Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-16 / 3. szám

tartoznak s így elévülés alá. sem esnek; az újabb telekkönyvi iörvébyék és rendeletek kapcsán kifejlett, még nem is általános ellenkező gyakorlat pedig hátrányukra nem szolgálhat. De úgyszólván legfőbb figyelmet érdemel, hogy I. Ferenc királyunk, ki pedig a r. k. egyháznak hithű érzületű főkegyura volt ugyan, de azért a fejedelmi intézkedéseivel ellenkező rozsnyói püspököt egyházi javadalmától megfosztotta, nemcsak a lelkészkedő róm. és gör. katholikus alpapságnak, hanem ezen kettős egyház főpapságának javadalmazását is szabályozta; a volt in. kir. üdvai-i kancelláriának Í803. évben kelt előterjesztése alapján kiadott legfelsőbb elhatározásával a hercegprímás kongruáját évi 150 ezer, a többi két érsekét fejenként évi 60 ezer, az akkori egyes megyés püspökét pedig évi 40 ezer forintban egyenlősítve állapítván meg, mely legfelsőbb királyi rendelkezés noha egész terjedelmében életbe nem lépett is, de közjogi vonatkozását el ném vesztette s ma is irányadónak tekintendő, annyival inkább, mert az ekkép szabályozott érseki és püspöki javadalmak fölös jövedelmei a növendékpapság semináriumainak fentartására és az elaggott vagy elnyomorodott, hivatalképtelen lelkészkedő papok ellátására rendelt külön alapba az 1853. év végéig, tehát 51 éven át tényleg be is folytak. Az előadottakból kitetszik, hogy az egyházi javak S főpapi javadalmak jövedelmei nem szolgáltak kizárólag a r. kath. egyház vallási és iskolai céljaira, mert azok egyes hatalmas főuraknak is adományoztattak s honvédelmi intézményekre fordíttattak; de másrészt az is bizonyos, hogy Bakacs Tamás bibornokérseken elkezdve le mostanig nemcsak a főúri rendből, hanem a középnemességből, sőt a polgári és jobbágyi osztályból is származott több olyan érsekei, püspökei, prépostjai s kanonokai voltak a r. kath. egyháznak, kiknek rokonai kegyeltjei és udvari emberei a főpapi javadalmakból lettek dúsgazdagokká. Szerény cikkemnek az egyházi javakra, illetőleg főpapi javadalmakra vonatkozó részét nem véltem hatályosabban befejezhetni, mint néhai Ghyczy Kálmánnak már fentebb érintett képviselőházi interpellációjával, melyben alaposan kifejté, hogy a kath. autonómiának megállapított 1870/71. évi szerkezete több tekintetből az ország törvényeibe, alkotmányába, az államkormánynak, az országgyűlésnek, a királynak s a koronának jogaiba ütközik, s erélyesen felszólalt az autonomiai szervezetnek azon rendelkezése ellen, mely az egyházi javadalmasok, káptalanok, szerzetes-rendek jószágait, a vallás-, tanulmányi- és egyébb alapokat a magyar katholikus egyház kizárólagos tulajdonának jelenti ki, azokat az önkormányzat kezelésébe átadja, s az egyházi javadalmak és az említett alapok ingatlan birtokaira a kath. egyház tulajdonjogát s a javadalmasok hitbizományszerü élvezetét telekkönyvileg bekebeleztetni rendeli, s így az említett javak tulajdonjogát egy tollvonással egészén új tulajdonra, t, i. a magyarországi kath. egyházra ruházza át, melynek pedig mint ilyennek részére sem királyi adományok, sem magánalapítványok nem tétettek, s mely országos törvényeink szerint ingatlan vagyonnak tulajdoni joggal való birtoklására képességgel sem bír. Kifogásolta továbbá, hogy a főpapi javadalmak hitbizományszerü birtoklására helytelenül alkalmaztatnak a fidei commissumokról szóló törvények, s hogy a magyar kath. egyház részére követelt főtulajdonjogra, mely a nagyobb egyházi javadalmakra mindig az állam által gyakoroltatott, valamint a hitbizományszerü élvezetre vonatkozólag egészen új jogcímet talált fel a kath. kongresszus, melynek törvényeinkben nyoma nincs. Kifogásolta még Ghyczy Kálmán, hogy a kath. önkormányzati szervezet a megürült egyházi javadalmak kezelését és időközi jövedelmeit a maga számára veszi igénybe, mi pedig ellenkezik az ország törvényeivel, jelesen htk. I. része 10-ik címével, s felhozta, hogy az 1848 : XX. t.