárnap is megjelennek. Magyar ember előtt csaknem felfoghatatlan az angol közvéleménynek e foganatba vett terv ellen való felindulása. Mindenféle népgyűléseket tartanak s részt vesznek azokban papok, tudósok, írók, művészek, kereskedők, iparosok, munkások s tiltakoznak e vakmerő kísérlet ellen s végzéseket hoznak, hogy a nevezett lapoknak ne csak vasárnapi, de egyéb számait se olvassa senki. Mert hát az angol nyelven beszélő emberfaj legtöbb jellemvonása a vasárnapnak, a szabhatnak szigorú megülése. E napon nemcsak minden munka szünetel, üzletek, mulatóhelyek bezárvák, de még se a posta, se a vasút nem közlekedik s lapok sem jelennek meg. Sokan kinevetik az angolokat szigorúságukért, ők pedig a szabbat megülését az ember legdicsőbb privilégiumának tekintik s nemzeti nagyságuk alapját ebben találják. Azt mondják, a ki tud és akar dolgozni, az hat napon is dolgozhatik eleget — a hetedik napon pedig erőgyűjtés végett pihenjen. Tudósaik pedig kimutatják, hogyanegyedikparancs valósággal fiziológiai törvény. S ezért az ango lok úgy okoskodnak, ha az isteni parancs és a természeti törvény egyaránt követelik a vasárnapi nyugalmat: hát legyen a nyugalom valósággal. Szenteljük azt egészen lelkünknek, Istennek. Ne dolgozzék azon senki, de világias szórakozásba se merüljkn senki. Mert nem csupán a munkálkodásért és nem is a szórakozásért élünk. Folyó május hó másodika nagy napja volt az angol nonconformista hitrokonainknak. E napon ünnepelték az ujabbkori brit történet legnagyobb alakjának, a modern Anglia megalapítójának, Cromwell Olivér protectornak háromszázados születése napját. Az ünnepélyt legfényesebben természetszerint Londonban tartották, hol dr. Parker volt az ünnepi szónok. A nagy puritánnak ez alkalomra számos életrajza jelent meg, melyekben mint vallásos embert, a lelkiismereti szabadság hősét, nagy állam-