Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-20 / 47. szám

ismerve, hogy mily nagy kulturmissziót teljesíthetne Keleten egy szervezett ev. gyülekezet, Bunsen Józsiással, a vele meghitt barátságban élt jeles berni követtel, tanácskozott e felett, s 1841-ben megbízta őt azzal, hogy lépjen érintkezésbe Angliával egy Jeruzsálemben létesítendő közös angol és német püspökség felállítása ügyében. Az angol egyháznak ez idő szerint a Sión hegyén volt egy alapítványa s egyházilag közös szövetségben élt a jeruzsálemi r. kath. egyházakkal. Bunsen előadta a porosz király terveit. »0 Felsége — a mint az emlékezetes irat mondja — egy jeruzsálemi ev. püspökség megalapításához nagy reményeket füz az ev. keresztyénségnek ottani jövendőjét illetőleg. Ezáltal ugyanis a keresztyénség e bölcsőjén egy állandó középpontot lehetne alkotni az ev. misszió számára, mely hatását éreztethetné le egész Abessziniáig s fel Arméniáig. E mellett pedig egyszerű módon egy, nemzetiségi tekintetben neutrális munkatért nyernénk, a melyen az általános keresztyén hitből eredő szeretetmunkásság útját egyengethetné a különféle felekezetek közötti ellentétek kiegyenlítésének is.« A porosz király ezen javaslata Angliában barátságos fogadtatásra talált. Az üj evang. püspökség költségeiben a két ország részt vett közösen. Az angol prelátus propoziciójára elhatároztatott, hogy a püspöki székre a két korona (elváltva fog kinevezni püspököket, ügy azonban, hogy a poroszok által kinevezendő püspök az anglikán püspöki ordinációnak is köteles lesz magát alávetni. Az angol magas egyház nevezett ki először püspököt 1841. nov. 6-án, a londoni Kings-kollégium Alexander nevű tanárának, egy kikeresztelkedett zsidónak a személyében, a ki ,1842. január 21-én el is foglalta helyét az »egyesült angol és német ev. püspöksége székén. 0 azonnal összegyűjtötte az ottani csekély számú híveket, s főgondját különösen a zsidómisszióra fordította. Három évi hivataloskodása után, 1845-ben utódját Poroszország nevezte ki Gobat Sámuel, egy francia származású svájci, érdemekben gazdag misszionárius személyében, a ki ott 1878-ig áldásteljesen működött s alatta az ev. egyház nagy lendületet nyert. 1848-ban két bázeli misszionárius telepedett le családostul Jeruzsálemben s ezek képezték tulajdonképeni magvát a mostani német ev. gyülekezetnek. Két évre rá magához hívta Gobat a hires Fliednert s ennek segítségével megalapította a diakonissza-kórházat, s csakhamar azután az ev. iskolát is. 1852-ben egy német lelkész, Valentiner is megtelepedett Jeruzsálemben, s megengedtetett neki, hogy a londoni zsidómisszió birtokaban lévő Krisztus-templomban minden vasárnap délután német prédikációkat tartson. Ez volt az első német lelkész a szent városban. 1859-ben ismét új lépéssel ment előre a gyülekezet, a mennyiben a Johannita-lovagrend prot. ága elhatározta, hogy a német ev. egyház ügyét magáévá teszi s azt tőle telhetőleg támogatni fogja. Ez a rend a jeruzsálemi >idegenek szállóját.« kezébe vette, s midőn egy évre rá a régi maroniták a Libanon környékén majdnem a megsemmisítésig üldöztettek, Beirutban egy aszilumot alapított számokra, s impulzust adott a jeruzsálemi szír árvaház megalapítására, a mely lassanként tovább fejlőd vén, ma mintegy 150 arab gyermeket nevel falai közt. Nevezetes fordulatot eszközölt a keleti ev. egyház életében az 1869 ik esztendő. Ez évben ugyanis, majdnem egyidejűleg. Európa három legnagyobb fejedelme látogatta meg a Szentföldei, t. i. a mi királyunk, a francia császárné s a porosz trónörökös. Abdul Aziz szultán ez alkalommal I. Vilmos porosz királynak, nagyrabecsülése jeléül, Jeruzsálemben