Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-16 / 42. szám
van, képezte az első tanári kart. Gönczy maga igazgató lett s Török a »fentartó-testület«, mert ez bizony így volt. Szellemi és anyagi alapítás, vezetés így kapcsolódott össze. Hol végződött az egyik hatáskör, hol a másik, miért azt keresni ? Szövetkezésük szép emléke egy életerős intézmény, melyet az egyház későbbi vezetői, az ép most elhunyt Tisza Lajos és egyházunk nagyérdemű püspöke, Szász Károly, dicsőségesen tovább fejlesztettek. Szeretnék most valamit mondani Gönczyről, az igazgatóról. Szeretném jellemezni a vezetésben nyilatkozó talentumát, a methodikus eljárásokat, melyek működését jellemezték s melyeknek emlékeit latin nyelvtanában, növénytanában, földképeiben stb. hagyta hátra. Szeretnék rámutatni az ő tanszergyűjteményére, mely sokáig képezte természettani múzeumunk magvát. De az idő sürget s egy 50 éves munkásság néhány perc alatt úgy sem jellemezhető teljes szabatossággal. Legyen azért itt csak megemlítve tevékenységének az az ága is, mely az egyetemes tanügyi bizottság körében folyt le s iskola szervezetek, taneszközök készítésében tetőzött. Valamint ismét csak említsük meg az Egyházi Lapok, a Pesti Napló s a Budapesti Szemle hasábjain megjelent cikkeit, melyek előtanulmányok voltak a későbbi államférfiúi pályára. De 1862-nél mégis állapodjunk meg. Ez az óv adta nekünk a Gönczy-Abócét, a nagy mester legfontosabb művét. Hiszen igaz, jelentéktelen egy munka egy-egy iskolakönyv, s ma talán szégyenszámba is megy. Legalább, a ki iskolai könyvet ír, azt a »tudós« lenézi; a szülők, kik egy kézelőre, csipkére stb. a forintokat nem sajnálják, a tankönyvírót összeszidják, s a poéta a »tanügyi bácsikaU kigúnyolja, ós mindamellett a mondó vagyok: a ki egy jó iskolakönyvet ír, az megérdemli, hogy donációt adjanak neki s a nevét közhelyen kifüggeszszék. A Gönczy-Ábóce épen három évet takarított meg az ifjúságnak. Addig négy év alatt tanultak meg az iskolában írni-olvasni, ma a Gönczy-Ábóce óta karácsonyra már olvas a gyermek s egy óv alatt ezzel a nagy tudománynyal teljesen elkészül. Dicsőséges dolog volt ez az Abéce. Népiskoláink tanítástörténetóben Zákány, Erdélyi Indali Péter, Gönczy Pál Ábécéikkel vívták ki maguknak a legszebb helyet. 1867-ben, június 1 6-án Eötvös Gönczyt osztálytanácsossá tette. Eötvös magyart akart nevelni. Még akkor kevés frázis jött forgalomba. Nem hordta a száján mindenki a nemzeti nevelés eszméjét; ele Eötvösék lelkében már élt a gondolat. Eötvös a magyarság legtörzsökösebb ágára, a kálvinista magyarságra akart támaszkodni. Minisztériumát megrakta kálvinistákkal. Akár egy egész egyházkerület. Tanárky, Szász IC., Szilágyi Sándor, Molnár Aladár, Gönczy Pál. Az első (1868) népoktatási törvény is kálvinista kezekből került ki. Molnár Aladár adoptálta azt Zürichből. Hanem hát ezzel a javaslattal nem járt a szerencse. Az orsz. gyűlésen sem tetszett, és nem tetszett Csengerynek sem. Csengery előtt Gönczy is éles és elítélő bírálatot mondott róla. Eötvös aztán hirét vévén a dolognak, Gönczynek alkalmat adott nézetei előterjesztésére. A törvényjavaslat aztán a Csengery s Gönczy javításaival jutott az országgyűlés elébe s fogadtatott el. Hogy a minisztériumban mit vállalt Gönczy s micsoda munkát végzett, arról ma még sokan tehetünk tanúságot. A tanítói nyugdíj a halhatatlan emlékű Molnár Alaclár javaslatai alapján jött létre, ele Gönczy volt a munkás, a ki a részleteket kidolgozta. A Trefort-korszak iskola könyvei, taneszközei, az összes szabályrendeletek, tantervek s ezekhez való utasítások a népoktatásügy körében mind az ő munkái. Természetesen nem a minisztériumban, hanem otthon, a hajnali órákban dolgozta javaslatait. Nekem is van azok kéziratából egy pár csomó, s a ki ismeri az ő ilyszerű munkásságát, meg kell vallania, hogy ez az ember egy egész közokt. tanács volt egy maga. Családi körét olyan feleség díszítette, s kettőjüket olyan gyermekek vették körül, kik ezt a nagy munkásságát a családfőnek lehetővé tették. Nála, a peclagoguson az bizonyult be, hogy jól nevelt gyermekei vannak. Egész kis akadémia egy-egy szabadabb nap estéjén. Zene, ének felváltva került elő, s oly barátjai a családnak, mint Brassai bácsi, Vámbóry, Toldy, Bartalus J. ós az öreg Török egészítették ki e szép és kedves kört, melyből a fájdalmas események, csapások sem hiányoztak, de a melyeket a filozófus kedély ós hivő szív a lélek megnyugvásával fogva fel. Gönczy életéről emlékezvén, ne feledjük felesége jó szivét se ki abból a képből, melyet a férjről rajzolunk. Gönczyné, míg osztozott férje örömeiben és bánatában, osztozott munkáiban is, melyeket folyton emelkedő műveltségével átérteni s felfogni tudott. Ezenkívül a társadalmi jótékonyság terén kiegészítette fórjót; az egyesületi élet s közelebb a Nőképző Egyesület ismeri e derék, nemes lelkű asszony nevét. És midőn Gönczy az állami hivatalok fokain feljebb-feljebb emelkedve, végre államtitkárrá lett: 50 éves tanügyi munkásságára 1888. május 6-án oly visszhangot adott az ország, milyet még a magyar népiskolai ügy terén működő emberek közül senki sem ért meg. Ez a jubileum példátlan volt a maga nemében. Én egy egyesület nevében