Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-19 / 8. szám

forduló emlékére az összes leányiskolákat *Bora Katalin iskoláknak« nevezték el s az ünnepnapot méltóképen ültek meg. Ugyanilyen ünnepre Lippendorfhan is készültek. Ez igaz nőnek, »Luther kedves Katájának* emléke részünkről is áldassék. A német császár bethlehemi beszédét, melyet tudvalevőleg a lelkészek előtt tartott s a mely ev. prot. szempontból a legsikerültebb keleti beszédeihez tartozik, a prot. sajtó sokféleképen értelmezte. E beszédről Hoppé prépost s jeruzsálemi ev. lelkész, mint fültanú, a következőket jegyzi meg: A császár egyáltalában nem ügy nyilatkozott, mintha az ev. ker. szeretetmunkásság eredményeivel megelégedve nem volna. Erről a császár nemis szólott. s még kevésbé szólhatott annak sikertelenségéről. Ítélete csupán a keleti keresztyénségre vonatkozott, a maga elmaradottságában, s különösen elitélőleg nyilatkozott a szent sir templomának elhanyagolásáról, a melyet közvetlenül bevonulása után látogatott meg. Az ev. egyházat s annak szeretetmüveit még csak meg akarta ismerni. Mindjárt a beth lehemi benyomást ^emelőnek* mondotta s később a császárnéval együtt oda nyilatkozott, hogy az ev. intézményekkel a legnagyobb mértékben meg van elégedve. S a midőn az ev. keresztyénséget a keleten arra intette, hogy a mohamedán világban tisztességet szerezzen a keresztyénség nevének, nem korholni akarta eddigi munkásságát, sőt inkább a maga bizalmának és elismerésének adott kifejezést. Nemis képzelhető az másként annál a császárnál, ki dicsőült elődei nyomdokain haladva, oly nagy érdeklődéssel viselkedett az ev. keresztyénség szeretetmunkássága iránt a keleten. — Örvendünk rajta, hogy egy szemtanú így itéi a császár bethlehemi beszédjéről. A szász-meiningeni tartomány egyházi zsinat, — mint a »Chronik der christlichen Welt* írja — dee. 8—14 ik napjain nagy érdeklődés mellett Meiningen városában ülésezett. A tartományegyházi viszonyok legutóbbi éveinek állapotait tárgyalta. így bibliai intézete az 1895/97. években 2731 bibliát és 63 új-testamentomot adott el. A missziói társulatok közül a lipcseit 1532, az általános prot. missziói társulatot pedig egyszer s mindenkorra 1002 márkával segélyezte. Az egyházi célokra szánt adományok főösszege 1895-ben 44,145, 1896-ban 51,073, 1897-ben 54,461 márkát tesz. A további tárgyalások az iskolai vallástanítástól elkülönítendő s lehetőleg a parochián tartandó konfirmációi oktatás intenzivebb vezetésére, az énekes könyv s az iskolai biblia kérdésére, a bevezetendő új agendára, a szegények háza ügyére, s a lelkészek özvegyeinek és árváinak segélyezésére vonatkoztak. E zsinat is a német protestántizmus belmissziói munkásságának rendkívül élénk voltáról tesz bizonyságot, a melylyel szemben a mi esperességi, kerületi és egyetemes gyűléseink bizony csak adminisztrácionális természetűek. Érdekes az is, hogy a szász-meiningeni zsinat, 30 évi szolgálat után, a lelkészi fizetés maximumát 3600 márkában állapította meg. a mi bizony kevés, p. o. a középiskolai tanárok 5100 márkát tevő maximumával szemben. Hol vagyunk mi ettől, s különösen mikorára várhatjuk a theol. tanárok fizetésének és nyugdíjigényeinek végleges rendezését? A pápás breisgaui Freiburgban díszes diakonisszaház épült, mely mult év december elején fel is avattatott. Az >Ev. Rund* tagjainak ev. túlbuzgóságából és áldozatkészségéből épü't, s a Bund fogja felette gyakorolni a felügyeletet is. A kormány — csudálatos — megtiltotta e háznak az » Evang. Bund* után való elnevezését s csakis az »Ev. diakonisszaház* elnevezését engedélyezte. A német egyetemek tanszabadságáról a XlX-ik században irt a minap Kanfmann, a történet tanára a boroszlói tudományegyetemen. E