-cikk 2-ik §-ában kimondott viszonosságból következtetett önkormányzati jog mellett az autonomiai szervezet nem veszi figyelembe, hogy a többi hitfelekezetek nincsenek, vagy ha vannak, igen csekély mérvben vannak az államtól dotálva, holott a kath. főpapok nagy értékű javakkal bírnak s hogy a hitfelekezetek közt létező nagy különbözet mellett az állami javadalmazást már belátták az 1848: XX. t.-c. alkotói is, és épen ezért rendelték a 3-ik §-ban, hogy minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségletei közálladalmi költségek által fedeztessenek s a magyar állam nem mondhat le azon jogokról, melyekkel a kath. hitfelekezet világi vonatkozásaira, a neki nyújtott anyagi előnyöknél fogva bír, s nem bocsáthatja ki azon javaknak felügyeletét és kezelését, melyekből valamely — habár hitfelekezeti — célokra rendelkezett. Mindezek pedig annál komolyabb figyelmet és megfontolást érdemelnek, mert egy olyan magyar államférfi mondásai, ki nemcsak hü hazafi, hanem köztudomás szerint a róm kath. egyháznak vallásos, sőt hitbuzgó tagj-i volt, ki ifjúságában az olvasót is magával hordozta, s ki maga indítványozta a képviselőházban, hogy ne tartson országos ülést IX. Pius római pápa halálából elrendelt budavári egyházi gyászrequiem napján, hogy azon ő és vele együtt rokon érzelmű r. k. képviselőtársai is szemé Ívesen megjelenhessenek. Ghyczy Kálmán interpellációjából világos és kétségtelen azon jogi nézete és meggyőződése, hogy nemcsak a még most is világi kezelés alatt levő vallás-, tanulmánvi-és egyetemi alapoknak, hanem az összes egyházi javaknak s a kath. papság által haszonélvezett javadalmaknak is törvényes és kizálólagos tulajdonosa a magyar állam. Minthogy pedig a kizárólagos tulajdoni jognak egyenes következménye a jövedelmekkel való szabad rendelkezés s mivel a nemzeti eredetű egyházi javadalmaknak államilag a kath. vallásfelekezetre ruházott s tényleg és kizárólag annak főpapsága által gyakorolt haszonélvezete azon régi időből származik, mikor még az egész magyar nemzet egy vallású keresztyén volt, ezen lényeges körülmény azonban annálfogva, hogy a nemzetnek jelentékeny része a keresztyénségben megmaradva a vallási reformációt elfogadta s így különböző felekezetekre oszlott, már több mint 300 év előtt megváltozott: véleményem szerint a magyar állámnak mint tulajdonosnak, illetőleg az államot képviselő törvényhozásnak teljes joga van arra, hogy az eredetileg kitűzött vallási és iskolai célok további megtartásával az államtól származó egyházi javadalmak jövedelmeinek élvezetét a nemzetet alkotó egyes vallásfelekezetek közt igazságos arány szerint megosztva szabályozza, és pedig annál inkább, mert a jogi szempontból véve úgyis állami természetű kérdéses javadalmaknak esetleg törvényhozási úton elrendelhető teljes és tényleges államosításánál, melynek jogos és törvényes alapja a fentebbiekben kifejtett történelmi tényekkel és intézkedésekkel eléggé ki van mutatva, sem közös- sem magán-tulajdonnak törvények oltalma alatt álló sérthetetlensége alaposan fel nem hozható, a mennyiben a kath. egyháznak a főpapjai élvezetében levő javakhoz és javadalmakhoz követelt kizárólagos tulajdoni joga, melynek érvényesítéséhez törvényes jogcímmel sem bír, e magyar állam ellenében el nem ismerhető; a kath. főpapság pedig, mint egyházi hivatalához kötött királyi kinevezéstől függő egyszerű