Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-10-30 / 44. szám

EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztőség: IX. kerület, Kálvin-tér 7. szám, hová a kéziratok cimzendök. Kiii<l«í-liivaful : Homyánszky Viktor könyvkereskedése (Akadémia bérháza), hová az elöflz. és hirdet, díjak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZIÍY VIKTOR. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ára : Félévre : 4 frt 50 kr ; egész évre : 9 frt. Egyes szám ára 20 kr. Királyi papság, szent nép. . . . (Reformáció emlékünnepe alkalmából.) »Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok; oly nép, melyet Isten a maga sajátjának tart, hogy annak hatalmas dolgait hirdessétek, a ki titeket a setétségből az ő csudálatos [világosságára hívott (I. Péter 2:9.)«. Péter apostolnak eme fontos szavai jutnak eszembe, a mint a mult hót egyházi eseményei fölött elmélkedem s a reformáció ránk következő emlékünnepére gondolok. A hitjavítás számos örök igaz hitelvei között fennen hallom hangoztatni az apostoli szót: »Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok®. Hallani vélem, a mint Luther hatalmas hangja fülébe harsogja az elámult világnak : Krisztus az egyetlen közbenjáró, szentjeitek és papjaitok egy lelket sem tarthatnak meg, mert ők is gyarló emberek! Látom, a mint Kálvin világra szóló szervező ereje a presbyterekben »választott nemzetséget, királyi papságot és szent népeim állít minden gyülekezetben az igehirdető ós sakramentum szolgáltató lelkész mellé s szigorú egyházfegyelmet szervez az eklózsiában, hogy a föld népe valósággal Isten népe, választott nemzetség, szent nép legyen. És látom, mikor később, a reformátori hitelvek elhalaványulása miatt a bibliához visszatért pietizmus ismét felújítja »az egyetemes papság« bibliai ós reformátori nagy elvét s a világi elemnek nemcsak az egyházi adminisztrációban, hanem a lelki dolgokban is újabb ós újabb munkatórt ós erőórvényesítóst kér ós biztosít Krisztus földi egyházában. Valóban, a reformációnak többi nagy hitelvei mellett egyik igen fontos, rendkívül termékeny és végtelenül hatályos elve az »egyetemes papságcc elve. Hittani szempontból a »királyi papságcc elve rombolta szét a papi ordó, a rendi papság pogányos képzetét; ez döntötte meg az üdvközvetítő paphatalmat s állította vissza ezt a fölséges evangéliumi elvet: üdvösség dolgában Krisztus az egyetlen próféta, pap ós fejedelem, tehát se közbenjáró szentekre, se papi fejedelmekre nincs az embernek szüksége, hanem Krisztus útmutatása szerint minden lélek közvetetlen maga érintkezzék Urával, Istenével; mert kiki magának áll vagy esik. Erkölcsi szempontból a »szent nép« elve döntötte meg az alsóbb és magasabb erkölcsiség, a világi és szerzetesi morál közti hamis különbségtételt s ez érvényesítette a krisztusi nagy erkölcsi elvet, hogy nemcsak a papnak és apácának, hanem minden léleknek istenfiúsági tökéletességre kell törekednie; mert Krisztus megváltóttjai, ^választott nemzetség, királyi papság, szent nép«. vagyunk mindannyian. JEgyhcizszervezeti tekintetben a »királyi papsága és »szent népcc elve törte meg a papuralom nyomasztó igáját s állította vissza a lelkészi és világi elem paritásos elvét az egyházkormányzat ós fegyelem minden fokozatán, a minek áldásos voltát ma is sínyli a sokszor földicsórt római egyházszervezet s a minek, bár részleges megmegvalósításáórt eseng a római katholikus világi elem, az ő folyton meg-megújuló, de mindig meghiúsuló autonómiai törekvéseiben. A mi mult heti egyházi dolgainkról elmélkedve, örömmel tapasztalom, hogy a reformátori »királyi papságcc és »szent nép« elve nálunk se ment egészen feledésbe, sőt a mint egyes jelekből látszik, most kezd valódi öntudatra ébredni s napjainkban készül elvszerűleg ós következetesen érvényesülni. íme néhány fontos jele ama fontos hitelv öntudatra ébredósének. Szilágyi Dezső dunamelléki református főkurátor szókfoglaló beszédében az a nagy reformátori elv domborodik ki vezóreszme gyanánt, hogy »az egyház a hivők odaadó ragaszkodásán nyugszik; itt mindenkinek, a legszegényebbnek is, van befolyása az egyházra, de viszont mindenki, a szegény is, hozzájárul az egyház fentartásához« ;