Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-13 / 46. szám

emlékezik meg forrásunk Wittenberg városa vendég­szeretetéről. Ideje azonban, hogy vessünk egy pillantást az ultra­montánizmus világába. Míg az ultramontánizmus a pápás országokban minden valódi hazafi szemeláttára »fején hordozza az ítéletet*, s míg Olaszországban az utcai forra­dalommal való szövetkezésén éretett, Franciaországban hamisításokkal, katonai konspirációkkal kacérkodik és Spanyolország egykori nagyságának és hatalmának utolsó maradványait is halomra döntötte: addig Német­országban, a reformáció hazájában máig is emelkedőben van. Nézzük csak annak főbb jelenségeit egyenként. Ér­dekes és tanulságos azokkal foglalkozni. Az ez idei krefeldi pápás nagygyűlésen külsőleg csakugyan imponált és demonstrált az ultramontánizmus az egész vonalon. Belső szellemi szegénységéből azonban — jegyzi meg helyesen Hoensbroech gróf a »Tágliche Rund­schau « hasábjain — nem szabad hamis következtetéseket vonni. Mennél kevesebb az eszmei tartalom, annál nagyobb az ügyesség a nagy néptömeg fanatizálásában. A német kormányoknak azonban még sem kellene megijedniük az ultramontán erőlködésektől. Jól mondotta Baumgarten H. históriai professzor a német államnak 1886. évi nagy veressége alkalmából: »Hogy mit jelent a protestantizmus és a katholicizmus a modern eszmevilágra nézve, a felett a multak tanulságai alapján nem lehetünk kétségben. A római egyháznak, saját erejéből való haladásának félt veszélye, a melytől annyian tartanak, nem létezik. Látszó­lagos kolosszális hatalma csak a mi gyengeségünknek és esztelenségünknek a produktuma.® Ép azért üres beszédek voltak Schmitz püspök deklamációi a vatikáni katholiciz­musnak állítólagos szellemi vívmányairól és hazafias tetteiről, a melyekben csak a képmutatás nagyobb az igaztalanságnál. Rég megszokott módja ez e köröknek, kik hallgatni és deklamálni merészek egyaránt. Továbbá a centrumpárt kedvelt thémája, a jezsuiták visszatérésének kérdése újból napirendre került a pápás sajtó orgánumaiban. A »Germánia<, Németországnak ez a szakasztott ^Alkotmánya* vagy »Magyar Ailama*, vállalkozott e pápas feladatra. Erzsébet királynénak egy ólálkodó gonosz által való meggyilkoltatása alkalmából a jezsuitizmusban látja az anarkizmus titkos ellenszerét. Hogy a jezsuitáknak ilyen ellenszerük nincsen, azt tudjuk; hisz Olasz-, Francia- és Spanyolországban szépen megfér egymás mellett jezsuitizmus és anarkizmus, s aztán azt is tudjuk, hogy Meglia bíboros szerint ^rajtunk csak a forradalom segíthet !* Neki melegedve azt is mondja a »Germania«, hogy az anarkisztikus mozgalmak s a szociá­lis felforgatások sikeres legyőzéséhez a jogrend sérthe­tetlenségének a néptudatbau való erősítésére van szükség. Tehát megértük azt a XIX. század végén, hogy a jezsuiták a jogrend védői és biztosítói. Valóban difficile est satyram non scribere ! Hát nem tudja-e a »Germánia«, hogy a jezsuita­rend épen a jogi és állami rend megvédése és biztosítása céljából tiltatott ki a német birodalomból ? Hisz a jezsui­ták morálja elvi ellensége minden jogi és állami rendnek. A ki azt tanítja, hogy az egyházi felsőbbség iránt tartozó cadaver engedelmesség (szerzetesi votum: »homo velut cadaver«) megtörheti az alattvalói hűséget, vagy azt hirdeti, hogy a pápa politikai világuralma feliette áll a világi hatalomnak; a ki a lelkiismereti szabadságot s a vallásegyenlőséget a pápai Syllabussal »esztelenségnek« deklarálja, s a modern állami rend alapjait a r. kath. nép körében igaztalannak és keresztyénellenesnek mondja: az annak épen olyan veszedelmes ellensége, mint az anarkista. A genfi anarkista gyilkosság az anarkismus és a jezsuitizmus közötti drasztikus összehasonlításra vezethet. Avagy nem hirdette-e a jezsuiták morálja a zsarnokgyilkosságot? Ha azt a »Germánia« nem tudja, úgy olvassa meg a r. kath. Hoffmaun Fridolin : »Hat je ein Papst die Lehre vom eventuellen Erlaubtsein der Fürstenmordes verworfen?* című tanulmányát a »Deutsch. Ev. Blátter* XII. évf. 6. és 7. füzetében. Annál alaposabb munkát egy r. kath. író szakavatott tollából aligha olvas­hatunk. XIII. Leó pápa a minap Olaszországot »Mária, az égi királynő legkedveltebb helyének* mondotta, a mely­nek katholicizmusáról pedig Marjano egyháztörténeti tanár Rómában következőket mondotta: »Teljesen igaza van Machiavellinek. A katholicizmus, ez az érzéki, gépies, babonás gyakorlatokkal teljes formalizmus, a léleknek mitsem ád, bensőleg meg nem indít, nem épít, hanem a vallástalanságnak az előállását idézi elő. Ez volt az alapoka Olaszország sülyedésének s bukásának, mert a szellemet, az egyéni hitet s az ezzel összefüggő dolgo­kat mind megsemmisítette, a népet pedig erkölcstelenné és roszszá tette*. Ez az erkölcstelenség megnyilatkozott a májusi milánói lázadás alkalmával is, a melyet a pápá­nak nemrég »urbi et orbi* kibocsátott encyklikája leta­gadni merészelt. Erre azonban megkapta a megérdemelt választ a Rómában »PEvangelista« cím alatt megjelenő lap részéről, a melyből kivonatosan közöljük a követke­zőket: »Az udvariasság s a műveltség teszi kötelessé­günkké, hogy válaszoljunk arra az encyklikára. a melyet szentséged az olasz néphez intézett. Ez encyklika közzé­tétele a logika hiányán kívül nyilt megtagadása a papai szabadság és függetlenség hiányairól szóló eddigi jere­miádoknak. Nyilt kihívása ez az encyklika Olaszország­nak, kormányának és fennálló intézményeinek; sőt a sorok között a forradalomra való felhívás is olvasható. Ön a vallását akarja megvédelmezni. E felett mi nem vitat­kozunk. Ha vannak jogai és kötelességei, úgy ilyenek Olaszországnak is vannak. Mert vannak >az Istennek*, s vannak »a császárnak* jogai. így tanított minket Krisztus, kinek kijelentéseit Önnek, mint földi helytartójá­nak is respektálnia kell. Az állam joga és kötelessége, hogy intézményeinek és birtokának épségben tartásáról gondoskodjék. Elődjei tűzzel - vassal pusztítottak el és máglyákkal égettek el igét és írást, s ma hivatalos lapja csaknem naponként lazít Olaszország ellen. Ne izgassa fel valami nagyon Olaszország érzékenységét. Ön, ki »fog­ságban* van, az olasz nép érzületet és gondolkozását 92*

Next

/
Thumbnails
Contents