Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-06 / 45. szám

sífják a történelem lapjai, ezt bizonyítja az elfogulatlan ész, mert az egyház (értsd: az evangéliumon alapuló egyház) az emberiség szükségleteinek élő kinyomata. S azért, míg körötte minden pusztul és enyész, romokba omlik minden, ő maga Istentől nyert méltósága dicsfényében egyedül megingatlanul magaslik fel. Mily boldog tehát az, ki vihartól hányt hajóban azon biztos tudattal evez, hogy el nem merül. Haladjatok tovább is a megkezdett úton, s hiven eddigi feddhetetlen múltotokhoz, a becsület és jámborság legyen életszabályotok. Ragyogja be élteteket a tudomány s tudománytok fényét emelje éltetek. Erényben, jó tettekben s főleg könyörülő szeretetben példaképül tündököljetek. Semmi sem emeli közelebb Istenhez az embert, mint a jótékonyság; nincs nagyobb szerencse, mint ha tudunk s nincs bennünk semmi jobb, mintha akarunk segíteni mennél többeken. Egyeneslelkűséggel, hitszilárdsággal az isteni igazságok megrendíthetetlen alapján erősen álljatok, hogy Krisztus ügyének munkálásában sem a kegyek meg ne szédítsenek, sem az élet ama veszedelmei, bajai, melyek az akaraterőt megzsibbasztani, megtörni szokták, el ne csüggeszszenek, nem a szűkölködés, nem a mellőztetés, nem a világ gyűlölete, rágalmai s ezek alapján meghallgatástok nélkül ellenetek szórt igaztalan vádjai. Ez az a lélekszilárdság, ez az a kitartás, mely Krisztus bajnokaihoz egyedül méltó, ki csak jó harcot harcolva győzedelmeskedhetik«. A keresztyén vallás isteni erejéről s a papi hivatal magasztos voltáról áthatott presbyternek magasztos intése ez fiatalabb presbyter-társaihoz. Chrysosthomusnak a papi hivatalról írt örökbecsű művének fenséges gondolatai, avagy egy némelyik protestáns superintendensnek emelkedettebb szellemű lelkészavatási beszédei vissza tükröződnek e záró sorokból. Egyébkor is örömmel olvasnánk ily evangéliumi szellemtől áthatott főpásztori lelkesítő sorokat, s őszintén ajánlanók saját felekezetünkhöz tartozó lelkésztársainknak is, hogy vegyék lelkökre s vegyék magasztos pályájuk futásában irányadókul az ily utasításokat. Csak a Krisztust! Csak az evangéliumot! Csak ezt hirdessétek ! Mi arra nagy súlyt nem helyezünk, ha keresztyén társaink egy része térden állva imádkozik, ha templomában négylábú asztal helyett a régiek oltárához hasonlító alkotmányt állít, és azon gyertyákat lobogtat vagy nem lobogtat. Mi az üdvöt nem az ilyesféle külsőségektől feltételezzük : hanem az az egy fő és szükséges dolog, hogy a tiszta evangélium, Krisztus meg nem hamisított tudománya hirdettessék, szóval és tettel. Ettől függ a népek és országok boldogsága, előbbre menetele. In hoc signo vinces! Diósi Márton. ISKOLAÜGY. Önművelés értelmi, testi és erkölesi téren. Útmutató fiatal emberek és tanulók számára. (Folytatás.) 8. Az eleiének másik tehetsége, mely különös művelést igényel, az emlékezet. Mi haszna sincsen annak, hogy kincseket gyűjtünk, ha nem vagyunk képesek azokat beraktározni; épen úgy haszontalan dolog megtanulni azt, a mit nem vagyunk képesek emlékezetünkben megtartani. Szerencsére, valamennyi értelmi képességeink között ez az egy az, melyet gyakorlás által a legbiztosabban lehet tökéletesíteni, s a mellett a gyönge emlékezőtehetségnek vannak olyan támaszai, a minők a gyönge képzelő vagy a gyönge okoskodó tehetségnek nincsenek. Azon legfontosabb pontok, melyekre ügyelni kell, hogy a képzelőtehetségbe egyszer bevéset tények magmaradása biztosíttassék, a következők: a) Az eredeti benyomásnak határozottsága, élénksége és erőssége. Ne remélje senki, hogy emlékezni fog arra, a mit csak futólag és határozatlanul fog fel. A sokféle homályos és gyönge benyomások, melyek az elmére mintegy rögtönösen zúdulnak reá, csakhamar olyan ködben enyésznek el, mely mindent elföd és semmit sem mutat meg. Jobb az emlékezőtehetségre nézve, ha egy nagy tárgy egy tényéről egy határozott eszméje van, mintha az egészről zavaros eszméi volnának. b) Semmisem segíti annyira elő az emlékezetet, mint a rend és az osztályozás. Az osztályok mindig kevés, míg az egyedek nagy számmal vannak ; s egy osztálynak jól ismerése magában foglalja annak ismeretét, a mi az egyedek jellemének legkiválóbb lényegét alkotja, és a mindnek megtartása legkevésbé terheli az emlékezőtehetséget. c) A legközelebbi fontos dolog az ismétlés. Ha a szeg nem akar a falba menni egy ütésre, ütni kel rá egy másikat és ismét egy másikat. E téren semmisem lehetetlen a merev kitartás előtt. Ha valaki nehéznek találja emlékezetben tartani azt, hogy szanszkrit nyelven Istennek Déva a neve, csak ismételgesse e szót kétszer naponként, vagy kétszer hetenként: és nem fogja azt elfelejteni. Minél kevésbé jó valakinek, természetnél fogva, az emlékezőtehetsége, annál inkább rajta kell lennie, hogy folytonos gyakorlással tökéletesítse azt. Tehetségeinknek alkalmilag, épen mint a lusta állatoknak, szükségük van a korbácsra, mert különben nem haladnak. d) Ismét, ha az emlékezőtehetség gyönge, talán az okiság iránti érzék erős az illetőben; és ezen erő, ha okosan használjuk, az úgytetsző hiányt valódi nyereségre változtathatja át. A könnyű emlékezőtehetséggel megáldott emberek nagyon hajlandók lehetnek arra, hogy egyszerűen megelégedvén ezen képességükkel, egy betanított papagály ügyességével, nagy tetszés mellett mutogatják azt; de az olyan ember, ki a kellő ok hiányában nehezen emlékezik valamire: kutat a tények oki összefüggése után, és ha megtalálta is azt, az észszerű követ-