Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-24 / 30. szám

kell a keresztyén egyház minden papjának, a Krisztus lelki országa minden hívének síkra szállni és én nem kételkedem, hogy akkor majd — Deus expediet. Gergely Antal. ISKOLAÜGY. Az evang. és kath. egyház közti különbség feltüntetése a felsőbb osztályokban. (Folytatása és vége.) A midőn a keresztyénség ekként magáévá tette a munkának ezen ótestárnentomi megítélését, egyrészt ellene fordult az ókor klasszikus államaiban divó munka-szétválasztásnak, másrészt pedig állást foglalt a földi javakat nyújtó munka túlbecsülése ellen, a mely materialismussá s mammonismussá fajul. A római egyház e téren is hamar eltért az evangéliumtól. Tanai szerint a szerzetes a legtökéletesebb keresztyén s a keresztyénnek nem a világ meggyőzése, hanem a világtól való menekülés a legmagasztosabb erkölcsi feladata, s e szerint nem a munkás, hanem az örökkévaló dolgok vizsgálatába elmerült életet illeti meg a legnagyobb elismerés. Minden ember nem lehet ugyan szerzetes vagy apáca, azonban vétek, ha az ember többet akar szerezni, mint a mennyire szüksége van. A privát vagyon az önzésnek köszöni eredetét; az emberiség boldog ifjúkorában vagyonközösség uralkodott. A munka s különösen a mezőgazdasági munka eredménye tehát nem saját magában s földi eredményeiben rejlik, hanem abban találja indokát, hogy egyrészt sokak életfentartása végett szükséges, másrészt mérsékli az érzéki vágyakat. Luther s az evang. egyház egészen más szempontból méltányolják a munkát. Luther, a bányász fia, új és magasabb becset tulajdonított a polgári munkának, a midőn kimondotta, hogy mindegyik élethivatás derék betöltése ép úgy istentisztelet, mint az ú. n. lelkészi hivatásban az Űr szolgálata. Azt mondja ú. i., »hogy ha a szolgáló kötelességeit teljesíti, az udvart söpri, s a szemetet kitakarítja vagy ha a szolga hűségesen szánt és vet, egyenesen a mennyek felé vezető helyes úton haladnak, míg ki szt. Jakabhoz vagy a templomba siet, hivatalát s kötelességeit azonban elhanyagolja, egyenesen a pokolba megy*. Látható tehát, hogy a reformáció a munkának, az iparnak és kereskdelemnek is újólag szabad mozgást engedett. Isten ezt mondotta: »Hajtsátok a földet birodalmatok alá és uralkodjatok minden állatokon*, s a ki becsületes munka által igyekszik az isteni parancsolatot teljesíteni, Istennek tetsző cselekedetet müvei s erkölcsileg nem áll alacsonyabban, mint az úgy nevezett »vaIásosak« ha ilynemű munkájában bizonyságot tesz keresztyén voltáról s fejleszti keresztyén jellemét. Az ünnepek számának csökkentése is határozottan előnyére vált az iparnak és a nép jóllétének. Végül lényeges a két egyház közti különbség a keresztyén szeretet gyakorlásának, különösen az alamizsnaadás céljának kérdésében is. Az evang. keresztyén azért ád alamizsnát, hogy embertársán segítsen, a római egyház pedig azt tanítja, hogy az alamizsna-osztogatás, a vele kapcsolatos cél nélkül is, üdvös cselekedet; az ember azért gyakorolja a szeretet munkáit, mert általuk jövendő boldogságának, üdvösségének útját véli egyengethetni. 111. Ince »De eleemosvna* iratában e szót az »Eli« = »Deus« és »moys« szókból származtatja, »quod est aqua, quod Deus per eleemosynam maculas peccatorum eliminat et sordes abluit vitiorum* (a mely víz, mert Isten az alamizsna által eltörli a bűnök foltjait és a vétkek szenvnyeit lemossa) s az alamizsna célja »ut fiat propter beatitudinem«, hogy üdvösségre legyen). Az alamizsnálkodás e szerint nemcsak külsővé lesz, hanem a helyett, hogy a szükséget enyhítené, egy új bajnak, a koldulásnak lesz szülőanyjává. A középkori egyház a munka s a vagyon helytelen megítélésénél fogva nemcsak hogy nem orvosolhatta e társadalmi bajt, hanem a hivatásos koldulást is elősegítette. Ha a szemlélődő élet magasabb fokon áll, mint a cselekvő; ha a magántulajdon a bűn eredménye s a vagyonközösség képezi az eszményi állapotot, akkor a koldulás se lehet szégyen, mert hisz a szegény szolgálatot tesz a gazdagnak, ha adományt kér tőle s lehetővé teszi neki, hogy a vagyon nélkül való élet tökéletes állapotához legalább egy lépéssel közeledjék. így történt aztán, hogy a koldulás a hivatások egyik neme gyanánt tűnt fél, s egészen tolakodó módon gyakoroltatott. Ezzel szemben Luther a keresztyén szeretet gyakorlására vonatkozólag azt a fontos új elvet állította fel, hogy az embernek nem az érdemek szerzése, nem az Isten előtt való megigazulás végett kell a jót gyakorolnia, hanem azért, hogy a felebaráti szeretetben az a hála jusson kifejezésre, melylyel Istennek Krisztus által való megigazulásunkért tartozunk. Ebből az elvből kifolyólag Luther reformátori munkásságának kezdetétől fogva erélyesen lépett fel a hivatásos koldulás ellen. A »német nemzet keresztyén nemességéhez* intézett iratában azt mondja: »A legnagyobb szükségek egyike az, hogy a keresztyénségben mindennemű koldulás megszüntettessék*. Munkára képes emberek dolgozzanak, rájuk nézve a koldulás bűn; igazán szegényekről, munkaképtelenekről és öregről, özvegyek és árvákról, azonban a keresztyén gyülekezetek tartoznak gondoskodni. így kísérelte meg a reformáció a véletlen alamizsnálkodásnak a rendszeres gyülekezeti szegénygondozással való helyettesítését és a koldulás megszüntetését. Az ú. n. közös pénztárban kezeltetett a gyülekezeti és a szegény-vagyon, s ebből gondoskodtak a valóban szegényekről és szükölködőkről. Kezeléséről megbízható emberek gondoskodtak. S hogy a gyülekezeti tagoknak alkalmuk legyen járulékaikat e közös pénztárba juttatni, időről időre gyűjtéseket tartottak. Erre a célra használták a templomi persely tartalmát is. S ha e közös pénztár eredeti rendeltetése ez idők folytán megváltozott is, a mennyiben a szegényekről való gondosko-59*