Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-31 / 31. szám

A francia protestantismus. A francia irodalomban Rousardtól kezdve le napjainkig szokássá vált kikarikaturázni a protestánsokat. Rousard leírása szerint a protestáns »zord, rettenetes, hosszú szakálú, ráncolt homlokú, tüzes és beesett szemű*. Zola pedig néhány éve így írt a Figaróban: »micsoda ízetlen pedánsokból és hipocbondriakusokból állana társadalmunk, ha nálunk is erőre kapott volna a protestantismus.* Most meg Jules Lamaitre tett egy végső és kétségbeesett erőfeszítést a félelmes ellenségnek a nevetségessé tétel által való megölésére. Bohózatát, melyben a protestáns lelkészeket figurázza ki, a nép nagy tetszéssel fogadta. De egyik bírálója így beszél: »Ezeket az akadémikusokat igazán nem lehet érteni. Midőn efajta darabokat írnak, úgy látszik, mintha a revocatiót (a nantesi. edietum visszavonását) akarnák mentegetni.* A nevetségesség azonban nem öli meg a református egyházat, miként a rágalom és az üldözés sem tudta véglegesen kiirtani. A francia protestáns egyház életképességének legfényesebb bizonysága ez a vad gyűlölet, melylyel támadják. Utramontán lapok pirulás nélkül indítványozták »a zsidók, protestánsok és szabadkőmívesek* kiűzését. S hogy ezt merik tenni, nem lepheti meg a mai francia viszonyokkal ismerősöket. A társadalmi viszonyok ziláltak. A protestánsok saját kis körükben húzódnak meg. A katholikusok távol tartják magukat tőlük. Az ancienne noblesse (ős nemesség) leszármazottjai közül még a tékozlók, a semmittevők, a rouék is, a kik készek amerikai parvenük leányait elvenni, jóllehet talán azok primitív methodisták vagy épen az üdvhadseregből valók, de már lealacsonyításnak tekintenék egy francia protestáns nőt elvenni. A római egyház minden tőle telhetőt meg tesz e szellem ébrentartására. így, ha netalán a középosztálybeliek vegyes házasságra lépnek, a szövetséget nem az oltár előtt, hanem a sekrestyében áldják meg, (mint nálunk is. Ford.). De a boykottálásnál még komolyabb dolog a rágalmazás. Megemlékeztünk már egy hírlapi cikkről, mely az ultramontánok barátságos indulatát juttatja kifejezésre, s a mely nemcsak a zsidók ellen való keresztes hadjáratot hirdeti. Valantiában is, egy bizonyos Garnier nevű abbé ünnepélyesen kijelentette, hogy a francia protestánsok az angol és német hitrokonaikkal szövetkeztek hazájuk ellen ezért bőven megérdemlik »az akasztófát vagy legalább is a kikergetést«. Az antisemita vezérek is együvé sorozzák a zsidókat és protestánsokat, mint »haza és hazafiság nélkül valókat. A kik veszedelmes baktériumok és a társadalom testéből valamely hatalmas szerűm segélyével kell őket kipusztítani«. Ezek ellenében jól esett hallani a legmagasabb helyről az elismerő nyilatkozatot. Faure Félix, a köztársaság elnöke így szólott a folyó évi május havában nála tisztelgő protestáns küldöttséghez: »Onök jó hazafiak, a kormány tudja ezt jól. De jól teszik, ha a mai időkben hangoztatják hazafiságukat, mely annyi igazságtalan támadásnak van kitéve. 491 A francia protestánsoknak nemcsak positiójuk megtartására, hanem rágalmazóik megcáfolására is kell törekedniük. És ez két irányban válik nyilvánvalóvá: először is az erőteljes sajtóban, és másodszor az új központok, vagyis az új egyházak alakításában. Az utóbbi években a protestáns hatalmas léptekkel haladt előre. Lapjaikba kiváló férfiak írnak társadalmi és humanitárius kérdésekről. Hadat izentek a francia földön egyre terjedő bikaviadalok e borzalmas és demorizáló mulatság ellen. Élére álltak a mértékletességi ügynek. Míg az ultramontánok ilyesmivel nem törődnek. »Igazán sajnálatos — mondja egy francia író, Fouillée — hogy a francia (kath.) klérus nem gondol az iszákosság terjedésével.* És egy más helyen így ír: »Jól jegyezték meg, hogy a mértékletességi egyesületek csak protestáns országokban működhetnek sikerrel, a hol ez a mozgalom kiváltképen vallásos természetű*. A sajtó mellett az új templomokat említettük, mint a terjeszkedés másik jelét. És e téren is csak örvendetest mondhatunk. Ez évben 12 új istentiszteleti hely nyílott meg. Közülök kettő imaház, tíz pedig templom. Most fejezték be Dijonban is a csinos templomot, s az ott évenként nagy számban keresztül utazó külföldiek, különösen angolok e jelből is megítélhetik, hogy terjed-e a protestántismus vagy nem? Egy nyugalmazott kapitány öntet harangot a dijoni új ref templom számára, melynek zengése hirdetni fogja a világnak, hogy igenis Franciaországban a protestántismus, dacára Lamaitrenek és klerikális társainak — hatalom, még pedig tiszteletreméltó hatalom. Chr. W. —a-s. RÉGISÉGEK. Adatok Gyöngyösi Pál életéhez. (Folytatás.) III. Zemlényi Ferencz Gyöngyösihez. Tállya, 1715. máj. 25. Tiszteletes Komám uram! .... Itt vagyon mostan nálunk tek. Rhádai Pál uram, és minden doleokát elő adván, ugy látom, nincsen semmi consolatiónk respeetu religionis, mert mindeneket bé töttenek az Articulusokba az clerus kívánsága szerint, azon az egyen kivül: usqiie ad beneplacitum suae majestaíis, az mely eránt is nagyon munkálkodik az clerus. Az mi ecclesiánkban semmi ollyan szomorú dolog nem esett, az mellyet Írhatnék kegyelmednek. Hallhatta a collegiumnak állapotját, a melyben is 9 legény külön szakadván ex toto corpore juventutis, tiszt. Füleki uram ellen egy néhány vádakat compiláltanak vala; ex privata authoritate külső és idegen bírákhoz folyamodtanak vala, kik is tülünk condemnáltattattak vala, az collegiumnak világos törvénye szerint, a mellyet is senki, egyenes el-62*