Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-26 / 13. szám

fejetek ós fejedelmetek, hogy benneteket isteni lelkének erejével áthasson, harcaitokban megsegítsen; — hogy ihlesse ajkaitokat Isten örök igéjének hirdetésére, megerősítse karjaitokat a bűn és a sötétség hatalmai ellen való hadakozásban, s erőt ós képességet adjon a lelkek megnyerésére. — Nincs-e szükségetek reá? Nincs e szükségtek az élő, az életet adó Krisztusra? — Nem bomladoznak-e falaitok ; nincs-e közöttetek közönyösség, hűtlenség? Nem ostromol-e benneteket a világnak fejedelme s a vallás köpenyébe öltözött lelki sötétség ? El tudtátok-e vinni az Ő evangéliumát az emberi élet minden erébe, s nem izetlenült-e meg bennetek az evangélium sava s isteni Mesteretek mindenkit átölelő és mindeneket megsegítő szeretete? — Nincs-e panasz, elégedetlenség; nincs e nyomor és- szenvedés? Óh tekintsétek meg önmagatokat, s jertek, jertek! menjünk ki a bethániai útra, O elébe, a ki a mi fejünk, a mi fejedelmünk; — az a szegeletkő, a melyen anyaszentegyházunk nyugszik, — az a Mester, a ki kötelességeink végzésére megtaníthat s isteni erejével erőt adh^t feladatunk elvégzésére. Jertek, üdvözöljük Őt, mint a ki hozzánk jő, mint az övéihez. Vigyük elébe hódolatunkat s tárjuk ki kebelünket, hogy lakozást vegyen közöttünk. — Ha elfogadjátok Őt, mint az életnek fejedelmét, s ha ereje, szelleme áthat benneteket: vége leend jelen nyomorúságaitoknak! Menzendül bennetek Isten örök igéje; a váltságnak, a kibékülésnek, az üdvnek ama beszéde, mely behat a szívek ós vesék megoszlattatásáig, s az az élet, mely 0 benne és Ő általa vagyon, megelevenítend titeket is. Omladozó falaitok megépülnek; a hitetlenség és közöny eltűnnek ós sem a világ fejedelme, sem a vallás köpenyébe öltözött sötétség nem fognak • diadalt aratni felettetek. A só újra megizesül s megízesíti az egész világ életét. Isteni Mesteretek szivéből igaz szeretet fog szétáradni köztetek, a mely megtart, megsegít, megment minden elesendőt és keblére ölel. A nyomor ós szenvedés panaszos hangja elcsendesül, s általatok meglészen e földön az a békesség, melyet 0 akart hagyni e világnak: az istenországának isteni békessége ! Eljő hozzád s hívogat téged magához : emberi társadalom. Úgy jő el tehozzád is, mint megváltó, hogy sebeidet orvosolja s békességet adjon hánykódásaid közepette. Nincs-e neked is szükséged reá? Nézd meg sebeidet; nézel meg a visszavonást, a gyűlöletet, az elégedetlenséget, az erkölcsi elvadulást kebeledben! Ismerd \be, hogy minden erőd, minden törekvésed a benned hánykódó zavaros tengert megtisztítani s lecsendesíteni nem képes, s jer, óh jer! menjünk ki a bethániai útra, az elé az alázatos, szelíd, de nagyhatalmú ós csodálatos názáreti Jézus elé. Jer, üljünk le az útfélre, mint ama két vak s kiáltsunk felé hangos szóval : Uram ! Dávidnak fia, könyörülj rajtunk ! — hogy isteni keze intésére megnyilatkozzanak szemeid s lásd meg, értsd meg, hogy szabadításod, sebeid orvoslása, békességed, boldogságod csak egyedül Ő tőle jöhet, a kié mindenek s a ki igazi urad és fejedelmed. Ha őt befogadod, elsimulnak benned az egymás ellen törekvő szenvedelmek ; sebeid begyógyulnak s békességedet, boldogságodat nem fogja megzavarni semmi sem. Jertek, jertek mindnyájan! Menjünk ki a bethániai útra s kiáltsuk felé egy szívvel, lélekkel : Légy üdvözölve Jézus, Istennek fia, mi Megváltónk, Szabadítónk! Jövel, óh jövel mihoz zánk: végy lakozást közöttünk, hogy általad éljünk s általad találjuk meg lelkünk édes nyugodalmát ! Jövel, óh jövel áldott Jézusunk ! Hamar István. Nem kell elmenniök. (Máté XIV. 14—21.) Nagy sokaság járt a Megváltó nyomdokán. A városokból ós falvakból egyaránt sietnek utána ; mert hiszen gyógyít;, vigasztal, megelevenít. Szinte beláthatlan nép lepi a sikot körülötte. A nyugovóra hajló nap se tudja őket elhívni, — a siető éj se tudja elijeszteni. De a mi a hanyatló napnál, a muló időnél hatalmasabb : az éhség fogja elszéleszteni a sokaságot, — mondják, sőt tanácsolják a tanítványok; mert puszta a hely, az idő is elmúlt, nekik pedig nem vala több öt kenyerüknél ós két haluknál. Ugyan mit érne az akkora sokaságnak, a melynek csak a fórfia is ötezer? ! »Nem kell elmenniök — mondja a Mester — »adjatok ti nekik enniök.« A tanítványok kételkedve néztek az Úrra. »Nincsen itt több eleség öt kenyereknél ós két halaknál«, — hát hogy elégíthetnénk meg őket annyiból ? ! Bámulatos az, hogy az isteni parancsot mindig kételkedve fogadj a az emberi szív; mert lehetetlennek látszik előtte, épen azért, mert isteni, mert az neki érthetetlen magas. Bámulatos ez azoknál a tanítványoknál, a kik annyi ideig jártak az Úrral ! Jézus, mintha nem is látná, nem is hallaná a kételyt, — parancsol: »Hozzátok icle nekem azokat.« »Vevé pedig az öt kenyereket és a két halakat, — az égre szemeit felemelvén, hálákat ada Istennek, ós mikor megszegte volna a ke-