Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-19 / 25. szám

tagjait illetőleg, az egyes egyházközségekben jelenleg fennálló különböző gyakorlat megszün tetésével, egyenlően s egyöntetűleg szabályozandók, az egyházi törvények ide vonatkozó §-ainak megfelelő módosításával. III. Az egyházközségi rendes adó az egyházközségi tagok által évenként állandóan fizettetik; a rendkívüli adó pedig, az egyházi törvények 248-ik §-ában felhozott esetek fölmerüléséhez képest, csak kivételesen vettetik ki az egyházközség rendes tagjaira, sőt azon helyben birtokos vagy bármely nevezetű üzletet tartó vidéki hitfelekre is, kik személyüknél és rendes lakásuknál fogva nem tartoznak az illető egyházközség kötelékéhez. IV. Az egyházközségi rendes adónak csak két neme van, t. i. személyadó és vagyon illetőleg jövedelemadó. V. A személyadó meghatározott s minden egyháztagra nézve egyenlő mérsékelt összegben vetendő ki, a VIII. pontban foglalt kivételes eltéréssel. VI. A vagyon, illetőleg jövedelem után járó rendes, valamint a rendkívüli egyházközségi adó az egyes egyháztagok által, az illető egyházközség közigazgatási területén kiszabott összes állami egyenes adó alapján, százalékokban volna kivetendő, az állami adó tényleges befizetése akár helyben, a polgári község elöljáróságánál, akár az illető királyi adóhivatalnál történik. Ha és a mennyiben valamely egyháztag az állami egyenes adónak egy vagy több neme tekintetében időleges mentességet élvezne, ezen mentesség az egyházi adóra nem terjed ki s ily esetben és e részben az egyházi adó kivetési alapjául a polgári községi adó szolgál, melyre az állami adómentesség ki nem terjed. Az állami egyenes adókra vonatkozó fizetési halasztás az egyházközségi sem rendes, sem rendkívüli adót nem érinti; de kellő indokolás és igazolás mellett az egyházközségi hatóság által szintén engedélyezhető. VII. Azt, hogy melyik egyházközségben tartozik valaki adót fizetni, az illető egyénnek rendes és állandó lakása határozza meg, a községi illetőségre való tekintet nélkül. Ha valamely egyházközségi tag, rencles és állandó lakását váltakozva, két egyházközség területén tartja (nyári és téli lakás), mind a két egyházközségben adóköteles legyen, de csak felét fizetné úgy az egyik, mint a másik egyházközségben az ott reá kivetett összes egyházi rendes adónak. Tóth Lajos, (Folyt, köv.) ügyvéd, egybáztanácsos, TÁRCA. Az evangélizáeióról, (Folytatás és vége.) Ime ezekben kívántam vázlatosan ismertetni a Márker Ottó dolgozatát. És most adjunk számot magunknak arról, hogy vájjon az ő javaslata beillik-e a mi viszonyainkba s az ajánlott eszközök alkalmazásával tudunk-e bajainkon segíteni ? Elsőben is ki kell jelentenünk, hogy a mi népünk gondolkodása még itt a felvidéken nincs megrontva a szociáldemokrata tanokkal, másrészt azonban mi is kénytelenek vagyunk bevallani, hogy az egybáziasság nálunk is hanyatlóban van; a hitélet ébresztése tehát itt sem felesleges; annyival inkább pedig, mert proximus ardet. Ucalegon. Az Alföldön már ég az agrár-szociálizmus emésztő tüze s a világforgalom szele elébb-utóbb ide is elhozza a gyújtó anyagot; tehát nekünk is készülnünk kell a harcra, hogy a vihar mindenestől fogva el ne seperjen bennünket. De még, ha nem hozná is el, elég tudnunk azt, hogy gyülekezeteinkben általában mind nagyobb mérveket ölt a templomból való kimaradás sajnálatos szokása, és az már magában is hatalmas sarkantyú arra nézve, hogy a helyzet javítására tegyük meg mindazt, a mi hatalmunkban áll. Ujabb időben a török fatalismus fásultságával tűri a legtöbb lelkipásztor, hogy miként üresedik mind jobbanjobban temploma s legfeljebb azzal vigasztalja magát, hogy ez így van más gyülekezetben is. Pedig ez nem vigasztalás, mert ha mindenütt így van is, de sehol sincsen jól, s ha mindenütt így van, mindenütt javítani kell a helyzetet. Igen, itt az ideje, hogy a mint a németországi protestántsok rendszeres, tervszerű mozgalmat indítottak meg a templom-látogatási buzgalom élesztgetése érdekében, úgy mi is mindaddig gyógyítsuk a sebet, míg csak a javulás be nem következik. Ne álljunk összedugott kézzel, mintha nem volna sónk, a melylyel elejét vegyük a világromlásnak , mintha az evangéliumban nem volna isteni erő, melylyel meghódolásra bírhatjuk az elpártolt lelkeket. A mi felvidéki népünk gondolkozását, mint fentebb mondtam, még nem térítette ki normális útjából a szocializmus észbontó reformelmélete. A mi népünknél nem vallásellenesség, hanem csak vallásos közöny tapasztalható; itt tehát a templomok üresedése más okra vezethető vissza, és így a helyzet orvoslására is sok tekintetben más eszközökhöz kell folyamodnunk. A templomok üresedése nálunk nagyrészben anyagi okokból származik. A kor anyagias iránya, az életigények általános emelkedése, a kedvezőtlen közgazdasági viszonyok, melyek végtelenül megnehezítik úgy a megélhetést, mint az állampolgári és egyháztagsági terhek viselését, arra sarkalják embereinket, hogy még a sziklából is aranyforrást csergedeztessenek. S ez a materiális törekvés természetesen alakító hatással van azok vallásos világnézletére és templom látogatására is. Elmulasztja egyszer-kétszer a templomot, utóbb már