Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-30 / 5. szám

felvilágosult pogányok szivét is az evangélium némely gyakorlati parancsai; ezt azután majd követni fogja az egész keresztyén világ- és életnézet. Előkelők és alsóbb rendűek kénytelenek meghajolni a hatalommá vált lelkiismeret. előtt. A fejedelmek ma már nem szipolyozhalják ki többé népeik vérét és életnedvét, mint a hogy ezt 100 év előtt XV. Lajos cselekedte, hogy azt a leggyalázatosabb elveknek dobja oda. Hogy trónjukon szilárdan megállhassanak, nincsenek kényszerítve arra, hogy minden isteni és emberi jogon és törvényen túl tegyék magokat. A hol nem elég az egyéni lelkiismeret, ott segítségünkre jön a nyilvános lelkiismeret, hogy a gyengék annál inkább védekezhessenek ama sötét hatalmak ellen, a melyek a mélységbe akarják vonni őket. Az emberiség erkölcsi előhaladását azonban legjob ban elősegíti az utolsó nagy hatalom. Ezt a hatalmat mély belátással fejezi ki Mózes a maga tízparancsolatában, midőn mondja: »az apák bűnei megbüntettetnek a fiakban harmad- és negyed íziglen, Isten pedig irgalmasságot cselekszik ezer íziglen sokakkal«. Más szavakkal: a gonoszság átka harmad és negyed ízre kihat, a jó áldása pedig ezer íziglen, örökké tart. A világtörténelmi tapasztalatok egyik legnagyobb és legfelségesebb ténye áll itt előttünk. Egyetlen hű és igaz emberi élet sem folyik le hiába, megvan annak az áldó hatása a következő nemzedékekre, még ha rég elfeledték is nevét. Minden nemes cselekedet a világ mindenségben ragyogó ama fényhez hasonlít, a mely egyik csillagból támadva, végig járja az egész világűrt és nem alszik ki soha. Az évezredek folyamában tehát mind nagyobb lesz az emberiség szent öröksége, az áldó, óvó szellemi erők summája; mind jobban gyarapodik a megdicsőült férfi és női hős alakok, a Jézus Krisztus tanítványainak serege, a kik a jog és igazságért való küzdelemben láthatlanul oldalunk mellett állanak. Mindezek nem hiába dolgoztak és imádkoztak, szerettek és hittek, küzdöttek és szenvedtek. Igen, ha valamely nemzedék csak a saját erejére volna utalva, sokszor alábuknék az erős viharban és sokszor diadalmaskodnék a szenvedély. Ha a mai nemzedék fáradt, közönyös és csüggeteg akarna is lenni: mindig ott lesznek mellette Istennek ama dicső tanúbizonyságai, a kik új bátorságot, lelkesedést, életösztönt öntenek belé, s az emberiségnek ép ezért nem lehet visszaesni; az ő útja mindig csak előre visz. Megeshetik vele, hogy ottan-ottan ingadozik, el is esik, de ez az esés csak javára válik, ersősíti őt; a megalázás emeli, lerázza szárnyairól a halál porát s az emberiség sasszarnyakon repül előre az igazság és béke, a boldog élet verőfényes magaslatai felé, s a mult idők minden hü gyermeke oldala mellett áll. És eme nagy és szent csoport kellő közepében, a mely feltalálható mindenütt, a hol az élet legdrágább kincsei fenyegettetnek, ott van az embernek Fia, a maga igénytelenségében, a ki semmi egyebet nem akar mondani, mint azt, hogy felébressze azt -a hitet, hogy az emberiség nagy és magasztos céljának megközelítéséhez mindenki szerezhet magának megfelelő hitet, mindenki megszerezheti azt a meggyőződést, hogy ő is el van híva az Istennel való fiúi szövetségre. Dehát ha áll az, hogy