Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-05-21 / 21. szám

ismertetni, róla többet és gyakrabban beszélni mégis szükséges. Mert meg kell vallanunk, hogy ezt az egyesületet, bár már hat éve, hogy fennáll és folyton működik, még most is sokan nem ismerik, sőt azt mondhatnám, hogy teljesen és valósággal még nagyon kevesen ismerik. Néha úgy tetszik nekem, hogy talán túlságosan is szemérmetesek vagyunk, túlságosan is félünk attól, hogy működésünkről, munkánkról a napilapok, ezek a mindenféle tudnivalónak legkészségesebb és legalkalmasabb terjesztői, beszéljenek. Talán nem ártana munkáinknak eredményét kissé hangosabban hirdetni, jobban átadni a nyilvánosságnak, hadd látnák, hallanák az emberek, hadd kapnának kedvet velünk tartani. De vájjon kapnának-e ilyen módon ? Hiszen annyi a sok jótékony egyesület, hogy se szeri, se száma ; annyiról írnak az újságok, hogy az emberek szinte félnek tőlük, s futnak az olyan embertől, akiről tudják, hogy valamely jótékony egyesületnek a tagja, attól félve, hogy őket is megfogja tagnak, vagy legalább adakozónak; pedig hiszen az ember csak nem adakozhat örökké jótékony célokra, s nem foszthatja meg magát mindenféle világi élvezettől és mulatságtól, azért, hogy a szegényeknek kenyerök legyen. De tegyük föl, hogy ha a »Lorántffy Zsuzsánna-egyesület* többet beszéltetne magáról a hírlapokban, nagyobb reklámot csinálva, magának ezáltal csakugyan több tagot és adományt nyerne: el volna-e ezáltal érve tulajdonképeni, valódi célja ? Mindegy-e mi nekünk az, hogy valaki hiúságból, divatból, szokásból, kényszerűségből, vagy tudja isten miféle más külső indító okból lép-e tagjainak sorába, hogy aztán leróva a tagsági díjat, többet mitse törődjék velünk, — vagy pedig teljes átértésével a mi céljainknak: egész lélekkel, egész szívvel s azzal az óhajtással, hogy necsak a kötelező tagsági díjat fizesse be, hanem munkálkodásunkból is kivegye a maga részét. Bizonyára nem mindegy, s épen azért maradjunk mi ezután is csak a mellett, hogy ne beszéltessünk magunkról nagyon sokat; hadd lássa mindenki, hogy a »Lorántffy Zsuzsánna-egylet* tagjai közé belépni világi hiúságból nem lehet, mert ennek az egyletnek nem célja, hogy egyes tagjainak nevét az újságok útján híressé tegye az országban, mint kiváló jótékony hölgyekét. Igaz, hogy egyesületünk így talán lassabban terjed, de biztosabb alapokra lesz fektetve. Sajnos, társadalmi viszonyaink nem olyanok, hogy egy, a »Lorántffy Zsuzsánna-egyletééhez hasonló szellemű egyesület rohamosan hódíthatna tért. Nekünk a lelkeket, a sziveket úgyszólván egyenkint kell megnyernünk s erre nem alkalmas a reklám, a nagy hűhó; sokkal hathatósabb a példa, a munka, a tett, melyekben nem szabad lankadnunk s melyek lassan-lassan hasonló munkára fogják ösztönözni a társadalom egyes tagjait, fölébresztve egyenkint mindenkiben a vágyat, a belső lelki szükséget, hogy tegyen valamit, kiki annyit, a mennyi erejéből telik, Isten országa terjesztésére. De ha egy-egy ilyen bizalmas és kedélyes összejövetelen — hová kedves vendégeinket, kik még nem léptek tagjaink sorába, bizonyára az egyesületünk iránt bennök már fölébredt rokonszenv és érdeklődés hozta — pár szóval rámutatunk egyesületünk munkásságának eredményére : úgy az bizonyára nem mondható sem nagyhangú reklámnak, sem szerénytelen dicsekedésnek, vagy épen erőszakos pressziónak, melyet reájok gyakorolni akarunk. Ez csak egy módja annak, hogy egyesületünket velük jobban megismertessük s bennök a valódi, teljes lélekből jövő érdeklődést felköltsük. Szeretetvendégségeink látogatottsága mutatja, hogy ezekben az egyszerű, minden külső cifraságtól ment, keresztyén szellemtől áthatott összejövetelekben sokan kedvöket lelik, s ezen a téren már nem idegen nekik a >Lorántffy Zs.