Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-17 / 29. szám

hal meg; de, ha a pásztor életét adta az ő juhaiért, ha az apostol annyi kínt szenvedett a Krisztus nevéért, ha Kálvin eltűrte az utcai gyermekek gúnyját s az elüldöztetés szégyenét és keservét: ezekkel szemben a nyugalom feláldozása nem nagy áldozatnak tűnik fel. A cél a jónak diadalra vezetése s a rosznak gyomlálása is a jónak érdekében történik. E magasztos célt látva óhajtsuk annak a jobb kornak eljövetelét, a melyről fentebb szóltam; példaadással, buzdítással siettessük ennek a jobb kornak eljövetelét, mert életünk tapasztalása tesz bizonyságot a régi példaszó igazsága mellett: »nocet bonis, quisquis pepercit malis!« Haypál Benő, evang. reform, lelkész. ISKOLAÜGY. A felpofozott tanár, vagy: van-e nálunk iskolai erkölcstan? (Folytatása és vége.) Ezen, keresztyéni értelemben veendő mythos után tebát a korszellemnek tudandó be az eset, melyben a törvény előtt egyformán hibás a tanár is, a tanítvány is; a kegyelemnél pedig egyformán fölmentendő mind a kettő. Mert igaz a szentírás szava: »Megverem a pásztort s elszélednek a juhok«. S midőn az Úr haragja a »pásztornépet*, a tanár és tanítóságot, a mai »tanrendszerrel sujta: akkor a »juhnyájban«, a növendékseregben áll be a kártétel. A mai tanrendszerről pedig az a köz-szólam, hogy az a korszellem szüleménye. De a korszellemet viszont nem az emberek, a vezetők, hozzák-e létre? A Saturnusok és a Jupiterek ma már nem a mythosban, hanem az élő valóságban élnek test és lélek szerint. Tőlük függ, hogy az egészen boldog arany-, vagy a kevésbbé boldogító ezüst- és érckorszak, vagy az átkos vaskor uralkodjék a földön a népek közt. Tőlük, az irányvezetőktől függ, hogy minő morál legyen útmutató mind az egyházi, mind az iskolai, mind a társadalmi téren. Már pedig sajnos, nálunk az a helyzet, hogy a mult idők »aranykorbeli patriarchalismusa* helyett beállott a jelen modern »vasidőknek elpuhító, amalgamizáló, mindent nivelláló törekvése. Ily viszonyok közt — mint Mózesnek a pusztában — nekünk is az új nemzedékre, a gyermekekre és ifjakra kellene vetni szemünket s bennök és általok egy életerős nemzedéket képezni. A mai napság sokat hangoztatott »nemzeti genius« is csak abban ölthet valóságot, ha a gyermeknépség és ifjúság nevelésére irányozzuk minden erkölcsiés szellemi törekvésünket; ha a midőn egyfelől »azért szorgalmatoskodunk, hogy mit együnk, mit igyunk és mivel ruházzuk magunkat*: ugyanakkor másfelől nem feledkezünk meg »az egy szükséges dologról*, a vallásoserkölcsös nevelés valódi ápolásáról. Hanem — a mint az előző számban közlött cikkemben is kimutatni igyekeztem — az új idők hatása alatt nálunk épen ez a mező volt és van parlagon hagyva. S ezen annyival inkább lehet csudálkozni, mivel — az e téren úgy szólván lethargiába merült hitfelekezeteket nem említve — tanügyi kormányaink a legutóbbi két évtized alatt mindent megtettek, hogy példaadás által előnkbe álljanak részint a mult idők traditiói, részint a modern s kivált az angol iskolázás mintaképei. E végből a közoktatásügyi minisztérium kezdeményezésére a millenniumra elkészült valamennyi iskola története. Ezekben mint megannyi kaleidos-képeri láthatók a hitbeli buzgóságra, az erényes életre vezetésnek, vagy a vallásoserkölcsös nevelésnek szivárványsugarai, melyek »örök tavaszt * és »arany időket* biztosítottak a fel-felnövekedett nemzedékeknek az által, hogy inkább az ethikai oldalra (szív, kedély, emberszeretet, isteni félelem), mint az intellectualis irányra: (az értelem, az ész kiművelésére) volt a tanításban a fősúly fektetve — azon az alapon: *Qui profiéit in studiis, sed deficit Ín moribus, plus deficit, quam profiéit«. . . . Másfelől ugyancsak a tanügyi kormány Trefort közök, minisztersége alatt dr. Felméri Lajossal közvetetlen tapasztalatok és a helyszínén nyert benyomások alatt 1880/81-ben megíratta és két vaskos kötetben kiadatta*. Az iskolázás jelene Angolországban* című tanulságos művet, melynek II. köt. 173—180. old. kézzelfogható világításban látható többek közt pl. az angol és magyar középiskola erkölcsi oldala. »Ott — olvassuk — a középiskola nevelése a szellem művelését célozza, mert a különféle életpályák mindenekelőtt gondolkodó főt igényelnek. Egyébiránt, a mennyire lehet, nem a különböző életpályákat veszik tekintetbe, hanem a növendék elméjét. . . . A középiskolák Angolországban az iskolai szellem fentartói, az erkölcsi szokások reservoirjai. A franciák csak most kezdik hatályosan ajánlgatni az iskolai erkölcstan müvelését nemes példák, erőteljes beszédek, a családra, a hazára, az emberi rendeltetésre s az erkölcsi világrendre való hivatkozással: az angolok rég megtalálták ezeket a nemes mintákat az iskolák igazgatóiban és a velők együtt működő tanárokban . . . Másik nagy építője az angol ifjúság erkölcsiségének a vallás, mely nem doktrínaként, hanem mint élet és élő szellem szerepel. Az angol tanári kar vallásos érzülete az ifjúság mindennapi, minden órai inspiratora. S aztán azok az iskola templomában az igazgató által tartott egyházi beszédek az ifjúságot és tanári kart egy család tagjaivá olvasztják össze. A mindennapi családias együtt-imádkozás, azok az Arnold- és Butler-féle kenetes beszédek lelkesítik az ifjúságot, meghatják, mint tavaszi eső a földet, s ha kötelességérzetét izzóra nem tüzelik is, de állandó melegben tartják*. Ezt a tanrendszert, illetőleg az ilyen szellemben való tanrendszert tessék nálunk is utáncsinálni! Akkor nem lesznek »Elizeus prófétának* kicsufolói, azaz: papot, tanárt, tanítót ütlegelő, lenéző, semmibevevő népség akár a kis-, akár a nagykorúak közt. Akkor sem »az Úr nem