utódaink is szebb képet fognak magoknak alkotni az emberiségről, mint a milyet mi alkotunk, ha sikerülni fog nekik sok oly sebet behegeszteni, a mit mi orvosolni nem tudunk, ha a jövő nemzedék a szeretet és könvörület nagyobb tényeivel fog előállhatni, mint mi, akkor soha sem lesz tökéletesség a földön. A jövő nemzedékek is azt fogják mondani (ha igazak akarnak lenni), egész töredelmes alázatossággal: nem vagyunk mi sem azok, a mik iehetnénk. így vonul végig a tovatűnő nemzedékekkel együtt a földön egyrészt a mulandóság félelme, másrészt tökéletlen voltunk fájó érzése. Ha megnyugvásra akarnak szert tenni utódaink. nekik is felül kell emelkedniük a végesség és tökéletlenség korlátain az igaz, jó és szép egyedüli ősforrásához, hogy aztán közvetlenül általa és benne feltalálják a valódi és igaz otthon békességét. Dr. Furrer K. után Rüszkay Gyula, jánosi-i lelkész. KÖNYVISMERTETÉS. Szenczi Molnár Albert (1574— 1633). írta dr. Dézsi Lajos. Budapest, 1897. A magyar Történeti életrajzok XIII. évfolyamának 4. és 5-ik füzete, Nagy 8-adrét, 243 lap, ára 3 frt 20 kr. Ráth Mór kiadása. Szenczi Molnár Albertnek, a nagy és zsoltár-fordítónak és biblia-revizornak mindez ideig hiányzott irodalmunkban az őt megillető életrajza. Be kellett érnünk azokkal a száraz életrajzi adatokkal, melyek irodalmtörténeti kézikönyveinkben olvashatók felőle. Az irodalom, s főleg a protestáns egyház-történetnek e nagy hézagát kitünőleg pótolja dr. Dézsi Lajos fenti jeles munkája, melyet röviden a következőkben mutatunk be protestáns közönségünknek. A biografia egy küzdelmes, tevékeny és érdemekben gazdag életet ismertet meg. Nemzeti irodalmunk és protestáns egyházunknak egyik kimagasló alakját, ki a maga göröngyös életpályáján keveset ismert abból, a mit az élet örömének nevezünk, de annál többet a küzdelmekből, szenvedésekből és abból a magasabb kötelességérzetből, mit a vallásos és a tudomány olthatatlan szeretete önt és táplál egy nagyratörő lélekbe. Egy valóságos vándor tudós áll előttünk, kit mint a mondabeli bolygó zsidót a reá nehezedő átok, úgy zaklatott folyton az emésztő vágy, hogy irodalmilag minél többet szolgáljon egyházának és hazájának. Mint bolygó fény, mondja életírója, hol itt, hol ott tünt fel előtte csalogatóan a közjó ideálja, s ő lázas sietséggel futott utána, futás közben nem törődve bajjal, szenvedéssel, nem életével, nem családjával. A vándorlásnak és nélkülözésnek szinte mondai alakjává lett, de a mi az életét megnemesíti, az az ő önfeláldozó és áldásos tevékenysége. Ennek a bámulatos tevékenységű vándor tudósnak, ennek az Opitz Mártonhoz és Comenius A. Jánoshoz hasonló magyar írónak kalandokban, viszontagságokban és szenvedésekben gazdag életét és eszményeihez való SZÍVÓS ragaszkodását lépésről-lépésre híven és megkapó élénkséggel beszéli el a derék szerző, ki e munkájával nemcsak az irodalom, de az egyház történetének is hasznos szolgálatot tett. Molnárt gyermekkorától egész küzdelmes pályáján végig kisérve, mint nevelőt, correctort, könyvkiadót, kántort, iskolarectort, lelkészt, írót és tudóst oly élénken állítja szemeink elé s oly híven helyezi be kora irodalmi és tudományos viszonyai közé, hogy rajzaiban mintegy megelevenednek nemcsak a szegény magyar 10