-egyesület«-ben uralkodó szellem. De ez még csak a könayebb, a felületesebb oldala az egésznek. A »Lorántffy Zs.-egylet* szellemébe mélyebben bele kell hatolni, hogy azt teljesen megérthessük. Itt csak üdülünk, testünket és lelkünket kellemes italokkal tápláljuk; másutt dolgozunk, fáradozunk, de munkánk és fáradságunk eredményét látva, akkor érezzük, hogy lelkünknek az a tulajdonképeni tápláléka, mely éltet és erőt ad neki. Erről az oldalról tekintve a »Lorántffy Zs.-egylet«-et, senki se fogja tagadhatni, hogy ez az egyesület nem puszta név, nem száraz paragrafusok sorozata, hanem élő test és lélek, mely munkálkodik, s ha zajtalanul, észrevétlenül is, de folyvást fejlődik, gyarapodik. Célja, törekvése egy : a keresztyén hitnek s az ebből íolyó szeretetnek fejlesztése, ápolása; de ezt a célt mindig több és több eszközzel, mindig több és több módon igyekszik elérni. Eleinte legfőbb munkaköre a hetenkint egyszer, hétfőn délután megtartott varró-óra volt; az itt megvarrt ruhákat aztán, ugyancsak hétfőn délutánonkint, kiosztottuk az ott megjelent szegények közt. De a mint így szegényeinknek, valamint a varró-órákra járó tagoknak száma szaporodott, bellátuk, hogy ezt a két dolgot összekötni nem lehet, úgy a hely szűk volta, mint az idő rövidsége miatt. Ekkor hoztuk be szabálynak a péntek délelőtti összejöveteleket, mikor szintén bárki megjelenhet a tagok közül s részt vehet, az adományok kiosztásában. A lefolyt télen már 80 — 100 szegény jelent meg minden pénteken délelőtt egyesületi termünk ajtaja előtt, kiknek legnagyobb része állandó segítségben részesült, vagyis minden héten kapott kenyeret vagy krumplit, időnkint ruhaneműt. De egy sem volt a szegények közt olyan, kit, mielőtt valami adományban részesült volna, egyesületünk valamely tagja meg ne látogatott volna, hogy meggyőződjék otthonának állapotáról s a házfelügyelő és a többi lakók segítségével panaszának és kérelmének igazságos voltáról. A szegényeknek ez a fölkeresése egyik leghathatósabb módja a »Lorántffy;Zs.-egylet* céljai előmozdításának, nemcsak azért, mert elejét veszi sok visszaélésnek, hanem azért is, mert a nyomornak közvetlen látása legjobban fölébreszti mindenkiben az igaz részvétet, mely törekszik a nyomoron minél alaposabban segíteni. De ez a mód egyúttal a legnehezebb, a legtöbb önmegtagadást igénylő is, s épen azért még a >Lorántffy Zs.-egylet* tagjai közt is, a kik pedig bizonyára mind igyekeznek magukban a keresztyén erényeket ápolni, kevéssé van elterjedve. Az egész óriási és egyre nagyobbodó munka úgyszólván két-három, igazán lelkes és buzgó tag vállain nyugszik. S most egyenesen kedves tagtársaimhoz intézem a kérést, karolják föl minél többen ezt az ágát is munkálkodásunknak, hogy így a teendők megoszolván, senkit se foglaljon le az egyesületi munka annyira, hogy emiatt kénytelen legyen más, szintén Isten által reárótt szent kötelességeit, családja, otthona iránt, csak némi részben is elhanyagolni, s a mellett minél többen érezhessék azt az édes, megnyugtató érzést, melyet az önként elvállalt, eleinte talán nehéznek tetsző, de utóbb a lelket mindig több örömmel eltöltő szeretetmunka nyújt. Majd ha a »Lorántffy Zs.-egvlet*-nek minden tagja — s bár lennénk akkorra már ezeren és százezeren — önként, csupán szive sugallata által indíttatva fog erre a munkára is vállalkozni; majd ha mindnyájan érezni fogjuk, hogy itt a földön valamennyien testvérek vagyunk, s hogy azoknak, kiket kedvező viszonyok közé helyezett a gondviselés,