Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-18 / 38. szám

Az anarkia és annak igazi orvosszere. Az emberi elvaclultság rémes mélységéből felbukkanva, egy elvetemült, orgyilkos kéz tiszteletünknek és tiszta szeretetünknek fenséges tárgyát: koronás királynőnket sújtotta le. Megdöbbenve, mély gyászba borulva állunk meg a sír felett, mely őt örökre elzárja szemünk elől, s rettenetes halála komoly gondolkozásra hív fel modern társadalmunk egyik fő baja, a szocializmus és annak szörnyszülötte, az anarkia felett. Foglalkoznunk kell e bajokkal; keresnünk kell azok orvosszerét, mert ime, megdöbbenve láthatjuk, hogy az ezekben rejlő veszedelem nemcsak szavakban keres nyilvánulást, de tettekben is, s ha idejekorán nem sietünk annak megszüntetésére, vérbe ós gyászba borítja a nemzeteket s aláaknázza az állami ós társadalmi rendet. Egész sora áll már előttünk azoknak a leikökben megromlott és elvadult embereknek, a kik vak dühvel ellene fordulván az állami és társadalmi rendnek, gyilkos eszközökkel törtek annak képviselői ellen. Mindnyájunk emlékezetében él még Ravachol, Caserio, Angiolitó, Vaillant s az általuk végrehajtott rettenetes merényletek. S ime, ezeknek száma egy újjal szaporodott Luccheni személyében, ki istentelen kezét koronás királynőnkre emelte fel s döfte át annak szivével a mi sziveinket is. B mintha az a magasztos, mindeneket szerető s megmérhetíen fájdalmát keresztyéni megadással hordozó szív a modern társadalom szive f ,| lett volna, úgy feljajdult a rettenetes merénylet hallatára az egész monarchia s vele együtt az az egész művelt világ. Feljajdult s elszörnyedve kérdi sajtó és társadalom: honnan e rettenetes gonoszság, honnan ez elvakult gyűlölet, mely nem tisztel semmi szentet, semmi magasztost, csak gyilkol könyörtelenül s megdöbbentő cinizmussal, a bűnbánatnak minden jele nélkül, sőt rettenetes vétkével dicsekedve fogadja a halált, a mit reá mór a magán boszút álló emberiség. Keresik a magyarázatot ebben is, abban is, s átkot szórva a gyilkos fejére, ajánlják a legkönyörtelenebb eljárást a társadalmi és állami rend e felforgatói ellen. Keresik a magyarázatot; de sajnálattal látjuk, hogy nem abban, a miben igazán kellene. Ajánlják az orvosszereket; de sajnálattal látjuk, hogy nem olyanokat, a melyekkel a bajt alaposan gyógyítani lehetne. Hallgassuk csak szociologusainkat; olvassuk <5sak napilapjainkat, s azt fogjuk tapasztalni, hogy társadalmi életünk e rettenetes betegségének vizsgálatánál, nem mondjuk, hogy nem akarnak, -esetre' sem tudnak leszállani a baj mélyére s nem tudják felmutatni annak valódi forrását. S miután a baj igazi gyökerét fel nem találják, csak természetes, hogy az általuk ajánlott orvosszerek sem lehetnek célra vezetők. A vizsgálóelás s a magyarázat csak a felszínen mozog; megelégszik a külső jelenségekkel, de a baj igazi fészkéhez férkőzni nem képes, mert nem rendelkezik azzal az éles látással, azzal az érzékkel, a melyek ily nagy és komplikált betegség helyes megítéléséhez szükségesek. Szociologusaink, napilapjaink s társadalmunk csak azt látja, hogy a szocializmus s annak szörnyszülötte, az anarkia, a társadalmi és állami rencl ellen tör, s megelégszik azzal a megfejtéssel, hogy a baj szülő oka a társadalmi és az állami renddel való elégedetlenség és az emberi jogok érvényesítésére irányzott, szélsőségekbe csapó törekedés. Pedig ez csupán jelensége a bajnak, ele nem a baj igazi oka. Ha társadalmi életünk e nagy betegségének igazi forrását fel akarjuk találni, nem szabad a külső jelenségeknél megállanunk, hanem be kell hatolnunk a mélybe, hol azoknak forrása fakad. Ez a mélység pedig nem más, mint az erkölcsileg megromlott s értelmében ós akaratában megbomlott emberi lélek. Itt a baj igazi forrása. A megromlott lélek, melyből kiveszett az Isten képe; a melyben nincs többé emberi érzés, nincs magasabb vágy, vagy eszme, hanem csak megfékezetlen önzés, a mely földi, érzéki vágyait bármely úton is kielégíteni törekszik. A megromlott lélek, melynek féket nem ismerő, állati önzése meghomályosította az értelmet s a mely ennélfogva minden társadalmi ós állami rendben csak az erőszak által elébe gördített akadályt lát. A megromlott lélek, mely állati önzésével, érzékiségével diadalmaskodik az akaraton s azt daccal, ellenszegüléssel, erőszakkal és rombolási vágygyal tölti el. Itt van e rettenetes betegség igazi forrása ós fészke: a megromlott, elvakult emberi lélekben. De elég e ezt tudni s vájjon célravezető-e ezzel szemben a véres boszú, a rettentő megtorlás s a megromlott élet kiirtása?! Nem. Ha gyógyítani akarunk, meg kell felelnünk arra a kérdésre is, hogy miként romol hatott meg az emberi lélek ennyire s hogyan törlődhetett le róla az Isten képe?! E kérdésnél tegye szivére kezét a modern társadalom, a modern jogállam, a hang és irányadó napi sajtó s az egyházak mincl egyen egyen, mert mindegyik felelni tartozik. Hogy az Isten képére alkotott ember, a művelt XlX-dik század végén vérengző vadállattá lehetett ós lett s hogy akadnak nem is egyesek,