a »szentsír-templom* közelében, egy nagy telket ajándékozott, azt. a mely ma »Murisztán« néven ismeretes, s a mely hajdanában a Johannita-rend tulajdonát képezte. E telken hajdan templom (az ú. n. Maria latina) s kórház állott, de bizony ezek már régen romokban hevertek. Miután e telek a németek kezébe jutott, csakhamar az a vágy támadt bennük, hogy azt beépítsék, illetve a régi Mária-templomot restaurálva, egy impozáns ev. templomot építsenek rajta. S 1872-ben Adler fő udvari építész le is utazott Jeruzsálembe a ezélból, hogy a telek beépítésére nézve terveket dolgozzon ki. Közadakozás útján e célra 210,000 márka folyt be; de miután ez összeg elégtelennek látszott, a terv megvalósítása jobb időre halasztatott,. 1878-ban meghalt a jeles Gobat s a következő évben angol részről dr. Barclay lőn utódjául kinevezve. Egy év alatt azonban ez is sírba szállván, Poroszországon volt ismét a kinevezés sora. Ekkor azonban egy lényeges fordulat állott be. Ez idő szerint a Hohenzollern-dinasztia került Németország trónjára, a mely a német püspöknek az angolok által való ordínációját ellenezte. E miatt némi differenciák támadtak közöttük, a melyek soká tartó alkudozás tárgyát képezték. S miután nem tudtak megegyezni, a Frigyes Vilmos által Bunsen közbenjárásával létesített, szövetséget egymásnak felmondták s a németek külön szervezkedtek. A további baratságos viszony azonban továbbra is fenmaradt közöttük. 1889-ben, II. Vilmos sürgetésére ismét szóba jött a félbehagyott jeruzsálemi ev. templom ügye. A terv megvalósítása céljából Groth-l&\, a hires wittembergi Luthertemplom művészi restaurátorával tanácskozott, s ez megcsinálván terveit, 1893. október 31-én, számos kül- és belföldi előkelő prot. férfiú jelenlétében letettek alapkövét annak a templomnak, a melyet a német császár s előkelő prot. egyházférfilakból álló kísérete jelenlétében ez év okt 31-én avattak fel, s a, mely a »Megváltó-templom« nevel viseli. A templomfelavatás aktusát — az előre megállapított programúi értelmében — Dryander generálsuperintendens, udvari főpap végezte, s neki Goltz főegyházi tanácsos és Erdmann generálszuperintendens segédkeztek. Az oltári funkciót Faber generálszuperintendens végezte, s az ünnepi beszédet Hoppé jeruzsálemi ev. német, lelkész tartotta. Az új templom (melynek rajzát a német lapok nagy számban, a magyar lapok közül a Luther-társaság vallásos lapja: az >Ev. Családi Lap« 5-ik száma hozta) Keleten a legnagyobb s legdíszesebb templomok egyike. A tervet hozzá II. Vilmos császár adta. Külsejére nézve román stílben épült, három-hajós bazilika, a főhajón egy magas, nyolcszögű kupolával. E templom állítólag eszményített restaurációja a régen ott állott »Maria latina* templomnak. A torony a jobboldali hajón áll; a főbejárat elől a középső nagy hajón van s oldalt szintén van egy bejárat. A tér, a melyen ez épület áll, közel fekszik Jeruzsálem főnevezetességéhez: a Szentsír-templomhoz. Elől az utca »Frigves Vilmos* nevét viseli, az oldal-utcának pedig »Szentsír-templom-út« a neve. Az eaész épület majdnem félmillióba került. Belül gyönyörű freskók díszítik. A toronyban három harang van, s rajtuk a következő feliratok olvashatók. A D harangon: » Vigasztaljátok, vigasztaljátok az én népemet, azt mondja a ti Istenetek; szóljatok Jeruzsálemnek kedve szerint valókat ! (Ézs. 40, 1—2.) Az F harangon: »Az ő tidajdon vére állal ment bé Krisztus a szentséges helybe, minekutánna örök váltságot szerzett volna.* (Zsid. levél 9, 12.) Az A harangon: Ama magasságos Jeruzsálem pedig szabados, mely mindenikünknek anyja.* (Gal. 4, 26.) E feliratokat Vilmos császár választotta.