Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-26 / 26. szám

henyélhetnek s együtt költhetik el fekete (helyesebben : sárgás-fehér) kenyeröket. * A hajdan kincses Kolozsvárnak nevezett erdélyrészi főváros ma is méltán egyik legnevezetesebb helye a Királyhágón túli Magyarországnak. Nem annyira népességénél fogva, mert hiszen lakossága alig rug többre 32 ezer leieknél, hanem érdekes történelmi múltjánál és kulturális és nemzeti tekintetben kiválóan fontos hivatásánál fogva. Ez aránylag kis városban úgyszólván minden névvel nevezhető közművelődési, emberbaráti, egyházi és polgári közigazgatási és közgazdasági intézet feltalálható. Itt van a Magyarországnak második tudományos egyeteme, a melynek számára most épülnek a hatalmas arányú új egyetemi épületek. Van itt minden felekezetnek temploma s nekünk reformátusoknak 3 szép templomunk, régi hires kollégiummal és az újabban annyi küzdelmek között létrejött theologiai fakultás impozáns palotájával A reformátusok száma (az egyetemes névtár szerint 11 ezer, az erdélyi egyházkerület legújabb kimutatása szerint 13,200) alakosságnak mintegy harmadát képezi; a római katholikusok felül vannak a 10 ezeren, a görög-katholikusok a 4 ezeren, az ágostai hitvallásúak 1300-an, az unitáriusoknak az 1000-en, a zsidók 1600-an. Az unitáriusoknak, csekély számuk dacára, itt virágzó főiskolájok, theol. semináriumok s püspökségök van, valamint mondanom sem kell, hogy erdélyi egyházkerületünknek több rendbeli alkotásáról annyira nevezetessé lett püspöke, Szász Domokos úr is e város kebelében székel s fejt ki hatalmas tevékenységet. Hosszas volna mind elősorolni a rendkívül nagyszámban lévő közintézeteket és épületeket, csupán az Emkét s annak nagyszabású palotáját említem itt meg, mely a theol. fakultás épületével egy téren emelkedik, mely tér az újabb monumentális építkezések és a parkírozás következtében Kolozsvárnak rövid időn a legszebb terévé emelkedik. Gyönyörű szép a kilátás az ú. n. fellegvárból magára, a Szamos mindkét partján hosszan elterülő városra, a párját ritkító sétatérre és a várost mindkét felől szegélyző hegysorokra. Maga a város belseje azonban kevésbbé elégített ki. 27 évvel ez előtt, mikor a máramaros-szigeti iskola képviseletében, mint utazó szuplikáns-deák fordultam meg először e városban, persze sokkal jobban megnyerte tetszésemet és sokkal szebbnek találtam, mint most, mikor a roppant arányokban fejlődő s szépülő székes-fővárosunkhoz képest másodrangú fővárosunkról méltán többet vártam s vár az annyira elkényeztetett ízlésű utazó, p. o. toronymagasságú épületeket, széles utczákat, stylszerű házakkal és aszfalt-utakkal, villámos világítást és villámos vasutat stb. No de se baj! hisz nem a város külső képe most a főfontosságú reánk nézve, hanem a prot. irodalmi társaságnak ezen, a protestantismus szempontból is klasszikus helyre összehívott évi nagygyűlése ... A középületeken s a magánházak legtöbbjén a szép nemzeti zászló leng... Lehetséges-e? a mi tiszteletünkre? ... Nem! Illúziónk rögtön szétfoszlott, hiszen mindannyian tudtuk, hogy kincses Kolozsvár a tegnapi napra nemzeti ünnepet ült: az unióünnepet; 50 éves fordulóját ama történelmi fontos eseménynek, hogy az évszázadokon át az anvaországtól különválva élt testvér-ország, Erdély, a Királyhágón inneni Magyarországgal végre egy testté egyesült. (Folyt, köv.) Lévay Lajos A felső-baranyai egyházi adózás rendezéséhez. Mily nagy horderejű s az egyházak életében mily mélységre hatoló azon adóreform, mely most a felsőbaranyai ref. egyházmegye értelmiségét foglalkoztatja: ennek megítéléséhez elég csak rámutatnunk a főbb célokra a miket e művelet elérni van hivatva. Legfőbb célja az, hogy útját állja a már megindult s mind rohamosabban jelentkező kitéréseknek, tehát hogy mintegy támoszlopául szolgáljon az egyház bomladozó középületének, óvandó azt — legalább itt Baranyában — a végösszeomlástól. Másik fő célja az, hogy a régi elavult rendszer aránytalanságaival szakítva, lépjen az adóztatásban az osztó igazság terére, s innen mutassa meg, hogy az egyház az igazságot nemcsak a templomban hangoztatja, hanem azonkívül, az életben is érvényesíteni akarja. Főcélja az is, hogy visszaadja az egyház belhivatalnokait önhivatásuknak, hogy ne a megélhetés gondjairól kergettetve fussák a világot, vagy hajszolják a lukmaadósaikat akkor, midőn a lelki kincsek gyűjtése és értékesítése volna a valódi életfeladatuk. Ezek és ilyenek lévén az adózási reform intentiói, ily nagyfontosságú, szinte epochalis művelet méltán megérdemli, hogy az iránt senki az érdektelenség pamlagára ne üljön, se a kétesértékű szerénykedés zughelvein, se a biztosított existentia árnyékában ne tétlenkedjék, hanem, ha csak egy szemernyi jó gondolata akadna is az ügy előbbvitelére, azt vigye oda készséggel; ha pedig másként viselkedik, nem lesz egyéb kötelességmulasztónál. így gondolkozva az e Lap f. é. 23-ik számában »Az egyházi adózás rendezése Felső-Baranyában* címen megjelent cikk felett s tudva azt, hogy az ebben ismertetett indítvány vétetik alapul az e tárgyban kiküldött bizottság készítendő javaslatához: nekem is lenne néhány szavam az ide tartozó eszmék tisztázásához, s elmondom azokat röviden következőkben. A szóban levő indítvány f) és y) pont alatt az egyházi adót bizonyos részben a »konfirmáIt lelkek«-re kívánja bazirozni. Am ha e kitételen azt kellene érteni (mást mit is lehetne?), hogy csak az a református személy vétetik adó alá, a ki megkonfirmáltatott: úgy ez a meghatározás nem lenne egészen helyes. Elvileg ugyan kifogástalan, a mennyiben e szerint az esik egyházi adó alá, a ki magát önként, senkitől nem kényszerítve, ünnepiesen ref. keresztyénnek vallotta, s szent fogadással igérte, hogy ezen egyház kötelékében megmarad. Gyakorlatilag azonban a konfirmáltság állapota mint adóalap ingadozó, könnyen kikerülhető, ellentétbe jön az egyháziasság magasabb érdekével, kivált akkor, midőn az adózást a szórványbeli hitfelekre is kiterjeszteni akarjuk. Ugyanis abból, hogy valaki a ref. vallásban született, az új törvények óta még az sem következik szorosan, hogy megkereszteltessék, vagy idővel házassági esküt tegyen, s még későbben szertartással temetessék : hát vájjon az következnék-e eo ipso. hogy az illető konfirmálva legyen ? Ez még hagyján, ha a konfirmálás ténye csak épen egy oly időpont munkája volna, mint a keresztelés. De nem így ! a konfirmálandó-