Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-20 / 47. szám

Mindezek mellett még az az előnye is megvan a harmadik módozatnak, hogy nagyon egyszerű. Még csak az se kell hozzá, hogy akadémiáink megtagadják egy kissé önmagokat, elfeledjék régi nagyságukat, vagy lejebb szálljanak mai színvonalukról. Semmi egyéb nem szükséges, csupán annyi, hogy a konventi szervezetben rendes ós köteles tantárgyakul kiszabott tudományokat négy óv helyett — mint említém — három évre oszszák be, a mit igen könnyen meg is tehetnek, mert hiszen az egészet mindössze 52—55 órán kell előadni s így 17—19 óra esnék egy-egy évre. E mellett egészen könnyen lehet még 4—5 órai bölcsészeti, nyelvészeti és történeti kollégiumot mindenik éven hallgatni, ebbe önként órthetőleg beleszámítva a szintén kötelezett bölcsészettörténetet és neveléstant is. A theologiai tanfolyam negyedik évére aztán mind a nyolc akadémia növendékei a fakultásra sereglenének, minélfogva egy évig valamennyi lelkészjelölt részesülne az egyetemi képzésben, mely már nem arra irányulna, mint az akadémiák jelenlegi szemináriumszerű ós továbbra is fentartandó rendszere, hogy az egész tantárgyat elejétől végig előadják a tanárok a tanévre előírt óraszám alatt, hanem, mint a német ós holland egyetemek protestáns theologiai fakultásain, vagy mint a magyar egyetemeknek is bölcsészeti karain, többé - kevésbé speciális részleteknek a tárgy legmélyébe hatoló, olyan színvonalon álló előadására, hogy a mit az előadó tanár elbeszél, bátran világ elé is bocsáthassa az illető kérdésről szóló monographiaképen. Milyen hatása volna ennek tudományos theologiai irodalmunk fejlődésére! És nem szól ellene az sem, hogy így a fakultáson általában csak egy évet hallgatnának a növendékek, mert hiszen a zöm úgy se fog magasabb kvalifikáció szerzésére törekedni, míg azok, a kik doktorátust akarnak nyerni, a köteles egy éven kivül még egyet, sőt kettőt is tölthetnek a fakultáson, ha az első ós második lelkészi vizsgálat közé eső évre kimondatnék, hogy azt bárki egyetemen töltheti, sőt mint ma is, akkor is be lehetne még a második lelkészi vizsgálat után is egy-két évet annak számítni, a ki az alatt akár a hazai, akár egy külföldi egyetem theologiai fakultásának rendes hallgatója. A doktorsághoz, mint a bölcsészeti szakon, itt is elegendőnek kellene venni kétévi hallgatást, a licenciátushoz pedig a már megszerzett doktori cím ós lelkészi képesítés képezhetné véleményem szerint az előfeltételt. Hogy az eddigi rendszer szerinti magántanárok ebbeli címével ós képesítésével mi történik, nem tudom, de valahogy a felől is jó volna intézkedni, mert az már igazán lealázó volna akadémiánkra, hogy az általok osztott s rájok képesítő diplomát az egyetemi fakultás absolute ne akceptálja. Véleményem szerint az volna a legmóltányosabb ós a legcélszerűbb, ha a mai magántanárok ez iránti diplomája, akár theologiai tanárok, akár lelkészek az illetők, theologiai doktori oklevéllel cseréltetnék ki. A mi az általam ajánlott módozat egyéb részleteit illeti, ezen az alapon könnyen ki volnának dolgozhatók. Csak egyet akarok most még megemlítni. Azt tudniillik, hogy a már a fakultáson levő hallgatók azokat a jótéteményeket, melyekben eredeti akaclémiájokon részesültek, a mennyiben lehetséges, tovább is élveznék. Egyet, a mi a református hittanhallgatóknak majdnem teljesen biztosítni tudná budapesti óletfentartásukat, azaz a legációkat meg is említem ilyenül. Ezt bátran föl lehetne számukra tartani, mert ez az intézkedés senki jogát és érdekét nem sértheti, sőt ellenkezőleg jogos igényeiket tartaná érvényben, a mellett, hogy a közérdekre nézve körülbelül nélkülözhetetlen volna. Azzal az óhajtással zárom soraimat, hogy ha talán nem is fognak nézeteim köztetszést aratni, vagy épen testet ölteni: a budapesti protestáns theologiai fakultás akármi módon, de minél előbb kezdje meg nagyra hivatott működését. Siker és áldás fog nyomában járni, s nem is kell hozzá egyéb, csak hogy a vallás- ós közoktatásügyi kormány komolyan akarja s ne késedelmeskedjék megvalósításával. Zoványi Jenő. A népies vallásos kiadványok érdekében. Jő Hornyánszky az idén is bekopogtatott bérmentesített küldeményévei. Mint ügyes üzletember, nem háborgat, mikor többször vagyunk elfoglalva a szérűn, a petrencék és kazlak körül, mint a tanulószobában Ellenben úgy a falevelek hullása idején, mikor már gondolja, hogy félig-meddig rendben vagyunk, beszántottunk, bevetettünk : útnak ereszti több kilós csomagjait. A mik pedig azokban szépen elhelyezve vannak, azok különféle, díszesen bekötött imakönyvek, zsoltárok, kis és nagy bibliák, Protestáns Arvaházi Naptárak, változatos szinü füzetkéi a »Koszorú*-nak és még sok, sok egyebek. Tehát ismét volt aratás a szellemi életnek ezen a dűlőjén is; a jelen év sem volt meddő, gyümölcstelen, örülni kell ezen, örülni különösen az ú. n. népies irodalom művelésén. Mert imákat, zsoltárokat, bibliát csak mindig tudtunk adni népünk kezébe; jó öreg Szikszaynk meg épen nagyon is ismerős volt a protestáns-szegények hajlékaiban, de az a művelet, hogy megértve a kor szellemét, a társadalmi viszonyokból folyó és önként kinál-