Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-26 / 9. szám

ismerője volt. Mégis elkerülte a nyomorultat, félve, hogy a vele való érintkezés tisztátlanná tehetné. Mikor a törvény csak arról intézkedik, hogy a tisztaságra ennyi meg annyi. — ilyen meg olyan áldozat égetendő. Arról tanít, hogy a pogány és a halott érintése megfertőztet. A várva várt segélyt csak nem hozta meg egyiknek az érkezése sem. Utánok egy samariabeli ember jött, ki ellensége Izrael fiainak. Ettől már nem is várt segélyt. Milyen öröm csalódnunk néha! A samaritánus leszáll barmáról. Kimosogatja szépen a szenvedő sebeit; olajat önt rájuk, hogy enyhítse kínjait. Megoltja száraz ajaka szomjúságát. Sőt tovább megy szívessége a segítésben. Fölteszi állatjára ; fedél alá viszi, — ott is gondoskodik róla. Könyörületességre indult rajta, — mondja az írás; könyörületessége többre képesíté, mint minden törvénytudás, mint minden áldozás. Mi is »vándorok vagyunk e földi téreken*. Ama mennyei Jeruzsálemből Jerichóba menők. Az út, mely odáig vezet, nem kevéssé vad és bizonytalan, mint a Moáb-hegyein keresztül vezető ama másik. Ha a Moábhegyek gazdagok tövisben, sziklában, alattomos dúvadakban, kegyetlen keblekben: úgy az élet útja tán még ezeknél is gazdagabb. A sátán és minden ő serege leskelődik minden egyes utasra, hogy kifoszsza, megölje. Milyen gazdagon is indulunk útnak az atyai házból, a mennyei Jeruzsálemből! Életkedv, igazságszeretet, vagy legalább is a gonoszt vádoló lelkiösmeret; tisztesség, szemérem, jóravaló vágyak, nemes törekvés, tiszta érzelem, fenkölt remények; imádkozni tudó szív, Istenben bízó lélek ; őszinte kedély, másnak jót tenni vágyó akarat — ezek a mi gazdag kincseink, a melyekkel elindulunk az útra. És mennyi az, a mivel elérjük a célt ? Nem leroskadunk-e a legtöbben, valamennyien, a sajátunk védelmében kapott sebektől vérezve, oda az út szélére, mely Jeruzsálemtől Jerichóba vezet?! Nem elég, hogy tőrbe csalva elveszi a sátán boldogságunkat, ártatlanságunkat, lelki nyugalmunkat, egy szóval mindazt, a mi lelkünkben drága égi kincs; de meg is sebez, összetör, — ott hagy könyörtelen pusztulni az útfélen. Töltöttél-e már így gyötrődve órákat kétségbeesett, összetört lélekkel, nem várva, de majdnem óhajtva a halált ? Ki segített rajtad ? Az az áldozat, mit érted hozott a világ ?! Azok a törvények gyógyítottak meg, melyek könyvekbe írattak a gyógyulás felől ? ! Ki látta meg gyötrődéseidet; ki látta meg lelked vérző sebeit? Ki látta egyáltalán, hogy ott fekszel az útszélen? Az, a ki hivatala szerint nem pap, nem Áron fia, ki rendje szerint nem levita, mert nem Lévi törzséből származott, hanem a ki gyűlölt volt, mint a samaritánusok, megvetett, mint az Garizim hegyén áldozók: az Űr Jézus. Az Ur Jézus ki könyörületességre indult rajtad, ki nem ment tovább, hogy áldozzon, imádkozzon érted, hanem leszáll oda melléd, a szenvedés könyűi, a kín verejtékei és a sebektől kiomlott vér által áztatott porba: erre az átokverte földre. Jézus, az a názárethi, ki leszállt a maga fényes mennyországából, hogy sebeidet kimossa, bekötözze a könyörület olajával; Jézus az, a ki felvett tulajdon két kezére s elvitt a fogadó házba, a mennyeknek országába s ott is megfizetett érted. Oda jutottál általa, hova a magad szegénységéből soha el nem jutsz, édes atyámfia. Ez a Jézus, ez a könvörület, nem gondolkozott azon, hogy