művében kimutatja, hogy a középkorban, a hierarchiai egybáziasság bélióiban szenvedő egyetemeken a tanszabadságot, valamint a vizsgálódás szabadságát még nem ismerték. A reformáció hozta meg a prot. egyetemek számára a tanszabadságot, mivel az általa hangsúlyozott lelkiismereti szabadság a tudományos kutatás szabadságát is maga után vonta. De azért még soká küzdöttek a német kormányok is a XVII. és XVIII. században a szabadság ellen, s csakis Károly Lajos pfalzi választó fejedelem példájára (ki a zsidó Spinozát hívta meg Heigelbergbe) rombolták le egyes szabadgondolkozású fejedelmek a tudomány szabadságát lekötő tradíciók és szabályok sorompóit. E téren Nagy Frigyes törekvéseinek sokat köszönhet a tudomány. Majd kimutatja Kaufmann, hogy Schiller, Lessing, Goethe, Wolff, Kant és Fichíe igen nagy befolyással volt a tanszabadság s általában a szabad gondolkozás elterjedésére és megizmosodására. III. Frigyes Vilmos a tilsiti béke után azt az elvet vallotta, hogy az államnak szellemi erővel vissza kell nyernie azt, a mit az anyagiakban vesztett, s a tanszabadság elvének befolyása alatt állva, a berlini és a boroszlói egyetemet alapította. Végül helyesen utal a szerző arra, hogy a tanszabadság a maga egész terjedelmében, összes folyományaiban a prot. egyetemeknek s a prot. Németországnak az érdeme, a melyhez a kath. egyetemek csak lassanként csatlakoztak. S Németország ma sem hagyhatja abba és nemis fogja abbahagyni a vizsgálódás és a tanítás szabadságát. Szerző tanulmánya különben a német historikusoknak 1898. április havában, Nürnbergben tartott vándorgyűlésén tartott szabad előadásának bővített alakban való kiadása. A reformációról sokszor és sokféleképen írtak. így Goethe annak egyik nagy jelentőségét abban látja, — hogy Luther példát adott arra, hogy »a jámbor és hűséges* nő helye a családi tűzhelynél keresendő. A r. katholicizmus emberré tette a nőt, mert addig csak ^asszonyi állat * volt, de igazi emberi méltóságra csak a reformáció emelte, a mikor a férfi társává tette, s maga Luther, a reformátor jelölte ki a helyét a házi tűzhelynél. Luthert sok mindenért és sok mindennel vádolták, de azért, hogy a családalapításban előljárt, nem ítélte el senki; s maga Voltaire is, bár skeptikus szemmel nézte a reformációt, Luther házasságában az ő geniális egyéniségének leghatalmasabb megnyilatkozását látta. Az is nagy érdeme Luthernek, hogy mint jogot követelte minden ember számára a szabad vizsgálódást, s hogy a reformációval kezdődik a német kultura s a német irodalom. így Schiller Luther bibliafordítását olyan ajándéknak mondja, a mit az emberiség nem tud neki eléggé meghálálni De politikai jelentősége is nagy volt a reformációnak, mert felszabadította a németeket a pápás világuralom békóiból. Luther hatalmas egyéniségének karakiere pedig csaknem páratlanul áll az utolsó 4 század történetében. A pápás történetírás piszkolhatja, de egyénisége kiválóságát kisebbíteni soha sem lesz képes. Az »Allg. Ec.-Luth. Kirchen-Ztgirja, hogy az Európa 45 trónján levő 24 fejedelmi nemzetségből vallásra nézve 211 férfi ev., 171 r. kath., 46 gör. keleti és 17 mohamedán hitet követ. Tisztán ev. vallású Záhringen, Brabant, Este-Welf, Nassau, Anhalf, Schvvarzburg, Beüss, Waldeck és Bernadotte háza. Túlnyomóan ev. Mecklenburg háza, 10 ev. és 3 r. kath. hercegével; Lippe 36 ev. és 8 r. kath., — Hohenzollern 19 ev., 9r. ka(h.,s 1 gör., s végül Weltin 30 ev., 24 r. kath., s 2 görög (a bolgár fejedelem fiai) hercegével. Egészen r. kath. a Habsburg, Bourbon, Savoya, Wittelsbach. Lichtenstein és Monaco háza; egészen gör.-keleti vallású az Obrenovics dynastia, s mobamedánus az Osmán háza. Az adatokat a »Tágl. Rundschau* közléseiből vette.