Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-19 / 12. szám

volt, azon pillanattól függött, vájjon a cél komoly megfontolásával, vagy benső indításból cselekszi-e azt, a mi épen szükséges. A hivatás felőli öntudattal kapcsolatban van a közeli vég biznyossága, mely alkalmas arra, hogy a feladatot és erőt a legmagasabbra fokozza. A Messiás már megjelent a mennyből; ismét elhagyá a földet, de csak azért, hogy előkészüljön a dicsőségben leendő eljövetelhez. A keresztyének az Úr Jézus eljövetelére naponként és óránként várakozó emberek. Az apostolok feladata: nagy gyorsasággal előkészíteni az egész világot a nagy napra. Pálnak jutott a pogány világ; a világ végéig a mi kis idő még hátra van, azalatt az egész pogányságnak tudtára kell adni az örvendetes hírt. Az új-testamentomi férfiak nem tekintenek nyugotra Syanyolországon, keletre is alig a parthusok országán túl. Hogy ezt a földet egy ember bejárhatja, a lehetőség határain belül volt szerintök. Nem annyira a terület nagysága, mint inkább az idő rövidsége okozott nehézségeket a térítésnek. Mivel az idő naponként kisebb lesz, lehető-e minden országokat bejárni ? Innen van a térités rettenetes sietsége. A kiküldötteknek meghagyásuk volt, hogy egy napnál tovább sehol se tartózkodjanak. Eár Pál ilynemű törvényt nem ismert maga fellet (Korinthusban egy éven felül, Efézusban három évig tartózkodott), mégis a vég közelségének bizonyossága nyugalom nélküli, erőteljes tevékenységre indítja. Meggondolva mindezt: a veleszületelt tett-vágyat, a fenséges isteni megbízatást és a rövid időt, — nem lesz többé megfoghatatlan ennek a békeszerelő hősnek a hódító hadjárata. Figyelemre méltó azonban, hogy miként terjeszkedik ki mindinkább tevékenységének köre. * * * A térítés első három évéről minden történeti emlék feledésbe ment. Damaskus volt a megtérés után első állomás, honnan a körülfekvő arab tartomány kínálkozik hódítási térül. Az eredményről semmit sem tudunk ; lehető, hogy Pál a neki alkalmas talajt nem találta meg azonnal. Azután következik a Syriában és Ciciliában eltöltött 14 év. Antiochia a központ, de a kirándulások benyúlnak egész Cyprusig és Kis-Azsia bensejéig. Még Pál nem vezető, a mint szeretnők; az útat még nem ő irányítja. Még csak Barnabás társa, kísérője. A történet igazságtalansága minden dicsőséget Pálnak tartott fenn s Barnabást csaknem teljesen feledte. Pedig ez még talán előbb látta az egyház nagy útját, mint Pál. De az ő engedékeny, szerény természete nélkülözte azt a merev hajthatatlanságot, melylyel Pál a döntő harcban kivívta a pogány-keresztyének szabadságát. A jeruzsálemi és antiochiai harcokból már mint hős és vezér távozott Pál; azután saját útján megy, kitűzött céllal, és a térítésnek pogány jellemével; vetélytársak nélkül. De miért maradt 14 évig Kis-Ázsia keleti sarkában, ha az idő annyira rövid volt ? Felelet csak ez lehet: Pálnak nem volt további utasítása; itt jelöltetett ki egyelőre a határ, melyen önhatalmúlag nem akart túllépni. Még hozzátehetjük : míg a pogány hittérítés Jeruzsálemben nem ismertetett el végérvényesen, minden előrenyomulás kétes értékű, alap nélküli építés volt. Midőn Pál új útitársával, Silással ismét térítői útra indul, — alig van valami tanulságosabb, mint ingadozása. Ázsiába, Efézusba akart hienni ; a Lélek visszatartja. Északra Bithynia felé nyomul a Fekete-tenger felé; a Lélek nem engedi át. Ekkor Troásba megy a tengerhez. s most Isten, látomás által Macedóniába hívja. Minő bámulatos őszinteség szól hozzánk eme tudósításból ! Előre akar menni mindenáron, — de maga sem tudja voltaképen: hova ? — s inkább rábízza magát isteni hangok és jelek vezetésére, mintsem hogy számító elmélődéssel határozott tervet készítsen. Macedóniában a zsinagógákat keresi fel: Filippit, Thessalonikát, Beroát, — míg a folyton tartó üldözés ezen tartományt közelíthetetlenné nem tette. Hellás, mint szomszéd tartomány önként kínálkozik. Az első kísérlet azonban Athénben nem sikerült ; a műveltség és szellemesség nagy görög városánál alkalmasabbnak mutatkozott az idegenek nagy befogadó helye: Korinthus, hol a pauperizmus és a bűn már megegyengette előtte az utat. Korinthusban találkozott Pál a római menekültekkel, Aquilával és Priscillával. Ettől kezdve Rómát tartja folyton szem előtt, s nem is téveszti el többé soha. Azonban mindig akadályok gördülnek útjába s meghiúsítják szívének kívánságait: fogadalmából kifolyó utazását, újabb összeköttetés eszközlését Efezússal, honnan eredményteljes misszió vezethető Ázsiába, s végre, hogy a kollektákat maga adja át a jeruzsálemi szegényeknek. így múlik el hét hosszú esztendő, a világtörténetnek alapításban és áldásban, de egyszersmind szenvedésben és küzdelemben egyedül álló gazdag ideje. Eme tevékenységnek és a folyton előre irányzott éleslátásnak legdicsőségesebb dokumentuma a Római levél 15. fejezete, mely ezen hősies korszak végén Íratott. Ebben az előbb írottak rezulíátumaképen ezt mondja: »Jeruzsálemtől és a szomszéd tartományoktól fogva mind Illiria országig betöltöttem a Krisz tus evangéliumának prédikál tatásában való tisztemet* (19 v.). De még nem Róma a célpontja. — Ott nála nélkül állott elő gyülekezet. Spanyolországot tűzte ki legközelebbi működési teréül. Rómán keresztül akar Jeruzsálemből odajutni. Csakhogy másképen jutott Romába. Nem mint szabad hittérítő, hanem láncokban, mint a császár foglya. És ha nem csalódunk, ezentúl Róma maradt működési helye, és Spanyolországban sohasem fordult meg. Ha azonban méltányos a nagy embert tervei és jóakarata szerint megítélni s nem csupán a szerint, a menynyire azokat megvalósítani képes volt: úgy terveinek csaknem határtalan széles mezeje, akaratának szigorú tisztasága midenek csodálatára méltó. Egyes esetekben követte mindig a pillanat sugallatát és engedett a Lélek minden intésének, ki őt sugalmazta; — de egészben ő jelölte meg tisztán a ker. hittérítés jövőjét, s vallásunknak a görög-római talajon való széles elplántálását teljes öntudattal hajtotia végre. Jól esett neki távol lenni Jeru-24