nem szennyezi-e őt be por, szenny, piszkosság: csak azt látta, hogy alant a sziklás út mentén halálos betegen fekszik az ember, azon segíteni kell. És segített rajta, te rajtad, én rajtam, édes mindnyájunkon testvéreim. Mikor pedig ezt elvégezte volna, mondja: Eredj el és te is eltépen cselekedjél. De hát kivel cselekedjem eképen ? Nézz csak szét az út mentén, mely Jeruzsálemből Jerichóba vezet; mennyi, de mennyi szerencsétlen testvéredet látod ott majd vérbe fagyva. Majdnem az egeket hasítja már a sok sóhaj, a kín, fogcsikorgatás, elnyomott átokszó, halk zokogás, s tenger a vér. mely a nyitott sebekből könyörületért kiált. Bámulatos az, édes atyámfiai. Soha annyit nem áldozlak a jótékonyság oltárán, mint napjainkban, és soha nem volt mélyebb a nyomor, nagyobb az inség, élesebb az ellentét, ádázabb a küzdelem ember és ember között, több a panasz, mint épen napjainkban. Magyarázatát e dolognak épen abban látom, hogy a mai jótékonyság áldozat. Tényleg úgy is mondják az emberek: én ennyi meg ennyi áldozatot hoztam a hazának, egyháznak és a nyomornak. S a jótékonyság áldozárjai és levitái azt hiszik, hogyha az oltárra van téve az áldozat: az már a szegények javára, a sebes szivek gyógyulásáért elég. Nem elég, nem elég! Le kell szállani a fényes oltár szarva mellől ; ki kell bontakozni a jóillatú tömjénfüst felhőiből. Oda az út porába, oda szálljatok le fényes áldozárjai, nagynevű papjai, levitái a jótékonyságnak, a hol kíntól hörög a kebel, keserűségtől vonaglik a száj, átokkal, káromlással terhesül a levegő minden újabb áldozat után, hogy miért nem volt az gazdagabb, hiszen tellett volna. Majd ott meglátjátok, hogy nem elég ahhoz egy galamb, vagy kecskegödölye; egy tulokfiu is kevés, ha aranyból lenne is, annak a sok keservnek, bűnnek megváltására. Oda egy egész Isten kell, ki a könyörülő szívben lakozik. Könyörülő szívben. Nem végezheti azt el helyetted milliókat érő áldozat sem, mert az éhség, a nyomor újabb milliókat követel-; de a könyörülettől mozduló szív egy dobbanása igen, mert odaadja nem áldozatát, nem millióit, hanem önmagát. Eredj el és cselekedjél hasonlóképen ! íme, édes atyámfiai az az egyesület, mely a mai ünnepélyt s annak sorrendjében ezt az isteni tiszteletet tartja, a Lorántffy Zsuzsánna evangéliumi református keresztyén nőegyesület, ezt a szót hallotta meg, ezt a könyörületességet tapasztalta önmagán, megelevenítő erőnek lenni. Ezt a könyörületességet vitte harczba a bűn és nyomor hatalma ellen sok szegény, az útfélen éhező, szomjazó, nagy mély sebekben vérező testvérünk meggyógvítására. Nem áldozatot akarnak ők hozni a jótékonyság oltárára, melynek árában azután a világtól vagy Istentől valamit kiérdemeljenek ; hanem a tapasztalt irgalmat akarják elvinni mindeneknek. A ruhátlanoknak és éhezőknek ; a lelki sebekben : tudatlanságban, irigységben, kapzsiságban, hálátlanságban, isten -telenségben szenvedőknek egész serege tanúbizonyság az izgalom, a könyörület mindeneket gyógyító hatalma felől. Csodákat mívelt az Úr a mi kicsiny erőnkkel. Alig pár éves fája alatt a könyörületnek már is ezrek találtak enyhülést. Édes atyámfia! eredj el és te is ekképen cselekedjél. Olyan sok a baj a világon, a mi szép országunkban, a mi édes városunkban. Olyan sok a baj, hogy mindenkinek el kellene menni. Ne mondd azt, hogy te nem érsz rá. Hát ha az Ur Jézus nem ért volna rá érted?!