Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-26 / 26. szám

nincs, a lakbér címen a díjlevélben kitett összeg levonásba hozható. 27—30. Országos gyámintézeti, valamint az egyházkerületi, egyházmegyei gyám és nyugdíjintézeti évi járulékok mennyisége, vagy az a körülmény, hogy azt maga a lelkész fizeti, az illető esperes és püspök által bizonyítandó, de nem külön igazolványnyal, hanem a jelentő-ív egész tartalmának hitelesítése áltál. 31. Azon esetben, ha lelkész még más valamely alapnak kötelezett, évenként fizető tagja, akkor ezen körülményt az illető alap vezetőségétől előre beszedendő bizonyítvány alapján az esperes lesz hivatva igazolni. 32. Ha a lelkész által használt ingatlanokat zálogkölcsön vagy földváltság terheli s ennek kamatait a lelkész köteles fizetni, akkor ezen körülmény — az eredeti díjlevél betekintése mellett — ez egyház presbyteriuma által kiállítandó bizonyítványnyal lesz tanúsítandó, s az évenként fizetni kötelezett összeg mennyisége a betáblázási végzés, vagy telekkönyvi kivonat felmutatása s másolatának becsatolása által vagy fizetési könyvvel lesz igazolandó. 33. 31. Segédlelkész tartásáért csak azon esetben lehet bizonyos, és pedig 500 koronánál nem nagyobb összeget levonásba hozni, ha az egyháznak káplán tartására régi, törvényes joga van, vagy az egyházkerület (egyházmegye) káplán tartását az illető lelkésznek megrendelte s az állás tényleg betöltve is van. Ha tehát a segédlelkészi állás betöltve nincs, vagy a lelkész saját kényelmére kérte a segédlelkészt, vagy az egyházmegye rendelte ugyan, de más alkalmazása is van, pl. nevelő, úgy ezen körülmény a megfelelő rovatba röviden bejegyzendő, levonásnak azonban ez esetben helye nincs. 34. Ha a lelkész gondozása alatt tnissiói kör vagy oly leányegyház (társegyház, szórvány) van, melyből nincs semmiféle, vagy alig van számottevő, állandó, díjlevélileg biztosított évi jövedelme: ez esetben — ha azt a hívek lelki gondozása különösen indokolttá teszi — fuvarbér, illetőleg lótartási átalány címén bizonyos Összeg levonása javaslatba hozható. Egy-egy ilyen filiára (társegyház, szórvány) nézve legfeljebb 100—100 korona s összesen — bármennyi szórványa lenne — 400 korona számítandó le ezen a címen. A levonás iránti végleges elhatározás a konventnek tartatván fel. 35. Ezen rovatba bejegyzendő az Összes leányegyházak (társegyház, szórvány) neve s mindenik név után beírandó, hogy mily távolságban van az az anyaegyháztól. A távolság kilométerekben lesz kitüntetendő. 36. Bevezetendő e rovatba az anyaegyház, valamint az összes leányegyházak (társegyház, szórvány) neve s mindenik név után bejegyzendő, hogy mekkora a lélek száma az egyházközségnek. MISSZIÓÜGY. A Lorántffy Zsuzsanna-egylet. {Felolvastatott a Lorántffy Zsuzsánna-egylet 1898. ápril hó 23-iki szeretet-vendégségén.) Valószínűleg lesznek elegen, a kik ezt a címet olvasva, nem is mennek tovább az olvasásban, mert hiszen a nevéről is ki lehet találni, hogy nőegyletről van szó, a nőegyletek iránt pedig az emberek általában előítélettel viseltetnek; nem szeretnek rólok még hallani, még olvasni sem. Első sorban is a férfiak, a kik nőegylet alatt egy sereg asszonyt képzelnek, a kik összejőnek gyűlésezni, ott pedig sokat és pedig sok haszontalanságot összebeszélnek, közbe-közbe valószínűleg össze is vesznek, s a mellett nem csinálnak semmi okosat. A férfiak azt tartják, hogy egyleteket alakítani csak a férfiaknak való, az aszzony üljön otthon, süssön, főzzön, nevelje a gyermekeit. S így gondolkozik az asszonyoknak egy nagy része is, a kik azt hiszik, hogy nőegyletet alakítani, s abba eljárni csak az olyan asszonyok szeretnek, a kik kicsinylik a házi dolgokat, únják a gyermekekkel való bajlódást, s mindazt a munkát a cselédre bízva, magok jobban szeretnek az egyletben szerepelni, s »buzgó, jotékony asszonya hírnévre szert tenni. Hiszen van sok igazság ezekben az állításokban. Az asszonynak mindenesetre legelső kötelessége a családja iránt való kötelesség, s legtermészetesebb és legméltóbb munkaköre a házi kör. A családi tűzhely az az oltár, melynél ő mindennap, minden órában áldozhat az Istennek azzal, hogy az ott elébe szabott kötelességeket híven betölteni igyekszik, nem riadva vissza a legnehezebbtől sem, s nem vetve meg, nem mellőzve a legcsekélyebbeket sem. S ez az utóbbi különösen fontos, mert épen az aprólékos kötelességek hű és gondos teljesítése biztosítja a családban azt a békét, s a házasfelek közt azt a föltétlen szeretetet és bizalmat, mely képessé teszi az asszonyt, hogy megállja helyét a legterhesebb kötelességek közt is, ha a jó Isten nehéz megpróbáltatásokkal vagv súlyos csapásokkal látogatná meg őt házi körében. Mert lehetetlen, hogy az az asszony, a ki híven és jó kedvvel teljesíti mindennapi, aprólékosnak látszó, de tulajdonképen fontos kötelességeit úgy férje, mint gyermekei vagy bármely hozzátartozója iránt, s a mellett soha nem fogyó türelemmel végzi minden legcsekélyebb s többnyire elég prózai házi dolgait, vallásos ne legyen; leheteden, hogy az az asszony mindennap ne találjon magának egy szabad órácskát, melyben az Istennel társalog, s tőle kér újabb és újabb kegyelmet és segítséget, hogy dolgait és kötelességeit ezután is híven és odaadóan teljesíthesse. A hol a családban a béke és szeretet uralkodik, ott nem kételkedhetünk benne, hogy az asszony vallásos, s míg hittel fordítja tekintetét az Isten felé, szeretetet tud árasztani maga körül családja minden egyes tagjára. S az igazán vallásos asszony találni fog magában, előre még talán maga által sem képzelt erőt a legnehezebb órákban is. De ha elismerjük, hogy a családi boldogságnak főfeltétele a vallásoságból eredő szeretet, s ennek különös és kiváló képviselője a családban épen az asszony: hogy tilthatnék meg neki, hogy ezt a szivében élő és túláradó szeretetet családja körén kivül még másokra is kiterjeszsze? Hiszen a mieink iránt érzett szereteten kivül, mely oly ösztönszerű, hogy még az állatokban is megtaláljuk, él bennünk emberi lényekben még egy más szeretet is, mely épen azért magasztosabb amannál, mert kizárólag csak az emberi szívnek sajátja; és ez az embertársaink iránt érzett felebaráti keresztyén szeretet. S ha az él bennünk (és százszor boldog az olyan ember, a ki ezt magában fölfedezte), nem késztet-e az bennünket munkálkodásra,