Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-21 / 34. szám

hoz híven, életem még hátralévő idejét Isten szolgálatának fogom szentelni, boldogan azon tudatban, hogy immáron az én megváltómat az ő igéjéből s minden emberi félelem nélkül hirdethetem <. A meglepően szelíd hangon tartott, közvetlenül ugyan nem a püspöki hivatalból eredő, de nyilván innen inspi­rált válasz kijelenti, hogy az abbé e lépése felette fájdal­masan érintette felsőbbségét s hogy ez nem tehet mást, mint óvást emelni ellene. Egyházi büntetésnek semmi nyoma! Bourrier exabbé most levelét a nyilvánosságnak adta át. A klerikális lapok persze nyomban készen voltak az olcsó magyarázattal, hogy az abbé elméje megbomlott . .. Bourrierhez azonban Franciaország minden vidékéről még papok részéről is csak ügy özönlöttek az üdvözlő s báto­rító levelek. Mult télen Párisban nyilvános felolvasásokat tartott, a melyeken igen számos közönség jelent meg. Magától értetődik, hogy ellenséges oldalról őt is tisztátalan motívumokkal gyanúsították s a mint ő ezek ellen erélyesen protestált, az újság, a melyet e vádra írt válaszának közlésére kért fel, ezt a következő megjegyzéssel kisérte: »Mikép állíthatja ugyan meg valaki, a ki a kath. egy­házat elhagyja, hogy becsületének eszének s szabadsá­gának teljes birtokában maradt? Bourrier most az evan­gélizáció társaságának szolgálatában áll . . . Hasonló ehhez — azon egy különbséggel, hogy itt más egyházi büntetés is érte a vádlottat — Philippot abbé esete, a ki a soissonsi diőcesishez tartozó Plomion egyházának lelkésze volt. Philippot, a ki alapos theologiai tanulmányokat vég­zett, egy papnevelő seminarium tanárának volt kiszemelve, ö azonban egy vidéki parochiának adott előnyt. Mint a népnek hivatott vallásoktatója, szorgalmas theologiai, történeti s bibliai tanulmányozásba merült. Ez úton mind­inkább azon meggyőződésre jutott, hogy nem csupán a theologusok, de maga az egyházi tételes tan is sokban tévednek. E tapasztalat csakhamar erős harcot támasztott szivében lelkiismerete s papi kötelességei között. A papi összejöveteleken elő is hozakodott egyik-másik kérdéssel, a melyekben a hagyományos egyházi tant elfogadhat­lannak tartotta. Plomion lelkészévé neveztetvén ki, nézeteit főnöke előtt is kifejtette. Egy munka volt ez a protestan­tismus alapelvei felett, a melyben kinyilatkoztatja, hogy a helyett, hogy a protestantismust kárhoztatnák, sokkal helyesebb volna azzal kezet fogni s a Krisztus országát együtt, terjeszteni. A főlelkész a munkálatot Duval érsekhez küldötte, a ki a dolog felett igen haragosnak mutatkozott s a vizsgálattal Maguier kanonokot bízta meg. Ez azon­ban több eretnek tant fedezett fel a munkában, mire Philippot abbé inquisitionális bíróság elé volt állítandó. Csak két lehetőség volt immár számára. Vagy visszavonni tanait s azokat mint eretnek tévedéseket elátkozni az egész kerület papsága előtt, vagy pedig magát a hivatal­tól való megfosztatásnak kitenni. Fogalmazott ugyan egy védőiratot s kidolgozta hit­vallását is, a melyeket a Vervinsbe összehívott papi confe­rencián akart felolvasni, azonban püspöke 1897. június 9-én maga elé idézte s neki röviden minden munkálat előterjesztését betiltotta, Philippot abbé tehát látván, hogy egyszerűen el akarják némítani, elhatározta, hogy a nyilvá­nosság elé viszi ügyét. Június 13-án, vasárnap, a szó­székről olvasta fel hitvallását plomioni hívei előtt s azt némi magyarázattal kisérte. A rá következő pénteken ugyanazt nyomdába adta s 700 példányban széjjel kül­dötte. A püspöknek is küldött egyet, a következő ki­sérő levéllel: Plomion, 1897. június 16. Főtisztelendő Uram! Van szerencsém hitvallásomat Ftged számára be­küldeni, a melyet a legközelebbi kedden kartársaim előtt kellene felolvasnom. Ne csodálkozzék a felett, hogy nyom­tatásban kapja azt — Ftged megtiltotta nekem, hogy Vervinzben beszéljek, úgy gondoltam tehát, hogy köte­lességem az egész püspökséghez fordulni. Istennek igéje ma ép oly kevéssé van megkötve, mint nem volt Pál apostol idejében. Ne tekintse Ftged ez iratot, egy alattvalónak feljebb valója elleni lázadása gyanánt. Az én személyem semmi, a vita messze túl emelkedik felettünk. Összeütközésbe ju­tottak az evangélium és a modern Írástudók, a kik, mi­után a szentséghez vezető kulcsot hatalmukba kerítették, vonakodnak oda maguk bemenni vagy másokat oda be­ereszteni. Ha hisz Ftged az evangéliumban, meg fog en­gem áldani; ha nem hisz, meg fog átkozni. — Fogadja egyébként stb ... A. Philippot. A püspök válasza, június 19-éről keltezve, Philippot ellen kimondja a nagy excommunikációt s őt hivatalától megfosztja. Ez ítélet azonban a gyülekezetben nagy for­rongást keltett. A hivők java része, papjukkal együtt erősen ragaszkodtak az evangéliumhoz — s az excotn­munikáció napján váltig kérték Philippot abbét: * Marad­jon köztünk, pártját fogjuk«. Az abbé, kit a ragaszkodás mélyen meghatott, kifejtette hívei előtt, hogy lehelne egy evangéliumi gyülekezetet alapítani. Hagyják a templomot és parochiát a püspök által küldött lelkész hatalmában ; maguk pedig rendezzenek be egy külön termet, hogy ott énekelhessenek, a szentírást olvashassák és prédikálhas­sanak ; mondjanak le a kath. szertartások összes drága fényűzéseiről s adakozzanak a szegények javára . . . Ha a polgári törvény megengedte volna Plomion elöljáróságának, hogy lakói templom és paplak ügyében szabadon rendelkezhetnek, akkor a szakadás bevégzett ténynyé vált volna s Philippot hivei külön gyülekezetté tömörülnek vala. így azonban ez kénytelen volt egykori híveit egyelőre magukra hagyni s magának hajlékot keresni. Meg is találta ezt Sabatier protestáns theol. tanár házá­ban Párisban, s lehetséges, hogy most a prot. theologiát tanulmányozza ugyanott. A Philippot által nyilvánosságra hozott hitvallás főtételeiben a következőleg hangzik: »Ha az első századok martirjai bíróik által hitök felől megkérdeztettek, azt felelték: keresztyén vagyok. Én 68

Next

/
Thumbnails
Contents